Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Mint két rab kik egymás mellett sors társak lévén keserű utálat hagyta nyomát szívben egy tett, gyűlöljük egymást mint szennyest. Csüggedve teszed rám érdes kezed de már az sem szeret úgy ahogy rég kínom a te kínod , egy sivár türelem  összeköti életük egy rongyos vég. Szobák ablakai zárva és száll a por nem jön rád szerelem, rám az álom csukott szemmel figyeled világod egyikünk sem győzött ,csak a kor. Időnként felvillan régi fiatalságunk finom rózsaszínű bőr rugalmassága vigaszod gyönyörű irigyellek ezért nem érdekel szűkség magyarázatra. Mondják hogy ez természetes elem hosszú évek kimagyarázatlan ténye az élet nem áll meg, mást,igényel mi maradunk rabok ketten, igével. . [W.B.].

Még vannak csodák az ég peremén még lehetnek kékebbek éji lepkék , még süthet forróbban Nap sugara ha minden életbe több láng hullana. Meg lehet forróbb az emberi szeretet tovább forgatná a szerencse kereket , hajtaná egyre a megkövült szíveket  kékebbre nyitnak álmot felhők felett. Puszta érintések néha szédítenek gyönyörrel megborzongat kék színek  bőröm libabőrös és száll gondolatom hogy bűnöm, erényem pendül egy húron . Belefér minden kitaposott életembe férfinak a szava lett sorsom döntője, kemény fából faragott a csók és bűn a kék madár bogozgat egyre keserűn. Poklok kapuja mindig nyitva lehet , nem értem az ördög mikor bújt belém de jó érzés ha valaki rám vár előtte és csendre int, bűneinket megfelezve. Igy folyton körforgásba menetelünk a gyönyör elöl, utána az ösvény sejtelmes lett kecses örömünknek, boldog szeretni , nehezebb mint hinnéd.

Rám tekeredett évek zamata feltornyosult halmazzal , súlyként nehezedik sóvár aromája körül hintve felettem  mindazt mit tettem s lettem bölcsen, érzéketlen nincstelenséggel , mert ennyi volt rám kimérve. Időben futok árnyak elől még hosszú út van bejáratlan fütyörészve kapkodom magamra  kabátom ,kalapom cifrán megsúrolva érdekek elől, támpontként tartogatom mint védő hiánycikket . És fény felé fordítom fejem a búnak könyörtelen pontjába míg mellettem állnak emberek  hitszegően,vagy épp megtérten maguk elől . Rügyfakadás - súgom magamnak álcázzák keményen  mit elfelejtettek , vagy mit meg sem kezdtek  céltalanul hátrányosan  sejtelmesen  tekintenek vissza a megtett út hosszára , a vihar szakadására . Lilás felhő füstölög s karikákban száll  előlük , mind előbbre-előbbre tolakodnak , sietnek gyorsan ,hogy kezükbe hulljon  a halott virágot szült  éden, mennyezetében lilás gyönyörűséggel. Füst karikás lesz álmuk  egy életre , az idő kegyetlenségében ahova ekével szántott utat kínál többsé

Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen ,  húsomba mar termékeny szerelmet . Érzékiségem remegve bomlik szét az alkonyi csend hatalmában , s egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában. Minden sejtem ébredése édeskés kivilágosodik egyre gyöngédséggel egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert . Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek  gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt szerelmet.. Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég a szó hogy közte megrepedjen  burokban szült vággyal forrt élvezete. Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel  s két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége . [W.B.]

Most még gondolok rád melegen , bár becsapódott a kapu régen képed ,nem fakult meg a keretben csak fél boldogság maradt bennem. Lassan szállnak el az emlékek , nem kiáltozom ,de álmodok veled ügyetlenül választottál engem zsarnokká tett fájó gyöngédségem. Bűntudattal töprengek,szó nélkül miközben szívem dübörög hörögve gyakran várom a vigaszt közönnyel de a vágy egyre tétovázik felettem. Bárhol vagy ,az idő nem hoz békét , csak ha szerelmed s ha vágyad kísér majd mikor átérzed milyen az üresség lehet egy apró tekintetem is sokat ér. Bennem úgy élsz még , mint elején kísértenek gyakran a régi őszi esték itt vagyok csendben várom ölelésed az őszi csendben minden belefér . Ahogy múlnak évek lassan elfelejtlek , ahogy suhannak őszben vesző fecskék észreveszed majd hogy egymagad leszel akkor lehet utadon megfordulsz hazafele. [W.B.]

