Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Mily hamar lazul a kötelék vergődünk míg jön végzetünk érzelmek múlnak , örök létek hánykolódnak, múlt nélküliek. Sajog bennünk a lehetetlen hogy pont azt nem tehettük ami megtörtént, érthetetlen számunkra az élet törvénye. Míg kutatjuk annak a rendjét az ellenünk áradó szövetség különbséget kész tenni felettünk pártatlanul - fájó értelemben. Lehet az idő amiben születtünk nem a miénk volt, csak érettünk sodorta utunk túl menedéktelen varázskövet torlaszolva előttünk. Így oldódik lassan-a laza kötelék vissza nézünk a múltra- érettünk , karjaimban még meleg a tested , de csókod a számon már kihűlt. . {W.B.

  Nem voltam soha nagyravágyó  nem kerestem glóriát , mosolyban fürdött, lelkem vágya s nem volt soha palotám.  Sokszor hittem magam boldognak lüktetve vert kis szívem sóhajom ringott kék hegyormokon elseperni nem mertem. Szívemben lakatos zárt titok volt romantikám fellegekben , volt hogy vérem fel-fel robbant  majd halkan leülepedett . Ma homály lett őrangyalom képe rég nem hozza örömmel szép dalokat, mik régen kísértek gátat épített elémbe. Mindenből kijutott fehér-feketén ma csak sáros áradat , némán csúsznak el éveim igéken kibuggyanó könny a tavasz . Most gyors hervadás tündére lettem minden múlik mellettem láthatatlan kéz csúfosan leteperhet holnapra mindenki elfelejt. [W.B.]

  Nem érzi hogy nem szereted boldogan fekszik melletted megremegsz ha hozzád érve keze, ráesik testedre libabőrös lesz tested mellkasodban szorul szíved , rég nem szereted ezt az embert felkelsz  az álom kerülget. Valamikor láng és vágy lengett tele volt az élet csak tested akarta  lelked nem bírta , így ölelésed hideg lett , menekülni próbálsz tőle. Egyszer mindig nyílnak szemek gondolsz tévelygésedre a megcsalt férjre s a hazug ölelésekre a titkos szeretőre , ki befészkelte magát lelkedbe s mosoly fut át szemeden ablakot nyitsz a sötétben érzed ahogy szellő lebben szívedbe szent a béke  s visszafekszel melléje , de nem szenten , mert fájásod felremeg és arra gondolsz  ki vár téged holnap éjjel , forró öleléssel . [W.B.]

  Emlékszel a parki sétákra kockás szoknyám szélére , arcunk bája s fiatalsága tükröt vetett árnyékunkra.. Nem igen sétáltak emberek az ősz rajzolta körül magát , a sötét fák s hulló levelek becsurogtak titkos réseken. Bolond jó kedvünk támadt sötétben bőrünk összeért , közel volt ajkamhoz ajkad szemeink nagyok és sötétek. Néztük a csillagos égboltot zöldes szemed úgy ragyogott amit adtál akkor,szerettél tudom most merre vagy ?Hol lakol? Sok nap telt el azóta, évek most egyedül sétálok a téren , de minden fán és hulló levelén más ember mozdulatát lelem. Ígértél örök szerelmet, folyton édes illatod most is itt van , mint egy tolvaj mindent lopok  a kockás szoknyában vagyok . Minden lépésben látom lépésed minden fában alakod faragtam összeszedtem a hulló leveleket minden levélben a te emléked . Én vagyok hibás nem vigyáztam nem voltam eléggé éber kuvasz míg fák hulló leveleit számoltam elcsaltak téged , rég elsodortak. [W.B.]

  Vágyamba tűzdelt kis bimbók szaporán nyitják szirmaikat megduzzadnak áthágásokon és én csak hálásan mosolygok. Beragyog egyre a testi fájdalom szívem gyanútlan pihe álmában magamba zárul halk változásom várom hogy szülessen virágom . Elzsibbadt ösztöneim ébrednek szétterülnek itt a szívemben , hirtelen tőrnek rám melegen illattal teli balga gyönyörűségek . Visszavárt vágyam leng felém alázatomban fészkel a kudarc , könnyű szél sepri végig testem felkorbácsolja kihűlt reményem . Szárnyalnak felém öröm hívások férfi csábító , mosolygós ösztönök , amiből bekövetkeznek képzeletek , de marad egy szempont ami nyitott. 

