Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Isten áldjon Eric  szülinapodon szeretlek én, hidd el-nagyon-nagyon, soraimmal ma szívvel  k ö sz ön telek  nagyon gyorsan teltek el a percek,évek. Csak most születtél nem is oly rég én meg sehol nem voltam akkor még nem tudtam , mikor világra j ö v ö k másfél éves angyalka várja j ö tt ö m. Bár bébi vagyok s  még nem beszélek de szívemben százezer szó repdes, boldog vagyok ha  közelembe érsz . két kézzel intek neked-gyere még. Te nem is tudod mennyire szeretlek mosolygok egyre ha felém igyekszel de úgy látszik ritkán  veszed észre hogy kistestvéred vagyok én aThomi. Kicsike szívemben te vagy nekem édes barátom,  egy testben egy vérben én leszek neked a legjobb testvéred te is hasonlóan tedd,  ígérd meg nekem .

Mereven, áll bennünk a kötött fájdalom mit egymásnak oly könnyen okozunk harmatos könnyeink nehezen száradnak lelkünkben az érzések csak bólogatnak De ,néha haldoklik valami bennünk bár mindig tüzesen lángol érzelmünk maradt a vágy és lehet alkalmasan eggyé forrva bennünk ébren zavartan . Néha a hétköznapok olykor ridegek csak akkor van ünnep,ha itt vagy velem e rögtönzött szerelem óvja a szívünk de néha lazítunk,szabadságot kérünk. Mert örök szerelemben lehet haldoklunk a megtisztelő álomban ott van a csókunk mert túl tesz mindennél a féltő oltalom születésünkkor kapott csillag jóslatunk. Mit érzünk szívünkben fájó,de való több ezer éves emlék maradandó ámítani nem lehet ,bárhogy is remélünk te maradsz nekem és én tiéd vagyok . [W.B.]

Viruló fényben kergetőznek, hajamon a szél gyermekei, simogatom puha kezemmel csitítom játékuk sebtiben. Fogynak napsugarak sejtően vakítanak arany lángokkal, duzzadt álmatlan éjszakán, csak árnyékuk marad talpán. Sietve ,szétborzolt lombokról perdülnek zizegő levelek, sárga utakon futkorásznak kergetik egymást nevetve. Dudorászva zeng az égbolt kemény hangon figyelmeztet, a fellegek lecsüngnek az égről, és rongyosra tördelik a földet. Kacsint a hold félig meztelen, fújja bánatát szerte szét, bevilágít a szemek tükrébe, kéken ragyogtatja testét a lég..[W.B.]

Olyan különleges ez a nap legjobb bátyus  szülinapja de jó neki hogy ily hamar bevette már az életkanyart. Három év egy külön álom, én is  ilyen napra vágyom, de még csak papucsban járok a három éves mulatságodon.. Rajtad feszül egy új csizma amit boldogan hozott apuka, nekem meg csak  zörgő  dukál bébi szívem dobogva gratulál. Legyél boldog édes bátyám számomra te vagy a bálvány engedd hogy megcsókoljam lángra gyúlt arcod pirosságát. Kívánom ,hogy  nőj nagyra s maradj mindig vidám, pufók, kivel mind jobban boldogulok nincsenek k ö ztünk konfliktusok. Tiszta szívből kívánom neked hogy a tortát étvággyal edd meg még mindig  a legjobb ajándék ahhoz képest amit én eszek. Puszillak sokszor drága Eric ki számomra a legjobb testvér, majd amikor én is nagy leszek több mindent jót kívánok neked.

