Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Értéktelen, vak s bárgyú a szerencse oda hull, hová a sors hajítja,-s a szerencse vaknak csak azért, - nem nézi ki merre megy bárgyúnak, mert oda esik hova nem kéne. Szerencsétlen, ki baját nem tudja rejteni: mint én hitvesemet, kiről beszélnek  tettei, hallgatásom is vád lenne csak  rabja vagyok bár nem ellenségem bármit is  kívánhatok. Csak azt lesem: mikor kerül az ostoba az  ördög poklába egyre vádol :de  barátnőmet a póklábút annyit zaklatta :míg elkapta tőle az átkot, így a legjobb  barátnőmtől elválasztott.   A házasságban és bajban nincs jobb dolog mintha a férjed otromba, kapzsi, ostoba hová taszított engem életem alkonyán? ki nagyravágyó,  bőkezű, van adománya. Erőszakja , sem tekintélye nem értékes, míg ifjú voltam, erre-arra vinni  kértem, öregségemre viszont könnyen kisemmizett míg rám ragadt egy méltó férfi vak szeme. Már nem lesem: halálát, mert  ebben is csak én szenvedek ha már kedve tartott...

Monoton éjszakák rácsaiban lelkedben sírva zúgnak bánatok, az elmúlt idők színes rongyaiban csak csupasz emlékek botolnak. Úgy magadra maradsz átkokkal, az életnek kitágult pillanataiban nem várod a sóvárgott kegyelmet , csak vársz kakas szóra a hajnalban . De vannak néha kegyelmes percek ha kék szem pár vággyal kísérget fényes csillogó összefonódásban remegő tested újra éled kárhozatban. Mert megadatik talán álomként  új ragyogás ,nyugtalan pillantás, forró karok villám tűzként égnek tested kőrül ,ébrednek új hevülések . S húsod szövetei lánggal égnek megadatott, mit óhajtva kérted , szemedben, szívedben ragyogás belopózik lassan szikrákat lejtve. Megadatott még újra szeretned, mint ahogy meg talán sosem élted vágyódó színes szem pár kéksége be suhan szerelemmel szívedbe.[W.B.]

Gondolom, ha a sors merészel kint és bent is zúg a szél ereje kell a valóság hogy megértsed percek alatt változik őrülete. Titkos álmodozás sorstól független legszebb érzésben is kegyetlen, hitünkben rettegett felismerések túl későn értik meg a lehetetlent. Velünk virrasztanak az adott évek elszabadultan keringenek a tervek, s amikor a rózsák nyílni kezdenek szemünkben a tört fény kesereg. Új élettel egyensúlyozni mernénk, az idő nem számít, csak igék terve között fujj gyakrabban romboló szél, hatalmasabb a kiszabott törvénynél .   [W.B.]

Úgy vándorolnak felém a szavak szívvel jósággal   és biztatással felébredek,tompán ring az ágyam, felébredek a hangos magányban. Aki sok szépet mondott el hiába szűkszavú  lett örökre vagy néma hiszen becsapott minden szava vádolom egyre nappal és éjszaka. Vad szelek játéka hozta pajkosan, széles mellén  kék virágos  bokréta ki  hűséget  fogadott életét osztva magával, de más szavakra szabva.. Mint a gyerek ki gyakran pórul járt vonakodtam és féltem is áhítattal azóta csak fekszem  mozdulatlan, kedven innen, könnyön alig onnan. Veszélyes úton inogtál akár az inga kilengtél akarattal  jobbra meg balra a kis  örömöket  felőlem elsiklattad kék bokrétás fiú maradtál, magadra.[W.B.]

Leheleted legyen forró égessen, a szájad pajkos álom ébresszen, ölelésed legyen lánc mely körül fog, lakat is legyen rajta tiéd a kulcs. Vágyam ébresszen benned kegyelmet, kezed kösse kezemhez a bilincset, ne engedj el, ha esetleg tévedek, bocsáss meg nekem ha eltérek, olyan vagyok mint egy sugár valóság, körülöttem mágnes deleljen vonzóság ha könnyem földbe szivárog ássad ki, szerelmemet és lelkemet emeld ki , a fényt, mi akár mily kicsiny éleszd fel, ingatag testemet , mi picike, találd meg, Ne engedd a vesztődésem, vezessél, ha elfogy szemedből a könny jelezzél, vérrel fogom visszafizetni ígérem, , a bilincset gyolcs kezeimről ne vedd le mert lelkemnek méhében hordlak , szeretve,                                                                 

Lehet e szenvedni örök nyugalomban , s nem látni a vészt ,a végtelen határt és kigyúlt arccal ropni vad táncot miközben a zongora dala leállt. Lehet e nyugodni fényes fák alatt, miközben a nap rotyog reánk , tudnánk e szeretni hűvös ragyogásban miközben a sugaraktól a bőrünk is fáj. Percenként mind jobban csitulnak vágyaink a megszelídült csillagok alatt, s az áttetsző foszladozó ködben matatunk keresve a kimúlt, remegő lángokat. Milyen téboly esküt kéne feloldozni, a feltört parázsló tüzek kioltására , és fogózkodunk a gyenge napsugárban tagjainknak néma mozdulatlanságában. Csak halljuk a csendnek moccanásait és kérdöre vonjuk szűk magunkat , lilás árnyalatban szól még a zongora, miközben ütemben táncolunk szakadatlan .[W.B.]