Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Állok  őszi  fa  alatt. Mozdulatlan,  mint  a  holt. Levél  libben:  leszakadt. Száll,  repül  az  őszi  folt. Ha  én  lennék ...  Ez  a  holt Holtat  visznek.  Vaj,  ki  volt?  Ember?   Asszony?  Nyugtalan?  Száll  sírba  fekete  folt Az .élet  őszi  fája  volt,  Ha  én  lennék. Ez  a  holt...  

 Azt a tekintetet, mely küzdést hirdetett szemének azt az izzó villanását mely bénának, láb vaknak égi látás ott őriztem a lelkem mélységes-mélyén.   Az a tekintet a lélek mélységes mélyén, bennem talán már termővé csírázott s a minden küzdés irtó meredélyén, tán századszor is új küzdésre rázott!   Az a tekintet, tán századszor is új küzdésre rázott! Az a tekintet elvezetett ma újra vissza hozzá. Küzdő magam csendjéhez idomult, vágyó valóm vágy-katlanába hullt tekintetem nem volt már tétova Szeméből tisztán, látó szemmel láttam.      

 Jöhet  már  tavasz  is. Rügybomlás  is  elborulhat belecserreghet  rémes  aratótüz Elmarad  a fecskehír is .Előkerül  minden  pusztítószer :repülöraj !éhség !kényszer! mérgezett  levegő! mikor  bőséget  és  békességet  Ígérnek a  mezők .Halál is találhat .Úgy  hull majd ránk ,mint  éhes  héja  ékesebb  madárra. És  remegnek majd tarstalan madarak nem lesz erdo,mely elbujtassa oket elnemulnak,kerdo vonaglassal.

 Édesen csurran a nyár el a tájon mint a cukordinnye, mézes a fénye semmi se moccan, most nincs, ami fájjon duzzad az élet a föld kebelén.   Lány megy az úton, a válla kigyullad pattan a lángja s a rét peremén míg a kaszája a rendbe befullad, lobbanó szemmel áll s ég a legény.   Mintha az élet most újra születne s percnyi se lenne mögötte a múlt s szállva is állna, keringne örökre, a csillag, mely égve az égbe kihűlt.

 Ma  szeretnék  nagyon jó lenni Hozzád.  Árnyék  puha Hold esöben  Nesztelen  lendülnék,  amerre  járnál S lia  megunnál,  eltűnnék  testtelen Ma  szeretnék  drága,  szent  lenni Ritmus,  mely lázad,  ereidben ég Perc  telkedben,  szerenád szóra Visszatért  múlt,  elért  messze ég .Ma  szeretnék  nárciszként  nyitni Kertedben,  hol  kis méh  vagy  s  kószálsz Illatozni  kitárult  kehellyel  Zsibbasztón, míg  megkívánsz, megszállsz    Ma  szeretnék a  vágyad  lenni Szobrok  bronza  ,havasok  kékje Babonás  csend,  megoldott  rejtély, Szívedben  béke,  végtelen  béke.

  Él egy ember Egy ember él akinek szeme könnybe lábad, ha, rám gondol. Szívem örülj! Egy ember él Nem vagyok már, nem vagyok egyedül, hisz jót tettem, én most. Szívem örülj!   Ezer jótettet akarok, mert érzem, most minden szeret, s mindent szeretek  én is E megismerés zúdult reám Te végső, legédesebb. legragyogóbb, legtisztább,  legegyszerűbb érzésem Jóakarat !Ezer jótettet akarok. Legszebb elégtétel lesz mégis az enyém A hála!A világ hálája kísér! Néma tárgyak hullanak ölembe Néma tárgyak amelyeket egy beteljesedett órában simogattam, mint szelíd állatokat   Íróasztalom recseg úgy érzem, meg akar ölelni A zongora kedvenc dalomat akarja zengeni. Titokzatosan és ügyetlenül csengenek össze a hangok Mert jót tettem én Egyszer, ha majd a természeten vándorlók át elindulnak utánam a fák és mind a virágok Ezer gyökér kapaszkodik belém Gyengéd ágak kötnek le erősen Levelek hullanak reám Gyengéd ágak kötnek le erősen Levelek hullanak reám lágyan, mint könnyűvízesés. Sok kéz kapkod felém Sok z