Alaktalan lettem, de a fő baj nem ok inkább hogy idők alatt folyton változok, mire nagy nehezen leírhatnám okom már nem illik egyetlen szó se arcomon. Gyorsan fut  az  idő, de dolgát megteszi egyetlen napnyi hét,  akár mint egy év s ha fölkelek már annyira más vagyok egészen más mint ahogy tegnap este volt. A tükör csak halvány igazolás arcomon legföljebb vissza néz rám egy vérrokon s mint akinek százszor megfaragták testét érthetetlen metamorfózisai csak ellentét. S alaktalannak lát buján  aki faragott ami  folyton változik  a még változó időkben, válaszom egy önkéntelen szó  egy létező égi kép, pillanatig marcangoló. S a hiteles látszat ma már csak ígéret, hogy  elmaradozik  egyetlen reményem s lehet tavasz, nyár, ősz és újra tél kezdet az új  alakomban a múltam is szenved.

A ki nem mondott szó mélyre száll, bár útja csenevész. Nem tudja senki, merre vész, labirintusban kering tovább, s mélybe száll, s mélybe száll, ahol észrevesz, ahol rád talál. Ma még az árnya itt osont, holnap a falat dönti rád a ki nem mondott szó, lesz a  gyilkosod. Fölébredsz rá, de csak a melled zihál, csak a szíved veri a riadót. Minek összekötni a képek zilált sorait, az álom az örvények felé ránt, hol a sziklák fölhasadt vize rejlik, utána  mélybe hull, hogy megremegsz talán s a melledben egy száműzött szó vágya fáradtan liheg, mely gyilkolja szíved.

Csak gondolom ,hogy vagy nekem ébresztem magam, testem engedelmes bár kellek ,érzem ahogy áhító szemed tüzesen, éhesen egyre türelmetlenebb.. A tiszta szemed nálad  csak szegénység de semmi-sem-olyan-mint ahogy-kellene menekülni leszek kénytelen valakihez, hogy értelmet adjak saját keresztemnek. Hatásos-e  a szemed titkos figyelme hatásos-e figyelmed ha oly  nesztelen még sírok,lázadozom,morog bennem az  ösztönöm "  de mindig újra ébredek. Bár tudom-igen, hogy mi lesz a végzet s tudom hogy a legtisztább  őszsejtek   is árulkodhatnak jóságos szemeidről üveg tükör helyett más szeme-tükréről. Nézem csalódva szemedben a vétket s hangtalan mozgó szájad ürességét, ilyenkor hátrál a tested képzeletemben tested új illatot hoz,s felébred félelmem.

Nehéz őriznem lényem minden rekeszét karjaid meleg öble, jó volna ha  körülölelne s nézhetném magam, szemedben ihletét. Állok ,  előtted reszketve, kétségbeesve békén fürkészhettem benned s  egyformán nézhettem de csak a lényeg lényegét  mondhattam el. Kihűlt a láz: s én  nem hiszek semmiben arcomon csupa cirógató vágy, nemcsak tüdőm zihál, jámbor kapzsiságom: mindent magába zár. Félelmem, mely eddig kifelé leselkedett ma befele keresi melegséged érzem még, ó érzem már hogy csak emlék mindez, tompuló kép. Győztem? nem  győztem! Más verembe estem de bennem kering véred, kinőttem abból, ami  most semmi se menthet karjaid közt botladozom vesztességgel. [W.B.] .

A zöld erdőben ott,nem én szerettelek ázott testem szerette benned az életet, az életet, az erőt,rettenetes csodád a szót, a drága szép szót:ifjúság,ifjúság. A ritmus ami vitte  tested  áttüzesített, a kedvet mely  benned,bennem nevetett, a színt, arcod színét,  ajkad pirosságát mert az én ajkam vértelen s testem sovány. Fiatal hamvas arcod borostás  mosolyán fény szórta be a földet, lábad  erős nyomán, veled együtt derült fel bennem a szerencsém beteljesedett,közel éreztem magam hozzád. Azóta is az ifjúság itt kering s nem kérdi hogy lett volna szebb s én sem kérdezem és hogy ezután hogy lesz, azt se kérdem a szívem elvérezne a sok "miért" keserűen. .

