Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Köröttünk csend.Most száll alá a Nap Ilyenkor oly jó kettesben a parton És míg kezed-kezemben fogva tartom Lelkünk is így együttesen halad.   Te nem szólsz. És én is hallgatok Ma nincs szükségünk a beszédre Megérted így is, ajkam mit beszélne S én is lelkedben játszva olvasok.   A tenger is, nézd, épp ily hallgatag  A parthoz olyan halkan ér a habja, Hogy azt hinnéd: a tenger néma lett.   De tükre mégis szüntelen beszélget Csodákról, mik a titkos mélyben élnek S a napról, mely az égből rá nevet.   És most üljünk le erre e zöld padra A sziklapart itt védően behajlik Szellő se fúj, a víz halkan morajlik A szem, s a lélek szállhat szabadon.   Száll, száll a gondolat. És haza száll Kezünk végig simít sok apró tárgyat Az ajtót, asztalt, széket és az ágyat Zengő habokra fényeső szitál.   A habok lelassulnak fehéren csillogva de sosem ér véget e furcsa kavargás visszafordulnak ők is haza vágynak éjjel, nappal zajlik az örök körforgás. 

 Holdsugárból  szőtték  az  én  ifjú  testem, ma  hulló  könnyemen   épülök   újra  meg ragyogó  álmaim ,  csodaszép  remények rendre  elenyésztek  és  itthagytak  engem. Kínok  és  gyötrelmek  láza  ég  szívemen érzem  édes  képed  bennem  nő  egyre, hívogat  a  lelkem ,  majd  tilt  is   egyszerre ,kétli,  hogy  hevülsz-e  örök  eszményemen Éjeken  át  függök  a  messzeség  kékjén égnek,  szerelemnek  derült,  tiszta  képén és  éltetem  magam   a  holdfény  mézével Mert  ifjú   vagyok,  kit álom  nem   kerül trubadúr,  ki  nem   bír  szomjazó  lelkével kinek   szíve-lelkén  csak  a  szerelem  ül. . Ég  bennünk  valami  az  alkotó  tűzből, mely  ama  hetednap  pihenhetett  csak  meg, vagyok  zabolátlan,  szilaj  testi-gyermek nyugtalan,  zavargó  csöpp  a  teremtőből. Ha  látjuk  előttünk  a  távol  szikrázik s  halljuk:  ezer  csillag  más ezerrel  beszél, surranó  halk hangon,  mint  vitorlán  a  szél  lenge  szárnyán  lelkünk  fénylőn  megcikázik. K arunk  ölelésre  tárja  ősi  Hat