Telnek a napok

Eltelt nélküled annyi rideg nap
testem egyre forrong a vágy miatt,
mellettem zeng egy zongoradarab
kecsegtetve reményem mi felriad.

De most már késő, hiába remélek
élményeimben ott villog a valóság,
holdtölte égeti testem fájdalmát
az eget fürkészem szívem óhaján.

Magamra húzom testem melegét búsan
szívemben vájkál szavad mélabúsan
forró sóhajom mar a piros húsomba
zongora cseng továbbra is taktusban.

Ha kiáltanék sem hallana senki
csak a zongora fogja hangom kísérni
visszaadnék mindent amim volt
csak hallanám  a régi  zongoraszót.

Hegyen állok, nézem a búcsúzó nap
piros gömbjét, az aranyos hegyeken
felhőkoszorú fájó homloka mögött
s csókot hintenék   annak,- Aki Vagy.

Annyi éve már, és semmi hír rólad,
 magányos éjeken a messzibe kiáltlak
hol vagy?Nagy csend van. Csend van,
senki sem jelentkezik onnan -Ahol Vagy.