A szék hátán állva, a szekrény tetejét tisztogatta éppen Ági  amikor legelőször eszébe jutott, hogy elválik az urától. A szék egy kissé megingott alatta, de nem szállt le, folytatta tovább a porolást, s ezalatt egész világosan ezt gondolta magában:  - El kell válnom tőle, mind rosszabbul megy minden. Legfőképpen az keserítette el, hogy nem nem  törődött  semmivel.Nem érdekelte semmi ,a társkapcsolatukban. Legfőképpen az keserítette el, hogy nem  tudott  tisztaságot tartani maga korul.. 50 lejes cseléddel kellett bíbelődnie, aki még törülgetni se tudott. Az ágy és dívány alatt nem akart seperni soha. A kétszobás lakásnak nem volt előszobája, a konyhán át, étel szagon keresztül kellett bejönni. Két éve, amióta férjhez ment, sürgette férjét egy függönyért, mely kettéválasztja a konyhát, hogy tisztességes emberek is betehessék hozzájuk a lábukat; - nem lehetett venni. Nem lehetett tisztaságot tartani, nem lehetett becsületesen kitisztogatni sem. A Ferinek a férjnek éjjeli szolgálata

Még számolom a fák leveleit, a vadalmafa is még termel a kerti krizantém fényt keres , s buzgón nyitja őszi színeit. Diófáról pottyannak termések a súlyaiktól mélyen meghajol keményen virradnak még napok s kéklően hajladoznak füzek. Ereszkednek szürke árnyékok alkonyban tornyosulnak fények tulipánok szűkítik kelyhüket szirmaik oly szárnyaszegettek. Lassan csend honol a sötétben ősznek szaga párásan széled , csaholó ebek társat keresnek házak ablakai sárgán derengnek. Lángol az ősz hajnalba üget bóbitás vadlúd búsan integet , pirospozsgás harmatcsepp között hűvös reggelben ágról diók esnek.[W.B.]

Egyetlen húron pendül életünk mit olykor oly könnyen megvetünk fájó gondok közt állunk meztelen kérdéseinket befele kérdezzük. Válasz nincs ,csak emlékek tette tör magának utat, buggyan felszínre gyakran érintve a horizont szélét keresve magának saját megértést. Holt idők küszöbén néha világit valósan tapintható okok hibái, ismeretlen ellentétek jövőt ígérnek kiszabadítva egyéniségünk igéit. A test érzéketlen nem sejti e csodát van és mindig volt halhatatlanság csak keresed a választ s megbocsájt míg válladon cipeled az idők súlyát.. Mert rabok vagyunk magunk lelkében válaszunk nincsen csak igaz történetek az örömből mindig varázsigék kelnek körülötte lengünk láthatatlan kötélen. E zord világon minden mi vagyunk kik egyforma időkben várakozunk, ezért fogadjuk el egymás örömeit egy kis mosolyért s megtisztulásért. [W.B.]

Szeretnék még nyárban maradni arany hullámos szigeten napozni testemre csillag fénye szikrázzon, lágy szellő selymesen altasson. Szeretnék éjszakai csöndben, vállamra kibontott hajammal hallgassam a tenger vad moraját halk sirályok tompa suhogását. Kísér egy ösztönös ősi eszme, keresi a múlt élő ábrándját szürke homok oldódik szívemben uszályként a nyár nyomdokán. Testem még nincs felkészülve elhagyni az idő kéjes perceit, együtt az ősz, s a tél menetén kergetőznek, bús szívem leheletén. Búcsúznom kell halk Bach zenével álmodni mindig tenger tisztaságát, s a teljes zűrzavar villogó határán egy nemes cselló hangja muzsikál. S a már a teljesen meggörbült háttal mélyen szuszogok egy új akkordot lassabban engedem el a tegnapot mohón simogatom a jövő holnapot . [W.B.]

