Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Talán földrengés volt odalent búja sóhajok törnek őrülettel , kacsalábon forgó föld hegesen önti gazdagságát területekre. Talán valahol árvíz ünnepelt , őszinte vad tevékenységgel vízzel teli házak végzetében emberszívek dobognak éhesen . Vannak a világban kísértések kérdések halmaza gyerekészben ösztönösen különbséget mérnek  mostoha életek s  állati kísértések. Az éhhalál mint áldozati gaztett nem mérvadó érzéstelen szívben , nagy hasú gyermekek csont kézzel porból kikapart szemetet esznek    . [W.B.]

Mikor örökre elváltak lépteink bonyolult szöveteink fodrosan csüngtek lágyan, a szeretetnek zöld lángjaiban beburkoltan , s kint égtek tüzek a hidegben bennünk lázasan megfagytak dobogó ereinkben kerge vérünk jegyesei szomorú ábrándjainknak . Én csak álltam sűrű magányban búcsút intve az elúszó távolnak , s a fiatalságom kéklő tavaszán, csitítgattam magamban lángomat. Úgy elfáradtam szédítő lázamban már nem is tudnám hányadszor , mert fájni tudott síró becsvágyam és sírni tudott a bennem maradt titkom ,mi felesleges harcunkban elmúlt vesződések kinyílt csokra , s verességet szenvedtünk mindketten győzelmünk csak simította harcunkat . Most valóságban két sorsnak átkai lakolnak saját testünkben , szökkenő tavasznak melegében bűnhődn ünk könnyű szerelmünkben./W,.B./

Lepkeszárnyon száll hangtalan színes gömbbe bújtatott átkom nyirkos tenyeremben a rágalom sorsom útján fröccsenti mocskom . Éreztem egykor, mindent lehet nyirkos éjszakán türelmetlen inognak csillogó buborékok keringenek lázasan mellettem . Csipkés fodrokon dől álomba magányom nyugtalan döbbenete sorakoznak vékonyan csendek sirat egy végben a gyötrelmem. A holnap talány, mint annyi máskor holt szavaknak árnyékában zúg , s nem tudom lesznek -e holnapok csak találgatom ,találgatom . Ugyanott hol tiszta volt győzelmem ma fásult szemérmetlen unalom, csak egy szó kell ,ami   úr legyen és már fogytán van a fájdalom . Titkok lebegnek némán könyörtelen és újra kezdeném a rendeltetést bekötött szemmel vakon, merészen röpke szárnyakon szállnék mesésen..[W.B.]

Ugye nem bánod A várakozás mi céltalan menet, elhamvadt lángok pernyéje bús életednek biztató kedve, emberi testedből eredő élet . Alázatos lényed tömjén füstös sorsod év ezredes kéjek ere légszomjas ajkadon lepereg karokkal átölelt örömök heve. Keresztbe kulcsolt karok titka nem számlálja kiújult mosolyod, karcsú ujjaid tördelése ritka játékos hévvel dobott csókod. Mert mindig ugyanazt zenged nem számlálod hányszor volt, kincset markol színes Világod, mi szerelmes kéj között eped . Istennő voltál mohó tudással kiforrt érzelmek gyönyörű íze , feltört szívedben zajlik az élet csókok íze omlaszt szerelmet . Ugye nem várod a keserű szót epedő vágyadban éberen szól tiltott beteljesülés kimért keserve bíboros rejtelmek csókját ébresztve...[W.B.]

Ma a boldogságról kéne beszélnem ablak mellett ülve keserű lélekkel s míg hűvösen simítom kezemmel ábrándjaim, hallok valakit zenélni . Boldogságom nem fut tetten érten , de ott maradnék vele szembenéznem gőgös öntudattal nézném lendületét szürke napok bánatát küldeném felé . Megvetően legyintene kissé sziszegve vesztett ügyeimért nem csak ő a tettes csak a nyomor s a bánat két segédje kedvet éreztek zenélni dacom ellenére. S ki tudja még mi vár, ha tovább várok legjobb ha az életből még ma kiszállok hiába keresem múltam képzeletemben csak apró kislány arc néz a szemembe. kéjelegve, fura grimaszt vág önmagával sovány arcú kislány néz vissza magára s látom ahogy utazik és int a vonatból látom ahogy cipeli nehéz terhét magától .

