Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Fáj  őszinteségem, kopott réseken kukucskálnak kedvtöltő álmok , hol ébredő talajra találnak, készen állnak, míg alázatom faricskálom. Úgy mint soha tekerednek egyre testem ,bőröm barázdás recéibe, meditálok és utálattal lesem végre hogy keserűségem semmire megy. Hasztalan volt minden cselekvésem csendességem egyenletes kék  egén , minden téren kudarcot szenvedtem és dühömben változott egyéniségem . Sok  zöld levelek mint szúró tövisek karmolnak sajnálattal sebet színezve virágok még nem nyitják kelyheik hogy enyhítsek fájó szívem rekeszeit . És várom alázatom megtelt bőröndjét , hogy hasadjon szét és dobálja  felém a gondtalan bizalmat mit adtam egyszer               és hozza egyenesbe elfelejtett kedvem .[W.B.]

Vilhelem Margareta 2016. január 29., 19:45  ·  Marosvásárhely  ·  Szemet hunyok Nekem csak hűs álom marad lázongó életem kis cafatja , félek megtömni lobogó szívem, csak dermedek sóvár irigyen boldogságom megtört rendelés és rettegek,hogy elég a kevés félek hogy tervem csak képzelet s a boldogságra meg nem érek, hogy számomra a gerjedelmek, oly könnyen feledésbe mennek minden álmom oly nehéz teher szerelemből, szerelembe esek. Csak sóhajom mi csóktól valós, biztos áldás, s nem halandó gyenge szívem csődbe lohol csak teljes az, mi múltból való . S így béke ül a szívem felett hamut szór az aprócska gyűlölet , s a megtorpanás bársonyában szemet hunyok a csábitásra./W.B./

Gondoltam Későn fekszem le mostanában , agyamban kering a tett korábban ijedten ébredek kora hajnalban szegény szívem dobban cinikusan. Úgy érzem elkésett boldogságom még mindig izgat lopott csókom , hogy hiába várom a tört holnapot mindentől messzire lemaradok. Én úgy érzem minden elveszett , te is kezded érteni a helyzetet homályos foltok, szürke hajnalok Elkésett út. Bár éppen erre vártunk . És kérdem akkor bizonytalanul ha szíved alattomosan sóvárog , miért botorkálsz oly gondtalanul mint idill trillázása, zavartalanul. Vagy értelmetlen az én akaratom amit érzek eleven nyomorú napokon , tudod szerettelek magas áramon , nekem nem kellenek fogadkozások . Magunkra gondolok fáradhatatlanul közöttünk az undort, nem állhatom lehet új hajnalon majd nyílik mosolyod jelképesen véresen magaddal hordozod . [W.B.]

       Szeretettel Thomas Drága Eric,ne haragudj rám nagyon , mert én, az édes testvéred vagyok és nem vagyok sem buta ,sem szaros eszem az van és Pampersben vagyok. Öreg fiú arra kérlek téged szépen , légy kissé elnézőbb velem szemben igaz hogy a cicidet , azt én örököltem de ott van benne, az én életem ereje. Próbálj kissé kedvesebb lenni velem ne légy oly durcás ha Anya ölbe vesz engedd meg, hogy engem is szeressen nézz bátran rám ha simogatni kezd. Láttam milyen sokat meg tudsz enni nem értem utána mégis miért kell sírni ? Első napon nagyon mérgesen néztél szép kék szemeiddel meg is igéztél . Szemeid kékek, a hajad meg szőke nem hasonlítunk, az én hajam fekete, így te maradsz továbbra is a herceg ahogy telnek évek,én is szőke leszek . Szeretném ha igazi barátok lennénk és ne légy féltékeny rám nincs miért Anyu ,Apu pont úgy szeretnek téged mint engem ,mert ugyanaz a vérem.. Szeretettel Thomas