Értéktelen, vak s bárgyú a szerencse oda hull, hová a sors hajítja,-s a szerencse vaknak csak azért, - nem nézi ki merre megy bárgyúnak, mert oda esik hova nem kéne. Szerencsétlen, ki baját nem tudja rejteni: mint én hitvesemet, kiről beszélnek  tettei, hallgatásom is vád lenne csak  rabja vagyok bár nem ellenségem bármit is  kívánhatok. Csak azt lesem: mikor kerül az ostoba az  ördög poklába egyre vádol :de  barátnőmet a póklábút annyit zaklatta :míg elkapta tőle az átkot, így a legjobb  barátnőmtől elválasztott.   A házasságban és bajban nincs jobb dolog mintha a férjed otromba, kapzsi, ostoba hová taszított engem életem alkonyán? ki nagyravágyó,  bőkezű, van adománya. Erőszakja , sem tekintélye nem értékes, míg ifjú voltam, erre-arra vinni  kértem, öregségemre viszont könnyen kisemmizett míg rám ragadt egy méltó férfi vak szeme. Már nem lesem: halálát, mert  ebben is csak én szenvedek ha már kedve tartotta sárba rántani engemet, kitől semmit se tagadha

Monoton éjszakák rácsaiban lelkedben sírva zúgnak bánatok, az elmúlt idők színes rongyaiban csak csupasz emlékek botolnak. Úgy magadra maradsz átkokkal, az életnek kitágult pillanataiban nem várod a sóvárgott kegyelmet , csak vársz kakas szóra a hajnalban . De vannak néha kegyelmes percek ha kék szem pár vággyal kísérget fényes csillogó összefonódásban remegő tested újra éled kárhozatban. Mert megadatik talán álomként  új ragyogás ,nyugtalan pillantás, forró karok villám tűzként égnek tested kőrül ,ébrednek új hevülések . S húsod szövetei lánggal égnek megadatott, mit óhajtva kérted , szemedben, szívedben ragyogás belopózik lassan szikrákat lejtve. Megadatott még újra szeretned, mint ahogy meg talán sosem élted vágyódó színes szem pár kéksége be suhan szerelemmel szívedbe.[W.B.]

Gondolom, ha a sors merészel kint és bent is zúg a szél ereje kell a valóság hogy megértsed percek alatt változik őrülete. Titkos álmodozás sorstól független legszebb érzésben is kegyetlen, hitünkben rettegett felismerések túl későn értik meg a lehetetlent. Velünk virrasztanak az adott évek elszabadultan keringenek a tervek, s amikor a rózsák nyílni kezdenek szemünkben a tört fény kesereg. Új élettel egyensúlyozni mernénk, az idő nem számít, csak igék terve között fujj gyakrabban romboló szél, hatalmasabb a kiszabott törvénynél .   [W.B.]

Úgy vándorolnak felém a szavak szívvel jósággal   és biztatással felébredek,tompán ring az ágyam, felébredek a hangos magányban. Aki sok szépet mondott el hiába szűkszavú  lett örökre vagy néma hiszen becsapott minden szava vádolom egyre nappal és éjszaka. Vad szelek játéka hozta pajkosan, széles mellén  kék virágos  bokréta ki  hűséget  fogadott életét osztva magával, de más szavakra szabva.. Mint a gyerek ki gyakran pórul járt vonakodtam és féltem is áhítattal azóta csak fekszem  mozdulatlan, kedven innen, könnyön alig onnan. Veszélyes úton inogtál akár az inga kilengtél akarattal  jobbra meg balra a kis  örömöket  felőlem elsiklattad kék bokrétás fiú maradtál, magadra.[W.B.]

Leheleted legyen forró égessen, a szájad pajkos álom ébresszen, ölelésed legyen lánc mely körül fog, lakat is legyen rajta tiéd a kulcs. Vágyam ébresszen benned kegyelmet, kezed kösse kezemhez a bilincset, ne engedj el, ha esetleg tévedek, bocsáss meg nekem ha eltérek, olyan vagyok mint egy sugár valóság, körülöttem mágnes deleljen vonzóság ha könnyem földbe szivárog ássad ki, szerelmemet és lelkemet emeld ki , a fényt, mi akár mily kicsiny éleszd fel, ingatag testemet , mi picike, találd meg, Ne engedd a vesztődésem, vezessél, ha elfogy szemedből a könny jelezzél, vérrel fogom visszafizetni ígérem, , a bilincset gyolcs kezeimről ne vedd le mert lelkemnek méhében hordlak , szeretve,                                                                 

