Az érzelmek ritmusa
Valahol mindig jártam, ha boldog is voltam nagyon,őrzik szemeid csendjüket, egyet intesz és valami magamba zár, nem védekezhetem, közel vagy, túl közel. Szeretnék még csak egyszer élni teveled öledbe hajtanám lágyan bánatos fejem szeretnék ajkadon megtapadni boldogan a vénülő park elhagyott őszi éjeken. Milyen kék volt az ég! Jövőnk sok jót ígért, többé már nincs jövőnk, s az ég koromsötét, mondhatom, sokszor gondolok rád eleven egyre benned ölelném az elérhetetlent. A hódítás te maradsz, én meg alattad a hódolás, a gyötrelmes gyönyör átka, nincs felelet, csak a villám fent az égen lent méla tanyák és köztük az őrület.