Kevés pénzből lehet boldogan élni--

Dóra teljesen születendő gyermekének szentelte magát. Igyekezett jól táplálkozni és minél kevesebbet hurcolkodni. Vezetni nem mert már, nem volt biztos magában, nagyon gyakran szédülések fogták el. Bevitte az autót a garázsba, ahol azonban sokat kellett érte fizetni. És nem volt miből. Jenő semmit sem keresett, ő maga pedig, most, hogy nem sofőrködött, szintén jövedelem nélkül állt.

   Gondolt arra, hogy valahogyan megtanítja az öreg András bácsit autót -vezetni, hogy addig, míg a gyermek megszülethet, ő helyettesítse. Erről azonban csakhamar le kellett tennie: a férfi ugyan teljesen képtelen arra, hogy akár egy élő ölebet is elvezessen két lépésnyire. El kellett adni az autót. Mikor erről szólt  a férfinak, az szó nélkül beleegyezett.

András bácsi a lakás tulajdonosa ,ott lakott felettük..Egész nap semmit sem csinált csak állandóan náluk volt es Jenővel sakkozott meg újságcikkeket tárgyaltak meg közösen Jenővel.
Eltartási szerződéssel  lakhattak a kétszobás összkomfortban.

- Miből fogunk élni, ha a pénz elmegy? - kérdezte Dóra és nem tudta pontosan miért, de sírás fojtogatta a torkát.
- Azt hiszed, okvetlen szükséges az, hogy mi ketten éljünk?-felelte a férfi s tekintetének szokatlan nyugodtsága, hideg nyíltsága mutatta, hogy becsületesen és komolyan gondolja, amit mond. Sokkal kevesebb pénzt kapott Dóra az autóért, mint amennyire gondolt.
A vevő maga a garázstulajdonos volt, aki lekanyarított egy szép kis summát a kocsi árából eddigi gondozásáért és a fekbérért. Dóra utoljára cirógatta végig tekintetével a Taxiit, amint a garázsból kilépett. Úgy  érezte, egy embert vesztett el benne, az egyedülit, aki életéhez volt kötve. Aztán elvesztette Dóra a reménységet is, amit anyaságában való hite kölcsönözött neki. Mert csakhamar rájött, hogy szédülése tévesztette meg. Csak olyan volt szédülése, mint az, amely annak idején balesetét okozta. A rákövetkező napok üreseknek, meddőknek tűntek fel előtte. Míg anyának hitte magát, fél tudta volna venni a küzdelmet Jenővel, meg tudta volna szerettetni vele a gyermekét, de most érezte, hogy mennyire hiábavaló a küzdelme, minden. Gyűlölte most a férfit, aki lusta ahhoz, hogy anyává tegye   ki nem egyéb mintegy csomó összekuszált, hamis újságcikknél.
Úgy  látszik Jenő nem gondol arra ,hogy folytassa tanulmányait.Elégedett magával és Dórával.
    Dóra eseményekre vágyott. Hát most voltak fontos, nagyon fontos történések, melyek azonban mégsem hozták magukkal azt a változást, amit Dóra várt, nem oda estek, nem oda hatottak ki, ahova kellett volna. Itt van mindjárt a Taxii potom áron való eladása: hogyne lett volna életbevágóan fontos ez számukra. Nem tépelődött Dóra efelett eleget?