Lehet e szenvedni örök nyugalomban , s nem látni a vészt ,a végtelen határt és kigyúlt arccal ropni vad táncot miközben a zongora dala leállt. Lehet e nyugodni fényes fák alatt, miközben a nap rotyog reánk , tudnánk e szeretni hűvös ragyogásban miközben a sugaraktól a bőrünk is fáj. Percenként mind jobban csitulnak vágyaink a megszelídült csillagok alatt, s az áttetsző foszladozó ködben matatunk keresve a kimúlt, remegő lángokat. Milyen téboly esküt kéne feloldozni, a feltört parázsló tüzek kioltására , és fogózkodunk a gyenge napsugárban tagjainknak néma mozdulatlanságában. Csak halljuk a csendnek moccanásait és kérdöre vonjuk szűk magunkat , lilás árnyalatban szól még a zongora, miközben ütemben táncolunk szakadatlan .[W.B.]

A Barni az  örökké morcos medvebocs   gyászosan szomorú, örökké ideges és boldogtalan. Morrr, morrr, morrr, morog -  morog Barni reggeltől estig. -Olyan csúnya itt. -Nem találok semmi ennivalót magamnak. -Jó volna , ha találnék  egy tavat , ahol maradhatnék, és horgászhatnék egész nap. -Mennyire unalmas - Uff ...uff Ebben az erdőben semmit nem lehet enni.Én aki úgy szeretem a halat,sehol a közelemben nincs egy tó sem ,hogy  halásszak.          - Barnitól  egy nap a   hosszú füles nyuszika akit mindenki csak  csak- Hepp-nek nevezett   , egy vidám és szemtelen nyúl megkérdezte tőle, szeretne hallgatni egy mesét egy aranyhalacskáról?          - Milyen történetet ? Milyen hal? Arany ? Nem akarok hallani semmi mesét én enni akarok!          - Hogyan? Nem olvastad az Aranyhal történetet? Barni -sokat veszítettél. Hadd olvassam el neked.Meglátod mennyire tetszeni fog.          " Hepp-    , ha nem hagysz békén," kiáltotta  dühösen Barni-akkora pofont kapsz mindjárt tőlem

Én vagyok az a kakás baba, akit te nem vártál  soha létem nem  angyal ajándéka én készen  jöttem  a  világra , . Szervusz bátyus- jöjj közelebb nem félj sosem bántlak téged, tudom nem vagy barátságos, én pedig meg sokat sírok. Hé- te öregfiú,ne nézz engem mikor mamánk az ölébe vesz mától enyém lett a te volt  cicid ezentúl mar szívhatsz cigit. Nem tudom miért bámulsz furán most én lettem a Thomas király, eddig te voltál az aranyherceg de a trónra most én ültem fel. Nem értem miért sírsz keservesen egy jó szót sem mondtál nekem majd meglátod , de jól kijövünk ez lesz nekünk a nagy feladatunk. Látom bátyám , tested izmos biztos csak  eszel meg tornászol azt hittem hogy csenevész vagy de úgy nézel ki mint egy őrnagy. Szőke hajad mint az angyaloké  nekem nincs egy szál sem a fejemen de holnap vagy,  egy pár hét után nekem is lesz -mondja anyánk. Ne félj ,ételedet nem eszem meg van mamánknál friss édes teje persze, te már többet nem kapsz sok fogad van