Lassan már, minden mindegy lesz nem aggódom magam miatt , szerencsére csak felvetem a kérdést vajon milyen lesz a változat. Az idő megy ,nem kérdez részletekig de érezteti hatalmát , valahogy egyensúlyoz a végletekig majd rád csapja markát. Sóhajtunk nagyokat, telítettséggel habzsolunk kitátva szájat , figyelmen kívül hagyjuk önteltséggel vallainkra terülő időszálat . Utálattal boncoljuk testűnk öregségét szívünkben ritmus zavar , félúton megállunk, látva törékenységét , belénk mar az iszonyat. Törvénybe szabták az idő menetelést lépést tartunk vele , repedésekből halljuk az árnyak nevetését senkinek sem lesz kivétele . [W.B.]  

  Az idő pereme már eltelt idő magányosan hallgatom zeném sóhajtásaim oly idegenek lettek , mulatnak rajtam , mint ellenségek . Osztönösen visszatérő emlékemben áldozati jóakaratú egyéniségem osztogatja a győző körülményeket önigazolásként, hogy szerettelek . Álmaim csak egyre képletesek  bocsánat nélküli apró jelentőségek , izzadt párnak ,dermedt leheletek résekkel teli unott kötelességek. Nem tolakodom behunyt szemedben , szándékkal zajt dobolok szívedben , s ha egymásra nézünk is időnként túl látunk egymás felett üres tervként.. S a csendben az éj és hajnal közt , mikor minden csillag ragyog még , létrejönnek csalóka szenvedélyek

  Oly értelmetlen ez az egyedüllét , életem rejtelmes ,szenvedélyesség szele leng ,zárt rendbe tereli létem , sóhajom már rég szívembe költözött . Kínos szenvedélyek tengere leng szabályozzák agysejtjeim elveit keringésemben vért hiányoló sebek szarusodnak kérgesen szövetekbe . Remény és látomás szemem tükre  bőrömhöz tapadnak keserű ízek , testem éhe, szomja epedve szenved  meggyötört szívem üresen lüktet.  A híd ahol gyakran találkoztunk karfája mállik ,akár mélybe hullt , a víz ring zöldesen elérhetetlen ilyenkor kívánlak , hozzád mennék. Meddig kell még várjak éretted bolyongok csendben amíg elérlek , függőhídat építek te kedvedre édes hogy csak egy pillanatig jöjj elémbe  ,

Azt teszem mindig mit nem akarok szabadon feleselek hangodra , terhem magtalan üresség szava sorsom általad elátkozott csata. Lelkembe nézek néha kutatva nem értem micsoda őrület zaja zengi himnuszát húsomba marva hazugságaid ,kicsiket,nagyokat. Hazudtam én is, te is jól tudod egyszerre ragyogtak vackukon álltam s néztem se jobbra se balra csak ahonnan téged vártalak arra . Szívem megtelt keserű méreggel nem ettem nem ittam ,könnyekkel búcsúztam bennük fájdalom vádolt , te meg most sem érted ezt a dolgot. Csak két szemed cirógatott néha szád néma volt kezed nem simult kezembe,nem marasztalt utoljára , vállunk összeért ,nem is tudsz róla. Hogy ki volt a vétkes sosem összeüt , százszor elváltunk majd újra együtt , nagyokat hallgattunk ,utána,csatáztunk , majd könnyek között örökre elváltunk. [W.B.]  

 Köröttünk  csend  Most  száll  alá  a  Nap Ilyenkor  oly  jó  kettesben  a  parton És  míg  kezed-kezemben  fogva  tartom Lelkünk  is  így  együttesen  halad Te  nem  szólasz.És  én  is  hallgatok Ma  nincs  szükségünk  a  csengő  beszédre Megérted  így  is,  ajkam  mit  beszélne S  én  is  telkedben  játszva  olvasok A  tenger  is,  nézd,  épp  ily  hallgatag  ma .A  parthoz  olyan  halkan  ér  a  habja, Hogy  azt  hinnéd:  a  tenger  néma  lett. De  tükre  mégis  szüntelen  beszélget Csodákról,  mik  a  titkos  mélyben  élnek S  a  napról,  mely  az  égből  rá  nevet. És  most  üljünk  le  itt,  e  zöld  padon, A  sziklapart  itt  védőén  behajlik, Szellő  se  fuj,  a  víz  halkan  morajlik A  szem,  s  a  lélek  szállhat  szabadon .Száll,  száll  a  gondolat.  És  haza  száll .Kezünk  végig  simít  sok  apró  tárgyat ,Az  ajtót,  asztalt,  széket  és  az  ágyat Zengő  habokra  fényeső  szitál.  .És  ismerőseink, vajon mit  csinálnak?  Most  élénken  csobbannak  a  habok  O  jól  va