Marosparton sétáltunk este törékeny ágak simultak ránk, kis pelyhes, selymes leveleiket a szelek megsimogatták. Te csendes voltál ,bizonytalan, hozzám simultál oly sután, szíved nem vert oly lázasan kezed lankadva ült a vállamon. Sebtében simultak a hangok, rebbentek apró hunyorok, csendesen néztük egymást, és halkan ,némán elhúzódtunk.. Te siettél, mondtad-jön az éj, mentél gyorsan, hamar vesztettél, tudtam szívedben bezárult a kapu nem lehet kinyitni ha szürke ,szomorú . A nyár elszállt,a hárfa nem zenél, nem pengetnek régi regéket, tücskök nem zenélnek a hidegben, szerelmünk sem tarthat örökre. Fagyos szívünkben kimúlt a láng talán láttuk a hulló csillag porát,  többé nem lesz kacaj,forró csók de gondolj arra ,szép volt,ami volt.[W.B.]

Fekete fátylat vontam magamon körülöttem az idő fut a homokon, mind lejjebb csúsznak az emlékek és csattannak a szelíd rezgések. Életemben csendben összefutnak a múlt és jelen fátylai- árnyékolnak körülöttem mindent kéken betakar s zöld réteken tücskök hallgatnak. Bágyadnak érzések,bénulnak kezek álmatagon keresem a régi énemet, mind naivabbak lesznek kérelmeim azért mindig valamit akarok lesben. Fontos vagyok, őrizem nyomom, de a föld golyó kigurul alólam és testemből perceim foszolnak de magasban kéken ragyog a hold  . Lobogni szeretnék ,égni akár a láng hajamat fújja a vadul tépő orkán, legyek egy percig összevisszaság mosollyal nézzem,mily fanyar e világ .[W.B.]

Soha nem tudom mit gondolsz hallgatsz rólam szüntelen, fátyollal bevontál engem tudom, tudom engedelmesen. Nem tudom mit érek néked csak hallgatom vad beszéded keserűséggel átszőtt hínár indái között vétkek fekszenek. Tudom vágyódsz a létemre örökös testem már ismered szemed hunyorít redősen a harmattól enyhén nedves. Bánattal megtelt szívemben vad harcok dúlnak örökösen  csalódottan harcolok tüzetesen a megmaradt kevéske erőmmel. Nem szégyen elsírni magad fejem úgyis kebleden marad  nem kell titkolnod fájdalmad , szelíd szívem megérzi a bajt. Így állok tétlenül melletted tétován átragad rám is a mámoros bódulat lelkemet megölik a gyilkos sugarak  szabadulni tőled nem tudok.[W.B.]

Már semmi sem enyém mit szerettem, már koldusként alamizsnát kérek megbántott testem kietlen lett, minden eltűnt ,miből eredtem. Folyékony létem megmerevedett megfagyott a kövek formáján, libbenő szelek fújnak mellettem, s én fázok a hűvösségében . Tudom,sorsom ami rám tapadt, kiáztatta sűrű vérem s gyengén csordogál ereimben, s én állok az útnak nagy vesztőjében Mert semmi sem enyém eladtam rég, kongok üresen a hulló égen, mert a teremtő ki anyává tett, elhagyott a hiúság derengésében , Ígéretek földjén még terem a vágy és dalolom bölcső dalom, s a gyűlölet, mi keresi vétkemet, megtépázza meglévő reményem,. Fontosságomban,kemény vagyok, kiállom a világ hét próbáját , viaskodok láthatatlan lénnyel , bár sebzetten ,de nem legyőzötten, Mert jövőbe látó kereszt tüzekben, fájlalom a múltnak árnyékát , érzelmem kemény asszonyi hatalom mely tartja büszkén a jussát

Mi boldogság volt , s mámor múlik szüntelen a végtelenbe míg közönnyel nézel messze a lemondás szemfényvesztésébe . Mert lenge kődnek szürkesége zűrzavaros bíbor ébrenlétben vágyat forgat borúsan,szédülten visszasírva az őrült messzeséget Mert egy lüktető vágy erőlteti vérző sebeidet , szótlan hidegen s körülfogja téveteg kezekkel s oly furcsa lesz a tükör előtted . S mint őszi lombok széltől letörten oly higgadtan fogadod keresve a messzeség édes merengését hol bársonyba fürdik a szerencséd.[W.B.]