Fel-felhangzik bennem egy régi dal, de már fátyolos, torkomat kaparja belső törvények néha  megzavarodnak, ezentúl mar így leszek - karikatúra. Meg- meg pihenek, az idő engedelmes mielőtt a lelkem megzavarodna élve de az emberség ezzel emberesül meg ki tudja, lehet még sejtelmük  sincsen. Percenként kudarcra tanít keservesen nyilván megérezi  szívem:érdességét de tűrve a megnőtt támadási felületet, semmi kétség,itt is győz az ősi törvény. Deleidet nem ismerem s fénylő reggeleid a bágyadt örömök, újabban gyökértelenek, próbálom belakni a percet, aligha sikeres akikkel barátkoznék ijedten menekülnek. De tudom ha kicsit kora is még a záróra más szerepre készül: mind vastagabban párákba bújik próba végett,szabállyal az egynemű híreket váratlanul elpusztítja. Rendes fészkében a testben nem nyugszik még a lélek sem. {W.B.]

Van egy érzésed- nem tettél eleget, van egy érzésed,- mindent megtettél s most itt állsz világodban egyedül lelked s tested kínok közt feszeng. Nem vagy hibás Istenem -értsd meg fájdalmad hangos, süket a gyász-zene, s ha újból forgatnád életed kerekét biztos hős lennél,kislányod előtt. Azelőtt is hős voltál ,Neki a mindene miért történt mindez-valaki tévedett? Lehoznád neki a Napot ,csillagfényeket csak még egyszer simogatnád kezét. Csak még egyszer fognád kacsóját mellyel vidáman ráztad kis játékát sírni sem tudtál ,nem volt könnyed elsírtad már rég ami történt veled. Lelke tisztább volt a fehér galambnál álmában olyan volt mintegy királylány valószínű szép királyfi várta odafenn időnként vissza néz apja felé örömmel . Istenem adj erőt , amennyit csak lehet hogy az apa átvészelje a  hiányérzetet vigyáznak  rá fenn , ha itt lent nem tették adj erőt az apának hogy mindezt elviselje.

Az az erős, ki gyengeségét erőnek nem használja ki az az erős, ki nyugton gyenge, ki nem: sok, de ki: valaki. Az az erős, akinek álmát nem zavarhatja semmi meg, ki, amikor semmije sincs már, örülni tud a semminek. Ki azt mondja: az élet mélyén új világokat rejt a köd, erőnk csak úgy erő, ha jóság a lét szívéhez odaköt. Az az erős, ki elhitetni tudja a sorssal, hogy bukhat, kitől a vágy akárhogy futhat, utána soha nem szalad.. Az az erős, ki gyengeségét erőnek nem használja ki, az az erős, ki nyugton gyenge, ki nem: sok, de ki: valaki!

Saját sorsom bogain gondolkozom nem vagy többé fölöttem hatalom, már nem siratlak éjben, virradatban, esengve nem tárom feléd karom. Fürkészem titkod néma esthomályban bennem s benne, kiben szövöd magad szólítlak jöjj hozzám,mert befogadlak fejem meghajtom s nesztelen is hallak. Reád ismerek, reád ahogy ragyogsz, kísérem lépteid, amíg csak kívánod, lelkednek ezer fátylát bontogatom amíg majd egyszer szívemhez simul. Gyere! Megtörténhet, hogy vakmerő vagy kinek szívén a világ bolondsága forr, minden szavad hamis és lemondóan nézlek, - vádolom egyre kegyetlenséged. [W.B.]

Fenyőcsúcson, messze fent egy szép galamb megpihent, belenézett épp a napba, karcsú szárnyát megmozgatta. Mélyen lent a fa tövében epervirág fakadt szépen, ő a napfényt elkerülte, hűvös árnyék rejtegette.  Havas hegyek szép virága, galamboknak vagyok  királya, hűs árnyékból jöjj ki, kérlek, fordítsd orcád a napfénynek. Illatodat ideérzem,elszédültem, elszédültem már egészen, jöjj, szárnyamra ültetlek én, általviszlek a nap tüzén, Szép beszédű galamb madár, teelőtted nincsen határ, égig szállsz te napsugáron, én meg árnyékban virágzóm. Fúvó szélhez vagy te kötve, megfogódzom én a rögbe. menj utadra szelek szárnyán, vissza se nézz, ne gondolj rám.