Nem tett elég szemrehányást magának elhamarkodottságáért? Nem jelentette-e ez egy ekszisztencia felborulását, nem kellett-e napról napra jobban reszkető kézzel, elszoruló szívvel számlálni a rohamosan apadó pénzecskéjüket a teás dobozban a szekrény tetején? És mégis az ő igazi életükben, a kettőjük viszonyában, a Taxii eladása sem idézett elő semmilyen észlelhető változást. Leperegtek róluk az események, szárazon, nyomtalanul, mint higanycseppek az üveg faláról. Április vége felé -egy havas-esős napon - az öreg Asztalos meghalt. Hirtelen jött ez a halál, mint a tavaszi szellő, mely egyszeriben elkergeti a felhőket az égről. Reggeltájt még a népszövetségi ülésekről diskurált Jenővel estebédnél már arra lettek figyelmesek, hogy nem jön az öreg a hírek iránt érdeklődni, mikor pedig felmentek szobájába, úgy találták merev mosolyra húzódott szájjal, fennakadt szemekkel, melyekben mintha egy utolsó felelet nélkül maradt kérdés rekedt volna meg... A temetése, bohókás, piros^mosolygós kedvű napra esett. A csupasz fakoporsó mögött csak Ők ketten haladtak, karonfogva és gondolatokba mélyülve. Dórában váltakozó érzések kóvályogtak: hol mosolygott, hol sírt benne valami. Annyi bizonyos, hogy jó volt így karonfogva Jenővel, szorosan egymás mellett sétálni az út közepén.
  Ha mindig így lehetne sétálni! Ha nem kellene visszatérni a zárt levegőjű szobájukba, hol még az Asztalos úr  szelleme kísért, ahol a falak és a tárgyak, a mikroszkóp a sarokban, a dívány a falmentén, minden az ő meddő küzdelmére emlékezteti, az ő vereségéről tanúskodik. Ám csak vissza kellett húzódni,addig amíg Jenőnek is megjön az esze.
A temetés után, még nyomasztóbb csendek betöltött életük egyforma napjait. A temetési költségek felemésztették a megmaradt vagyonkájuk java részét és most már a remény sem volt meg arra, hogy egyik is közülük keresethez jusson. És Dóra mégsem búsult már jövőjük miatt, oly nyugodtan fogadott már mindent, mint akkor, mikor még egyedül állott és kiesett állásából. Valami összetörött, valami kihalt, vagy csak elszunnyadt benne, ő is morcos lett, ő is ült naphosszán át egy helyben és nézett maga elé; ő sem dalolt, ő sem mutatott érdeklődést semmi iránt többé. Történhet most már bármi akárhol és akárkivel, az mindegy, ők úgyis itt fognak ülni egymással szemben időtlen időkig, az idő esőjében, hangtalan, céltalan, élettelen, haláltalan... Ám odakint oly szép a tavasz! És ő oly fiatal!
- Gyere Jenő, add ide a kezed, menjünk innen.
- Gyere Jenő, változzunk meg, vetközzünk ki    magunkból, hagyjuk itt újságjaidat és csendjeinket, lépjünk ki a tavaszba, kezdjünk mindent újra.
- Legalább a Taxii lenne meg! Legalább annak sírna, gördülését lehetne élvezni, a szél duruzsolását hallani, a tavasz ölelését érezni. Oh, igen, vissza kell szerezni a Taxiit. Vajon tudok még vezetni? Tudok még egyáltalán valamit is csinálni? Mennyi a pénz a teás dobozban? Kevés, bizonyára nagyon kevés. Nem baj, szerzek én pénzt. Kimegyek a városba és szerzek pénzt. Tudok én pénzt szerezni. Melyik kabátomat vegyem fel? A bőrkabátot; visszafelé már a Taxiival jövök, ha csak egy napra is bérelem. Hol a  kalapom?
-Megvan- egész jól áll nekem, ki kellene, hogy púderezzem - magam, sápadt vagyok nézed ugye, hogyan készülődöm... de vajon látsz-e?

Kérdezed-e, hova megyek? Hátha a régi szeretőmhöz megyek, hátha többé vissza sem jövök? Észre veszed-e majd, hogy hiányzik valaki mellőled és tudod-e vajon, hogy ki voltam én neked? És később, ha majd látsz egyszer véletlenül az utcán, úgy fogsz majd mosolyogni reám, mint ahogy a férfiak egy volt barátnőjükre szoktak?