Mint csira a földben Nem úgy akartam hogy fájjon , csak azt akartam, hogy imádjon , nem úgy akartam, hogy sértsem csak azt akartam hogy kérjem , hogy keze vállamhoz érjen , s szívének mély szögletében szüntelen engem érezzen szorosan simuló kezeiben napnak hajnala még ott leljen. Nem úgy akartam mámort , hogy hulljon mint zápor , de lelke legyen álom és velőig érezze amit én is érzek , míg szíve befészkelődik a régi tűz ívén , hogy lángoljon felettem perzselőn , míg elhamvad a fény s mind mélyebbre törjön csira magként a földbe. {W.B.}

A szász sasfészek - [Szeretettel dedikálom Vilhelem Erzsébetnek ] Városom mint egy szuka véresen szikrázik a foga, bár most csend üli meg és olyan mint egy álmos eb, régebb harcok temetője harsonáknak búg keresztje, tegezzen álltak a nyilak, ágyúk zúgtak, háborúztak Vízaknát szét morzsolták . Ma már kékebb kék ég alatt és zöldnél zöldebb felett , álmosan nyújtózkodik alant százszor szépek szent virágja Vízaknának látomása, amiben meghal a csoda , mert nem akármilyen, benne tiszta szász vér tüzel, örök ősök szemfedője , büszke Holdnak szűz keresztje, tüzesen de némán hallgat az alkonyban búsan lankad. Mert akkor is szólt a harang akár az elborúlt ég alatt , akkor is születtek lények kiknek ereiben a vér kéken csörgedezett néma hitben , akár a mi őseinknek, kik ma szent fészkeikben álmodoznak kéket- lilát, mert elhagyni szülöhelyet aki mindig veled megyen, nem átallom kételkedni , hogy megáll a tér és idő , nem hozza vissza soha azt, kit álmodik a csoda. örök emlék les

Ha majd a régi és az új tett összeolvad szívtéprően egybe , akkor sem vesznék el kegybe : úgy szeretem az átmeneteket .. Hisz minden elsimulhatna már a régi senki végre messze jár , nem ismeri rajtam kívül lázát senki, nekem adta ajándékát . Vigasz ?Már mégis miért kéne ? Szívem nem háborog, egyre lüktet , megtette amit lehetett bőségesen nem futott többre véglegesen . Az új mindig érdekesebb lenne változásban maradandó szennye a testnek kell a másik test tüzessége , sietve betódul új hevület helyére. Mi lesz akkor és mikor lesz a vég ha hígult testében kihült a nem lét ? Tárt karokkal konokul nézed átélését átkarolva azt a nem volt varázsigét . Kísérletezett , alkalmazkodott majd elvonult é elhalványodott izgatottsága már régen halott ott maradt a hajszála az ágyon.[W.B.]

A felfedezés Talán túl gyáva ,türelmes voltam, talán csak szelíd szavak hordozója az eszme ,mely vezérelte utam  daccá vált forró fogadalmakban. Néha merengtem álmos időkben elenyésző unalmas hetekben , az éveket már percekben mértem reményem az örök idő mércéje lett. Veszélyes nyugalmam malomköve szikrát csiholt csábítva keresztem , lehetetlen tettek képviselőjeként felrepített égig ,majd földre ejtett . Megzavart szívvel, vidám szemmel figyeltem a csonkig elégett éjeket elzsibbadt érzelmek keltek ki belőlem mik férfi kezekbe repítették testem . Így boldogságom zavart dadogása szemérmetlen séták úttörője lett , s asszonyi ősi vad kíváncsisággal megfogózkodtam erős férfi kezekbe . Ma már elképesztő tudásom idején , vágy lobog bennem, boldogság mindenén szerelmem szegénysége büszke lett múlt időbe temetve bűnös szégyenét . [W.B.

. . A költő az új élet tervezésének élén szerepe vállalásában messiás lévén titkokat tartó tiszta művészi eszköz de gondolkodása " Léda ajka között ". Összekevert ellenpontok indulatán gyötrődő lelke megbukik tudatán csak Ő ismerheti a szerelmi nászt ezért " Lédával a bálba" együtt jár " . Ő dominálja saját mártírsága sorsát sokkal különbnek tartja magát másnál , állandó bántását használja önön magán látomása végén már fullad állomásán.. Szeretné magának ,de soha ne másnak boldogságuk könyörtelen elmúlás árnya , Léda szerelme már régóta kiüresedett le szed róla minden értékes érzelmet . Felborzolt idegek, változnak a ringyók rohanástól űzve ,köröznek vádak, borok az ősz kacag a költő szent vágyakozásán miközben Párizsban egyedül ül a padján . Vágyik egyre az új élet beteljesülésére meghalni nem szabad, hívják területek , megismeri az anyagi gondok rejtelmét tengeren túli világa szét tépi türelmét. Eltévedt" lovasként

Már semmi sem ugyanaz mint rég a szó fogytán van benned elég hitemben már árva asszony vagyok keservemben koldusként dalolok. Részvéttel adogatsz szánalmat valósat, testem izzó terhe alatt bársonyba bujt víg mosolyomat sorsnak adod, mi belőlem leszakadt. Már semmi sem ugyanaz ,mint rég szerelmed szárnyal az élet hűsén szikra darabokra szóródik lüktetve az elszámolás nagy utolsó üteme. Bár szép volt az élet kettes frigyben száz ajkú csókjaim kéjes örömében úgy vágyódik szívem lomhán tekeredve ajkad körül, fösvény szerelmedben. Ma már csak tompa gyertyafények lángolnak tompán az estben nélküled, s én hálásan hordom emlék képedet légy áldott, magamban benned élek.

