Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Voltam ébredésben ,könyörtelen mikor már minden elveszett , sajnálat ült arcomon eleven , szenvedés nélküli szüntelen átkosan szikrák táncoltak , öklömben fogtam haragom féltően óvva ,keservesen játszottam velük elszédülten . Mert lehet az élet egy ajándék bár törtető keserű öntudat kísér átfogó karok gyürüként ölelhetnek ha nincs értéke, bárhogy is dicsér . Mert ábránd leszek üres légben keresem majd támpontom egekben rózsákat fűzők telt kontyom ékére és áldom az isteneket bőségesen. Fájdalmam nyugszik tovább csendben imáim suttogom képzeletben , sajognak vágyaim kedvveszetten és szívem vérzik lassú kényelmében .[W.B.

Szétszakad a tested , még is bírod többiekkel gázolsz pocsolyákon fegyvered csak a két kezed ereje ujjongásod hallgatásban elvegyülve. Erdők nélküli gőrőngyős türelem gumicsizmák szaga ,s a hányinger homlokodról csurog az izzadság külvilágba lépsz latyakos árkokon át . Megkinzott véremből néha csapolok ellenségek között nem szomjazhatok hátizsákomban régen kapott rádióm bárgyú énekeket gyötörten sirva dalol. S menetelünk, emlékemben őzvegység egymás lábait szinte elérhetnénk , bombák dördülnek földben kegyetlenül én fegyverem nélküli felgyúlt kereszttel. Zúdulnak egyre ,nincs időd magadra kihasadt bombák őnmaguk restellik csak vad kiáltások sebek fájdalmára száll kék ég felé szomorodó arccal.

Sosem vagyok egyedül,hiányban, valakik éppen most reám várnak , többnyelvű hangok ,ízek csodája megnémult igék, tettek vibrálása. Csenddel  zörögnek fájó  érzékek virágok ,madarak fákon, s a tövében lekapart falak, lecsorgó vakolatok nyikorgó ablakok ,lelakatolt ajtók. Mennyei hangok átlátszó kék égen mind velem vannak társas körömben hallom hangjukat lírai szenvedéllyel minden esemény egy külön kellem. Bennem is a vágy csak zenét szülhet lábam nyomából a világ mindenségbe , mert én vagyok üzenetük képviselője, testembe bezáródnak a  titokzatos éjjel. Ahogy évek nőnek ,hegedű hangrések széjjel fújt rózsabokrok  között véreznek , minden pórusomban zene kacérkodik míg rózsabokrok  teste kéjben  álmodozik.  [W.B.]

Hirtelen jött, nem akarattal, hozta az idő. Várt és hasított varázst akart, szépet színeset, állt, hallgatott, kint szenvedett a sok álomból semmi nem lett, csak sóhaj s megbosszult üzenet . Szívek dobognak semmi sem régi  álomból költenek varázst ígérni, apró hunyorok, csöndes sóhajok, felbuzdított szívek, halk kocogások, megdermedt lelkek futó emlékek, fájó testrészek, nagyon elcsüggedtek. Állok és várok, némán és sután gondolataim - már nem az enyémek, voltam és nem vagyok, szerettem csalást áldottam átkot, alkottam mámort, voltam és nem vagyok.[W.B.]

Buzgalommal törekszem ,érted hogy meg ne bántsam szíved , mint álomból ébredő megértések , csak képzeletben engedelmesek. Mert álmomban riadtan kereslek felém merednek  apró szörnyetegek , hallgatok köztük, gyenge a lelkem soha meg nem fogom érteni őket . De van egy álmom mi kéjes öröm görcsbe meredt testem- kegyelet , olykor enyém tested ,bőröd ,szived enyém  a férfi karod s a lüktető ered Beszívom illatod, átitat ,érezlek félek hogy másnap már nem leszel álmomban enyém minden testrészed , csodás álmomban bármi történhet. Áltatom magam karodon fekve nem érted, hogy mennyire kellesz , enyém minden örömöm kegyelme olyan vagy ,mint egy görög isten.[W.B.]

Messzire vitte az idő, egy üres  végtelenbe hol ismeretlen az áldás, morcos arcán keserűen remeg  a naplemente  fáradt teste barázdás. Az öreg szív  ritmusa néha  kegyetlen érzi a dohányzást, völgyeken,hegyeken vágya szökkenésére szíve hangosan kiabál. Régen van úton az  öreg, felette kék az ég a távolságot siratja az otthonát elhagyta egykoron ,hol gyermeke s nagy ház- boldogsága . Időnként megtörli arcát ,apró mértékkel nem ismeri jövőjét , fázósan húzza magára  furcsa öltözetét amit nemrég örökölt. Kereste boldog ,büszkeségét idegenben de meddő volt útja , otthon sem várja  semmi  álmodó szerencse gyermeke rég elhagyta. A bús tegnapért pipára gyújt ,megpihenve magában sír diadala a boldogtalan a jövőjért , cserében az öreg öltönyét a fődre rakja. Nagy  fákat  kémleli ,mik  derengnek  előtte fejét a bánat  húzza , szép lassan zsebéből kirántja megfont  kötelét

Álomból valóságba,bánatból örömbe ténfergünk erre meg arra,kedvetlen valóság repdes a félhomály víztükrén vesződve titkos érzelmek kenyerén. Hisz egymáson élünk ,élősködve egyre mások életén, megkínzott test bőrén aki ma bátran feltalálta saját erejét a holnapban lényeget kérjen illendőt. Nem értjük ésszel mi történik velünk egymást tiporjuk zabolátlan kéjjel ahelyett hogy segítenének szeretettel csak háborút szítunk síró keserűséggel . Egyetlen valóság,mi vallna emberségre rég kimúlt, törött évezredek zenéjével rég kimúlt, színes évezredek zenéjével ma már új számadások kerülnek előtérbe . Most már nem tétlenkedünk mindenért mi megadatik bekebelezzük jószívűen bohém zenebona nyüzsög körülötted nemre vadító, sérült emberi közönnyel.