Milyen mulatságos is lesz az, hogy fogok én akkor nevetni, olyan jól fogok nevetni... - és Dóra kisurrant az ajtón. Elment, mikor senki sem küldte, csendesen, észrevétlen, úgy, ahogy jött is, kopott bőrkabátjában, kis kalapjában, furcsán csillogó szemekkel. Jenő egyedül maradt. Nem tudta pontosan mi is történt vele.
 Elment Dóra, de hát miért, hiszen nem küldtem el. Miért haragudott meg? Hol lehetne őt felkutatni? Hol fogok kosztolni mostan és egyáltalán miért csinál ilyen csacsiságokat az a Dóra?
Jenőnek nem volt elég ideje, hogy rendezze egy kissé gondolatait, hogy tisztába jöjjön azzal, mi is itt tulajdonképpen a teendő: kis idő múlva Dóra távozása után, egyszer csak feltárult az eddig lezárt és lefüggönyözött üvegajtó, mely Vargáék lakására szolgált és a küszöbön Hajnalka jelent meg egy vállfával a kezében, a vállfán pedig zöld ruhával.
- A doktor úr bizonyára megengedi, hogy egy pár ruhámat az ő szekrényébe helyezzem el.
-Hogyne, megengedi.
- De hiszen vannak itt még más női ruhák is.
- Igen, vannak... de ezek nemsokára elkerülnek- Hajnalka megértően mosolyog.
 Szeme huncut. Melle kemény. Aztán ki és be járkál, egyenként hozza be ruháit. Hajnalka szőke. Arcában mindenütt nevetések helytelenkednek. Testében mindenütt ígéretek bujkálnak. Jenő nézi ruganyos járását. Kék selyem, széles nadrágú pizsamában van, ami csúszik a testén. Sima bőre lehet, hogy így csúszik rajta a pizsama - ötlik Jenő eszébe. Aztán leül és olvasná újságját. De nem lehet. Mozgalmas most itt minden: a levegőben női ruhadarabok repülnek és egy sajátos, éppen nem kellemetlen illat terjed el. Közben Hajnalka szaporán papol, öt  perc alatt tudja Jenő  a históriát az urával, válásukról stb.-ről. Aztán neki is segédkezni kel a kirámolásnál. Hajnalka a bőrönd fele hajol, mutatja keblét és kiszed egy  ruhadarabot, amit aztán Jenő  elvisz a szekrényhez. Hajnalka rövidesen újból férjhez fog menni, mert rossz sokáig egyedül lenni, nem igaz?
- Az temperamentum dolga...
 - Hahaha, jókat mond maga, doktor úr! Hajnalkának szép, gyöngy fogsora van. Ajka keskeny, az alsót fogai közé szorítja, ahogy feltekint a férfira és fodrozott haját igazítja, így, most ki van szedve minden a kézitáskából. Most jöjjön, menjünk együtt a szekrényhez, ott is akad segíteni való.
Forduljon el kissé, amíg ezeket a dolgokat elhelyezem - különben maga úgyis orvos, talán éppen nőorvos, nincs miért szégyellje az ember a toilette dolgait.
-Nem vagyok nőorvos, semmiféle orvos sem.
 - De az lesz.
 - Talán...
Hajnalkának egy rózsaszínű, selyem hímzésű kombiné akad a kezébe. Oh, ez biztos már túl bő neki, utóbbi időben sokat fogyott, el kell vinni Rózsikához , a varrónőhöz. Ehhez előbb fel kell öltözködni. Ide behúzódik az ajtó mögé, egy perc az egész. Jenő  nyújtsa oda a szekrényből azt a galambszürke kosztümöt és a batiszt blúzot hozzá, nem azt, a másikat. Most pedig forduljon el és maradjon szépen úgy. Most vigye pizsamámat a szekrényhez. Juj, mi történt, kigombolódott, no hát most mit csináljak. Most jöjjön ide  Jenő  de behunyt szemmel és segítsen neki begombolni valamit. De ki ne merje nyitni a szemét. Különben ki is nyithatja, a strandon még jobban van  dekoltálva az ember, nem igaz? Jenő  csinálja mindezt. . Babrál a nő hátán valami gombbal. Hajnalka vállai fehérek, párnásak. A bőre tényleg sima. Jenő  feje kábult, zavarodott: ujjai reszketnek, most is ügyetlenek. Ám most másfajta, eddig ismeretlen izgalomtól remeg a teste s lobog a szeme. Hirtelen Hajnalka vállára hajol és beleharap. A nő megfordul. Ekkor csókolja vadul, szemén, száján, ahol éri. Ahogy leül, szemüvege szinte leesik orráról, szokott esetlen mozdulatával kap utána. Hajnalka hangosan, jóízűen nevet. Nem haragszik, csak máskor ne csináljon ilyesmiket. Blúzába bújt és előjön az ajtó mögül. Veszi a kosztümkabátját.
- Nem tud adni egy kis papírt, amibe ezt a kombinét becsomagolhatnám? így csupaszon nem vihetem el a varrónőhöz.?
- Ez az újság itt az asztalon,elvehetem talán? - kérdi és már tépi is a friss újságot. Jenő ijedt mozdulattal kap utána. Elkésett, a nő fürgébb volt. A lap, a legújabb hírekkel, az olvasatlan vezércikked már Hajnalka rózsaszínű, finom illatú alsóruháját burkolja.
- No miért ijedt úgy meg? Majd visszaadom én azt az újságpapírt magának duplán is, ha majd meglesz a trafikom. Az az én hozományom. Férjem egész nap bent fog ülni, olvasni fogja az újságot és eregetni a füstöt. Maga milyen cigarettát szív és mennyit naponta?
 - Én nem dohányzom.
- Hogy mondja, nem dohányzik?
-Egy orvos?
- No várjon csak, fog maga még dohányozni.
- Hol a ridikülöm? Bent van anyáéknál. Egy pillanat, jövök rögtön, - buzgólkodik Hajnalka és kifut a szobából. Jenő magára marad és szeretne gondolkozni. Nem lehet. Nyílik a lépcsőház felőli ajtó és Dóra fordul be azon, örömmel a szemében és füstölgő pipával szájában.