Görcsös kérdésem vibrálgat, ha már féltve őrzöm álmod gyanútlanul simogatom behunyt szemed és az arcod lehet e rossz a férfi sorsod? És ha mégis eltévednék, jó tanácsod elfeledném mit kegyelemmel kaptam tőled, segít e a szerencse,vagy életemnek dús kegyelme táplálnál e szeretetet vagy lelked nem érezne dús szerelmet nem ígérne akkor minden elveszne? S, ha csókokkal esküdöznék, elhinnéd e amit mernék? Tüzes lánccal veregetném kigyúlt testem, vagy talán visszakérnél és szerelemmel megbűvölve visszafognál, sóvárogva hozzám bújnál? Bár topogna a világ mersze de tiéd volna szívem fele, megcsókolnád e e hajam, ha már szíved elraboltam, vagy hagynál a sötét kéjben, vágyaimmal egybekelve mindörökre.? Mert tudom megöltelek,. mikor sírva kerestelek a sötét zűrzavaros létben, akkor mondd., hagynál e a verem szélén hogyha iszonyatba esnék, mert a nőknek könnyű álma, örök életnek a vágya. De ,,ha csókom újra éled, és átfonja a testedet elkergetnél e engemet? [W.B.]

Körös-körüll hatalmas szürkeség , februári áradat egy hűvös légtömeg , a föld fekete, a tenger még jegetlen miközben Szaharában a hó kesereg . A meleg- hideg nyirkok belsejében nem érezzük még a tél tündöklését , csak keringőzik a szél vakmerően sejtetve halálát ,győzelemről énekel . Csínján bánik a tél a közelítéssel megszegve minden törvénytételt valljuk be változott a hőmérséklet talán közelítünk a forró égövhez. Nem a természet hibás személyesen , benne van a keze az emberiségnek a zöld levelek hullása is sokat késett , s a gyárak füstjei ontják a hőséget. [W.B.]

Futószalagon gyártott érzelmek halmozódnak undorral felém , dicséretes amit tőből lereszelnek ebben én is cinkosuk lennék . Mindannyian, de nem összesen szép szemöldökű szoknyapecérek , konok tekintetű eleven fekélyek előtt, gyönge a nő és tehetetlen . Trágár szavak, sodort bajusz alatt tántorgó léptek ,cselekvésre készen vöröset látnak ,döfött szívek vernek hirtelen tettek, imbolygó szédületek. Az agy lüktet tompán a halántékon megindult nedvkeringés csontokon izzadt kezek , homályos látomások sejtjeiket átjáró szörnyű démonok . Nem mindig engedheti magának  de az alkalom jó fényűzés lehetett lámpa nélküli sötét úton, szerenád hallszik, egy gyönge sikoly mellett. Sötéten egyre halmozódó fellegekből az újhold is sápadtan kandikál elő összegubancoló testek kíméletlenül              durván egybefolynak a cél érdekében.[W.B.

Hol található megértés igazán hova lett az emberben igazság miért fél a gyáva , ki védi igazát ha ő maga is siratja fájó igazát ? Miért félünk igazat mondani miért kell titkunk bent tartani ki az ki tervez egy új törvényt s nem látja útjában az ösvényt ? Miért rombolunk egyre ok nélkül mely minduntalan továbbmélyül ki az, ki bírálhatja mások tettét , ha ő maga is várja hogy megvédd ? Kérdésekre sosincs jó válaszunk csak időnként a fejünk kapkodjuk s ha talán háborogni kezd a lelked  nagyon sok háborút kell elviselned .

