Kínok és gyötrelmek

 Holdsugárból  szőtték  az  én  ifjú  testem,

ma  hulló  könnyemen   épülök   újra  meg

ragyogó  álmaim ,  csodaszép  remények

rendre  elenyésztek  és  itthagytak  engem.

Kínok  és  gyötrelmek  láza  ég  szívemen

érzem  édes  képed  bennem  nő  egyre,

hívogat  a  lelkem ,  majd  tilt  is   egyszerre

,kétli,  hogy  hevülsz-e  örök  eszményemen

Éjeken  át  függök  a  messzeség  kékjén

égnek,  szerelemnek  derült,  tiszta  képén

és  éltetem  magam   a  holdfény  mézével

Mert  ifjú   vagyok,  kit álom  nem   kerül

trubadúr,  ki  nem   bír  szomjazó  lelkével

kinek   szíve-lelkén  csak  a  szerelem  ül.

.

Ég  bennünk  valami  az  alkotó  tűzből,

mely  ama  hetednap  pihenhetett  csak  meg,

vagyok  zabolátlan,  szilaj  testi-gyermek

nyugtalan,  zavargó  csöpp  a  teremtőből.

Ha  látjuk  előttünk  a  távol  szikrázik

s  halljuk:  ezer  csillag  más ezerrel  beszél,

surranó  halk hangon,  mint  vitorlán  a  szél

 lenge  szárnyán  lelkünk  fénylőn  megcikázik.

K arunk  ölelésre  tárja  ősi  Hatalom,

sóváran  akarjuk  átkarolni  Ádámot

hiába-cél  mellől  hív  örök  Nyugalom.

Mosolygva  fogadjuk  a  tavasz  fuvallatát

Szép  álom  bilincsén,  örök  képzelet álmán

virágok,  csillagok  között  őt  keressük,

ki a múló formát   őrzi  a  mámorán

de  rejtve  marad,  soha  meg  nem   leljük

hogy álmot álmodjon, nincs a sors könyvében

 hiába  is  h ívju k.  Ha  Ádámot szeretjük

 elvszett számunkra  örökre  az  Éden.