Megáll egy helyben, zsebbe süllyesztett kézzel és nézi a férfit. Az is őt.
- A pénzemért jöttem, amit a teás dobozban hagytam - nevet Dóra és vár még. Aztán nem bírja tovább, Jenő nyakába borul: Van munka a garázsban, Jenő, kaptam munkát! - tör ki belőle a boldogság.
Hajnalka is visszajött égő cigarettával a kezében, melyet a férfinak nyújt. Jenő rátekint  majd Dórára. Aztán hirtelen elhatározással kikapja Dóra kezéből a pipát, megnézi jól és a szájába teszi. Szippant egyet-kettőt, figyeli a dolgot, újra szippant:
- Nem rossz dolog pipálni - szól és nevet hozzá. Hajnalkának megrándul az ajka. Aztán magához veszi az újságpapírban otthagyott kombinét és elmegy vele a varrónőhöz.
 Dóra kitekint az ablakon.
Miután a nagy vihar lecsendesedett , mindezek után semmi  szó nélkül  Dóráék összeházasodtak és új lakást vettek ki a Crinului [Lilliom]  utcában/ Az új szobájuk levegősebb volt a réginél és aránylag kevés ráfizetéssel fürdőszobát is kaptak hozzá. Jenő adminisztrációs állásba került  dr.Ádám  közbenjárása révén, mely után háromezerötszáz lei fizetést kapott.. Dóra is megkeres majdnem egy annyit a garázsban. Ennyi jövedelem mellett pedig Marosvásárhelyen   már szépen meg lehet élni.

Megáll egy helyben, zsebbe süllyesztett kézzel és nézi a férfit. Az is őt.

- A pénzemért jöttem, amit a teás dobozban hagytam - nevet Dóra és vár még. Aztán nem bírja tovább, Jeno nyakába borul: Van munka a garázsban, Jeno, kaptam munkát! — tör ki belőle a boldogság.
Hajnalka is visszajött égő cigarettával a kezében, melyet a férfinak nyújt. Jeno rátekint  majd Dórára. Aztán hirtelen elhatározással kikapja Dóra kezéből a pipát, megnézi jól és a szájába teszi. Szippant egyet-kettőt, figyeli a dolgot, újra szippant:
- Nem rossz dolog pipálni - szól és nevet hozzá. Hajnalkának megrándul az ajka. Aztán magához veszi az újságpapírban otthagyott kombinát és elmegy vele a varrónőhöz.
 Dóra kitekint az ablakon.
Miután a nagy vihar lecsendesedett ,inden szó nélkül  Dóráék összeházasodtak és új lakást vettek ki a Crinului [Lilliom  utcában Az új szobájuk levegősebb volt a réginél és aránylag kevés ráfizetéssel fürdőszobát is kaptak hozzá. Jeno adminisztrációs állásba került  dr.Ádám  közbenjárása révén, mely után háromezerötszáz lei fizetést kap.. Dóra is megkeres majdnem egy annyit a garázsban. Ennyi jövedelem mellett pedig Marosvásárkelyen   már szépen meg lehet élni.