Nem kellettünk egymásnak sosem és mégis összehozott egy félelem a rémült ész, mi kimondta hihetetlen hogy enyém leszel ,mert féltettelek. a mától a holnaptól a sötétlő végtől , a föld feletti , a föld alatti sötétségtől, éreztem hogy másképp nem élhetünk ütemeztük akaratot ,ketten vergődtünk. Most sem tudom ha boldogok voltunk, egy vetületben ketten hamar lazultunk kezdődő hittel, sok akarattal tanultunk egymástól ,hogyan kell gyakoroljunk. Ma ugyanott vagyunk, sosem beszélünk halálunkig pezseg örvénylő szerelmünk éveken át beletörődve ki és be libegünk ugyanazon a közös ajtón ,ketten cipeljük a természet által kiszabott törvényeket zsarnoki különbség zavart lelkiismeretét konokul kutatjuk egymás minden tettét melyből megismerjük kettőnk életkedvét. A változást ,a megmaradást a hűségért akadályt, ami elzárja a varázsutat felénk, bennem a vért szívem utolsó cseppjéig benned a menekvést az utolsó percekig.

Vilhelem Margareta 2018. február 1., 0:14  ·  Kiismertelek Csinálhatsz amit akarsz végre , nem zavarom szemtelen nézeted bűnbánatom a zsebembe rejtem ha netalán elfogna védekezésed. Kiütött a csömör piros ajkamon mégis kockáztatsz ártatlanul gondolod nem vagy énednek ura hadd hogy magyarázzam meg újra. Gyakran ébredek hétköznapokon mázlisan bonyolitom a mondatod mond miért dereng fény arcodon mikor meg a bókod is ártalom . Vedd kihívásnak kemény szavaim fesd az ördögöt gyakran a falra , mérgezd meg vizemet határozottan s gondolj a félszavaim kiáltására. Fond magad köré sok lódításaid , mik legyenek neked boldogságaid csábításaid fedezzék kiáltásaid. durrants hogy hallják kiáltásaid. [W.B.]

Aki mer az nyer Felfordult Világ dagadt képviselői szürcsölik hatalmuk fehér elmével szürkeállományuk megmerevedett ólmos agyukban  hideg   felhő  rettenet. Vérmes szemeikben kiszabott nézetek szemüveg mögé bújtatott cselességek csak búja homályban látják a pórnépet nem fontolják meg a hülyeségüket . Gyávaságuk pénztől függően remeg kinek nagyobbra, kinek kevesebbre , pofonegyszerű közömbösség ütemére csapnak  egymás nyirkos ,hájas kezére . A hitük oly ingatag, egyszerűséggel váltanak pályát ,mint váltó vonatsínek , kíváncsian figyelik melyik életképben tudnak helyt állni egy újabb négy évre . S ha forr a nép nagy templomi tereken ők a világ urai markukba röhögnek , nem sápad el arcuk ,ég nem ver tetvet, gyűlölettel ,hazugsággal tömik a népet. Hatalomért harcolnak, papolnak vakulásig hangjukban csalfa  szavak elmúlásig hangosan kacagnak,lopnak a búcsúzásig a pórnép tehetetlen lett ,de nem sokáig.[W.B.]

Szenvedésből volt elég részem már gyermekkorom nem volt szép, küszködtem  született adottsággal mely megnehezítette akkori életem. Táltosként emlegették hiú testem, de iskolatársaim rajtam nevettek bár nem láttam messziről a táblát  táskámban hordtam a szemüvegem. És mennyi minden rejtőzött benne ha lehetne most egyből elrepedne, ki bennem voltál tudatlan élménnyel ott voltál késő évek bölcsességében . Nem nekem épült e világ a térben szüleim  jogász nak terveztek ítélettel, a felsőbbrendűség nem az én elvem és Léda szerelme sem sokat segített . Tündér volt,ki elkábítottál egyből szerencsekerekem kifordult a sebből, gőgösen nézett első percekben míg én a lábaid elé vetettem életem. Tudom csak szeszélye voltam-egy kicsit, néha  borítékokban érkezett szerelme miközben mások itták a jeges martinit én költészkedtem kíméletlen szerelmet Fáj a tudat hogy elhagyott,magamra gyilkosan, gőgösen írtam naplómba, Elbocsájtottam - lehet igazságtalan de kegyetlen lett

Kávézóban ketten asztal köré ülve keserűen magyarázkodunk egyre, annak módja s rendje szerint végre vitánkban egymást rendre intve. Verejtékezünk együtt önfeledten karcsú ujjamat egyre feléd bökve, néhai számadásnak ténylegességére megfelel a kávézó keserűsége. Nincs okunk szégyellni történteket üres hotelszoba penészes illatában, erényeink rég a véghatár szűkében két magány között seprik a helyzetet. Miközben a rosszból a jóság kikelne gyarlóságaink biztatnak serényen, tekintetünk nyugszik elnehezedve kávéscsészénk nyomtalan peremére. Néha elfajulnak apró incselkedések túlesnek a modortalan képzeletbe, tűzzel játszódva fényben derengnek szerencsétlen percek időigényesen.