Juniusi vigadalom

 Édesen csurran a nyár el a tájon

mint a cukordinnye, mézes a fénye

semmi se moccan, most nincs, ami fájjon

duzzad az élet a föld kebelén.

 

Lány megy az úton, a válla kigyullad

pattan a lángja s a rét peremén

míg a kaszája a rendbe befullad,

lobbanó szemmel áll s ég a legény.

 

Mintha az élet most újra születne

s percnyi se lenne mögötte a múlt

s szállva is állna, keringne örökre,

a csillag, mely égve az égbe kihűlt.