 Holdsugárból  szőtték  az  én  ifjú  testem ma  hulló  könnyemen   épülök   újra  meg ragyogó  álmaim ,  csodaszép  remények rendre  elenyésztek  és  itthagytak  engem. Kínok  és  gyötrelmek  láza  ég  szívemen ,érzem érzem   édes  képed  bennem  nő  egyre, hívogat  a  lelkem ,  majd  tilt  is   egyszerre ,kétli,  hogy  hevülsz-e  örök  eszményemen. Éjeken  át  függök  a  messzeség  kékjén égnek,  szerelemnek  derült,  tiszta  képén és  éltetem  magam   a  holdfény  mézével.   Mert  ifjú   vagyok,  kit  álom  nem   kerül asszony,  ki  nem   bír  szomjazó  lelkével kinek   szíve-lelkén  csak  a  szerelem  ül. Ég  bennünk  valami  az  alkotó  tűzből mely  ama  hetednap  pihenhetett  csak  meg, vagyunk  zabolátlan,  szilaj  testi-gyermek nyugtalan,  zavargó  csöpp  a  teremtőből Ha  látjuk, előttünk  a  távol  szikrázik s  halljuk  ezer  csillag  más ezerrel  beszél surranó  halk hangon,  mint  vitorlán  a  szél  lenge  szárnyán  lelkünk  fénylőn   megcikázik.

  Tökéletes szépség kell, hogy színtiszta meztelenséggel átkarolják ölelő karok igazoló szerelmed, átforrósodó tested melegében lángokkal áthevítve szereteted, titkok karjaiba büszkén, odaadón a test testedbe forrjon, lángoló izgalomban csattanjon közel ajkadnak szögletében fájdalmasan, száraz torokkal. Mert mégis vágy a vágyba kapcsolódik, ereidben` zsong a hatalom lüktetőn, szemeidben csillog az izgalom, szemeidben fény repdes bársonyosan, bűntelen erőd szépségében , csak a hódító imádat üvölt ölelő kacagásban, és biztatóan csókod átvált fulladozó, lihegő nesztelenségbe elevenen, s együtt mozdul tested a szél örök fuvallatában apró hullámokkal.

 Nincs nyugalmam ezen a Világon sehol egy karfa miben fogóznom csókom, amit rég elküldtem feléd mostoha tett lett, visszajött felém.   Furcsa hogy, már nem vagy számomra csak emlék, mit gyakran simogatok  furcsa a hangod is mit halkan hallok puhán száll felém néha alkonyatkor.     Megmaradtak eszemben simulások  torz mosolygások ,nagy hallgatások csókjaink között néha vad vibrálások mint amikor két vonat karambolozott.   Ilyenkor morog lelkem vigasztalatlan gyászfátyolba borul ételem, italom lehajtott fejemben játszik indulatom gyönyörnél gyönyörűbb lesz a fájdalom . 

  Ott ültünk a padon nagyon sokat felettünk homályosodott , ábrándokba burkolóztunk boldogan , benne volt tudatunk. Álmaink őrködő szemek lettek tettek rajzottak közöttük lesben nagy Hold karima fényével intett bűbájosan ,haza  kergetett.. Tavasz volt ibolya,kikerics nyílt  illatukat ontották , páraként, ajkadon elhalt a titkos beszéd némán fogtam álmaim kezét . Tudtam, hogy elmondtam rég röpke pillanat alatt eltöprengtem nyugtalan voltam ,döbbentem a szón , ami kínos ne legyen.  S valahol zene szólt vígan, de gyötrelmem véget nem ért  akácfa virágja is rég repedezett  mi a padon szótlan ültünk még. Elmerengtem arcodon titokban  lopva hogy észre ne vedd soha, gondolatomban arcod mosolya boldoggá tenne,friss tavaszban.[W.B.]

  Ma egy éve hogy megszülettem nagyon pici voltam és tehetetlen ha nem volt a "cici" közelemben vadul ordítottam , még neveletlen. A fejemben azért a gond forog egyszerre több hangot is hallok, talán Apám ,vagy Anyám hangja lassan megszokom ,kiválogatom. Csendet óhajtok amikor alszom ilyenkor meg a légy sem mozog megtanulták, hogy amikor sírok mindenki kérdi vajon mi a bajom . Ma egy évesen oly okos vagyok fentről szemlélem már a Világot. azért a" cici " még kedvenc italom a húst sem vetem meg ,rászokom . Mostanában járnak hozzám lányok de oly kicsik mellettem , őket utálom , ha simogatnak vagy ölelgetnek, sírok milyen buták ezek a picike leányok. Egy evés lettem gyorsan haladok. más országban is jártam ,tanulok járni még nem tudok , csak mászok , a macskáimnak este leckét tartok. Kinőtt márt hat fogam ügyesen rágok  bármilyen papit vissza nem utasítok ezert azt mondjak elértem a súlyom ezért Anyát,Apát sokszor puszilom.[Eric] [W.B.] [Egy kis versike az unokám egyév