A szerelmem él meghunyászkodva a lázas lázig szívem gyönyörében alázatig, fájdalmamnak foltozott lomja testemet ölelő forró karjaidnak darabja. A csókom éget borostás arcodnak mosolyáig gyönge érintéseid varázsáig , hullámzó érzéki üde sejtjeid szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig roskadásig. A kezem simogat bánatos lelked titkos gyökeréig tépett sorsodat kiittad fenékig, szívembe foglaltalak világ végééig gyönyörben ringatlak szenvedésemig örökben. Enyém vagy, vágyaim szívet éltető ritmusáig ébrenlétem örök mozdulatáig testemben hordozom szerelmed, mint várakat őrző védőbástyáik a másvilágig.

Oly csodás emlék bujkál szívemben, oly kedves, békés zsongás, míg ajkamon a mosoly édes borzongás, valami emlékeztet rád, lehet a kinyílt hóvirág, vagy lehet a kék vizek zúgása, vagy talán, az éppen égen húzó darvak, halk szárny csapkodása. Mert minden rád emlékeztet vérünk lobogott a tűzben ölelkezve, s kezemben volt lelkednek élet ereje és bíborban szikrázó csillagod sodorta magával az ajkad, hogy a szám elérje. Ma csak boldogságunk csendje, kong a sötét estben és vágyaim csak izzanak, szerelmünk belehal a csendbe, ma már csak minden homály, mi körül fog lassan, s lelkembe visszaszáll a néma borzadály. 

Oly csodás emlék bujkál szívemben, oly kedves, békés zsongás, míg ajkamon a mosoly édes borzongás, valami emlékeztet rád, lehet a kinyílt hóvirág, vagy lehet a kék vizek zúgása, vagy talán, az éppen égen húzó darvak, halk szárny csapkodása. Mert minden rád emlékeztet vérünk lobogott a tűzben ölelkezve, s kezemben volt lelkednek élet ereje s bíborban szikrázó csillagod sodorta magával az ajkad, hogy a szám elérje. Ma csak boldogságunk csendje, kong a sötét estben és vágyaim csak izzanak, szerelmünk belehal a csendbe, ma már csak minden homály, mi körül fog lassan, s lelkembe visszaszáll a néma borzadály. 

 Mi volna, ha nem volnék, én neked, ki tartaná az oszlopot testednek, bús hangom kihez szólna, ha nekem senkim sem volna, balga táncunk kivel táncolnánk, ha nem lennénk barátnak barát fejünkön ki hordana koronát,ki választana királynak,királylányt, éneket ki énekelne, mesélni kinek volna kedve, ha te nem volnál nekem életemben? Szerelmet ,kinek vallanék, ha csak egyedül lennék, örvendjünk egymásnak kedvesem,mert ez                                                         egy igazi szerelem. [W.B.]  [Jogi vedelem alatt all }

Szerettem a nagyvilági életet, hol elkábul az életunt csendje hol vicc, kacagás üti meg fülem gyötrő zsivajtól szédül fejem. Hol rohannak az órák ,percek örök vígság,hemzseg dőzsölve folyik a bor reggeltől késő estig zajos zeneszó zendül messzire. Ragyogó csillogó teremben hangzik sok ékes cifra beszéd jótékonyság harcol az erénnyel a sok tarka szó beszél -beszél. Boldog vagyok,hallgatlak téged oly áhítattal és annyi gyönyörrel csüngök minden szavadon szenten és forgunk körbe-körbe a zenére. Ma már csak emlék,hiába őriztem fényedet könyörgő szeretettel, magamban bent, búsan merengek jó lenne veled táncolni csendben .[W.B.]-jogi vedelem

Búcsúzni jöttél és sírsz a síromon minden évben ezen a napon tudom, bár sűrű homály takarja fehér arcom beszélj hozzám ,könnyeid felitatom. Ne sirass nem távoztam ,itt vagyok az út másik oldalán van az új honom ne légy oly ünnepélyes ,jól vagyok lelkemben minden nap rád gondolok . Tudom hogy fázol és kint hull a lomb hogy egyre rám gondolsz én hasonlón régen ketten álltunk akkor ott a hídon- csak engem hívott a szó ,adott új Világot. Ne hozz síromra annyi krizantémot tudod jól nem volt kedvemre való , gyertyát se gyújtsál ,csak ha fázol engem melenget mosolygós arcod. Ma annyian sírtak itt ,templomok harangoztak , gyertyák az oltáron kialudtak, csonkig égtek kanócok ne sirass többé engem én jól vagyok. Búcsúként kérlek látogass sokszor virág nélkül gyere mikor csend honol majd átölelem lelked, amíg imádkozol te öleld át keresztem amíg én alszom .W.B.-jogi vedelem