Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Vagyok a versek bánatos lánya a lelkem csoda ,álmodik róla telivérű, titkos, aranyos bánya kincse várna rám, ó ha látnád.   Vagyok a rét pipacsa, piros alkonya szívem túlárad az esti alkonyban pipacsok tűznyila egymásba akad egymásra talál játszi bohémsága. És hogyha néha álomtalan esten lelkem kibomlott s elhagyta testem megostromolom más virágok titkát, fellegek álmát, csillagoknak nyitját. Reggel az ég tiszta, oly végtelen csak sejtelem még fent az alkonyat, csak alig sápad lent az égperem, egy  sóhaj,  mint szétfoszló selyem. Vagyok az igézet, elbájolt álma nyitott ajakkal szótlan varázsban a pipacs ,ki még bimbó ,halovány mint alvó gyermek az éjfél karján.         Vagyok az igézet, elbájolt álma nyitott ajakkal szótlan varázsban a pipacs ,ki még bimbó ,halovány mint alvó gyermek az éjfél karján   .

  -  Nem marad  meg, mondta a szülésznő mikor a gyermeket a  világra segítette . Sőt még csak meg sem paskolta, hogy magához térjen ájulásából;  ennyi fáradságra sem   látszott érdemesnek a szegény Peti. Az anyja  szánakozva nézett rá: - Minek gyötörjem magamat vele, mikor úgy se viszi soká. És nem táplálta őt kellőképpen.  Mindazonáltal a fiú nem halt me g mindjárt, hanem csak  hetven esztendő múlva. Az anyja nem vett neki játékot, mint a többi gyermekének. - Kár volna a kezébe egy lejes  fa-ló is, mert eltöri. Ezt mondta. A kisfiú tehát csa k az ingyen pókokkal játszott; l egyeket adott nekik enni és soha  nem történt, hogy elszakított volna egy pókhálószálat. De a pók ok, akik mindenki mástól  elfogadják a legyet, benne nem  bíztak, sanda szemmel néztek rá  a háló legszéléről s csak  akkor nyúltak a jó pecsenyéhez, mikor az adományozó már eltakar odott onnan.         - Igazán nem tudom: érdemes-e is kolába küldeni ezt a kölyköt! s óhajtott az apja. Előre látom, soha nem tanulja meg