Pipacsok között

 Vagyok a versek bánatos lánya

a lelkem csoda ,álmodik róla

telivérű, titkos, aranyos bánya

kincse várna rám, ó ha látnád.

 

Vagyok a rét pipacsa, piros alkonya

szívem túlárad az esti alkonyban

pipacsok tűznyila egymásba akad

egymásra talál játszi bohémsága.

És hogyha néha álomtalan esten

lelkem kibomlott s elhagyta testem

megostromolom más virágok titkát,

fellegek álmát, csillagoknak nyitját.

Reggel az ég tiszta, oly végtelen

csak sejtelem még fent az alkonyat,

csak alig sápad lent az égperem,

egy  sóhaj,  mint szétfoszló selyem.

Vagyok az igézet, elbájolt álma

nyitott ajakkal szótlan varázsban

a pipacs ,ki még bimbó ,halovány

mint alvó gyermek az éjfél karján.

 

 

 

 

Vagyok az igézet, elbájolt álma

nyitott ajakkal szótlan varázsban

a pipacs ,ki még bimbó ,halovány

mint alvó gyermek az éjfél karján

 

.