Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Lépteket űzött a  csodás  napfelkelte friss levegő fogta körül a  testem s a friss nap bűvölten szállt az  égre öröm volt látni, minden lépésemre. Uszályosan egy felhő fölfelé csúszott s  kígyózott  szerteszét szárnyát bontogatva nőtt az égből s lépésemmel együtt  vonult a rétről. De  a nap mintha áttörte volna a felleget,s világosság hatott át, lezuhant  csendben gombé alakulva a hegy s erdő közt osztotta magát.

Eltelt nélküled annyi rideg nap testem egyre forrong a vágy miatt, mellettem zeng egy zongoradarab kecsegtetve reményem mi felriad. De most már késő, hiába remélek élményeimben ott villog a valóság, holdtölte égeti testem fájdalmát az eget fürkészem szívem óhaján. Magamra húzom testem melegét búsan szívemben vájkál szavad mélabúsan forró sóhajom mar a piros húsomba zongora cseng továbbra is taktusban. Ha kiáltanék sem hallana senki csak a zongora fogja hangom kísérni visszaadnék mindent amim volt csak hallanám  a régi  zongoraszót. Hegyen állok, nézem a búcsúzó nap piros gömbjét, az aranyos hegyeken felhőkoszorú fájó homloka mögött s csókot hintenék   annak,- Aki Vagy. Annyi éve már, és semmi hír rólad,  magányos éjeken a messzibe kiáltlak hol vagy?Nagy csend van. Csend van, senki sem jelentkezik onnan -Ahol Vagy.