Egy házasság margójára

Mint két rab kik egymás mellett
sors társak lévén keserű utálat
hagyta nyomát szívben egy tett,
gyűlöljük egymást mint szennyest.

Csüggedve teszed rám érdes kezed
de már az sem szeret úgy ahogy rég
kínom a te kínod , egy sivár türelem
 összeköti életük egy rongyos vég.

Szobák ablakai zárva és száll a por
nem jön rád szerelem, rám az álom
csukott szemmel figyeled világod
egyikünk sem győzött ,csak a kor.

Időnként felvillan régi fiatalságunk
finom rózsaszínű bőr rugalmassága
vigaszod gyönyörű irigyellek ezért
nem érdekel szűkség magyarázatra.

Mondják hogy ez természetes elem
hosszú évek kimagyarázatlan ténye
az élet nem áll meg, mást,igényel
mi maradunk rabok ketten, igével. . [W.B.].