Az a magányos kislány--WILHELEM

Ma a boldogságról kéne beszélnem
ablak mellett ülve keserű lélekkel
s míg hűvösen simítom kezemmel
ábrándjaim, hallok valakit zenélni .

Boldogságom nem fut tetten érten ,
de ott maradnék vele szembenéznem
gőgös öntudattal nézném lendületét
szürke napok bánatát küldeném felé .

Megvetően legyintene kissé sziszegve
vesztett ügyeimért nem csak ő a tettes
csak a nyomor s a bánat két segédje
kedvet éreztek zenélni dacom ellenére.

S ki tudja még mi vár, ha tovább várok
legjobb ha az életből még ma kiszállok
hiába keresem múltam képzeletemben
csak apró kislány arc néz a szemembe.

kéjelegve, fura grimaszt vág önmagával
sovány arcú kislány néz vissza magára
s látom ahogy utazik és int a vonatból
látom ahogy cipeli nehéz terhét magától .