Szeretnék erős férfi karodon csöndesen ringani egy táncot, csillogó aranyat keresni szádon összeforrva,mikor táncod járod. Az elmúlt élet vidám emlékei lábam alatt vígan kopogjanak, csendes boldogság kőrbe áradjon mikor véget érforrósodó táncom. Én így élek ,neked is kívánom   szemem keres , s tisztán látom bár nem veszed észre vigságom lobbanjak fel álmodban,barátom. Szüntelen magamban vívódok életre halálra keresem mosolyod erős karod telepszik vállamon, szájam körül tétova mosolyom. Blúzom gallérja állig begombolva hideg széltől magamat megóvva de látjátok férfiak erős karotokon a nő ingatag ,ha nincs megfogva. Elmeséltem neked, hogy fáradok, táncolásom karjaidban önakaratom ringass ,táncolj szemed lobbanjon játék az élet , ne legyen fájdalom. [W.B.]

Szürke ködben , mikor nem ragyog a nap feltűrt gallérral kopasz férfi siet akár a rab a frissen hullt hóban még menése fiatal , de alig várja hogy egyetlen házát elhagyja . Ablak függöny mögül egy fekete szempár figyeli a férfi sietős lépteit , tartós télen át, cipői belesüppednek a hó takaróba mélyen tüzesen siet sürgős dolga van-keresi célját. Hirtelen felpillant huncut szemével az égre búcsúznia kellett ,elképzelte az őrültséget , üveg mögül töpreng magában kíváncsian a hölgy ,ahogy figyeli a férfit jelentőséggel. Mindent hátra hagyott maga mögött végre mégis úgy érzi , ablak mögött van mindene hogy mit képzel egy ilyen búcsúzó ember ö sem tudja mi zakatol megdermedt szívében . Az ablak mögött álló nőnek szeme nedves , de feszesen áll teste ,mint vitorla a szélben , duzzadó önérzettel, bambul nevetségesen vad dühében széttárja karját magatehetetlen . Lassanként fel fogja milyen erő késztette a sietős férfit ,búcsúzni télnek idejében győzni akar poklo

Én bennem andalog régi érdem nincs kedvemre való édes élet , több vagyok mint bármely érték idegen előttem a hamis tüzed. Bolyongó álmaim sikertelenek valós igazságok egy cseppben , jó volt veled míg lassan rájöttem hogy belém döfted kígyó mérged . Végtelenségig kezeskedtem érted vak pillantással mentem melletted határtalan hazugsággal kínált szíved de zavartak, torzult ,sötét ellenképek. És most nagy hiányban szenvedek a nagy csend körül ölel egyre , folyathattam voltam vétkes énem de sajnáltam saját szégyenem . Most nem látok semmi értelmet újrakezdeni kihalt emberséget , viszonyt kezdtem mindenkivel, ki engem vágyódó szemmel nézett. Sárba taposom fajtalan emléked megvásárolt testemmel kesergek ,     úgy érzem lehetek egy gyöngyszem              más szemében a legszebb ékszer. [W.B.]

Egy régóta álmodozó öreg kis anyóka még megébred minden zűrzavarra rég meggörbült háta suttogó beszéd gazdag Noé -bárkát cipelt háta nemrég . A mellei laposak ,fonnyadtak lettek pedig sok csemetét fiatalon felnevelt nem kérdez semmit , nem felel semmit mendegél a rámérgesedett csendben . Időnként megáll ,szellő száll szemébe mint akit görcs kínoz, fájdalom zsebében, felpuffadt hasa himbálózik a kötényben jó megállni időnként, a felhők is mennek . Sárga ,ráncos bőre,ijesztő jelképek de ki kutatja baját ha egyedül lézeng bőrén átvilágít az élet egész rendje ránc kuszálta teste ,mint ázott csemete. Már rég elfelejtette egykori kívánatot fiatal korában erőben virágárus volt, a földet  taposott  léte megkeserítette habár virágjai egyre nyíltak kedvére. Bölcsőben maradtak jóslatok hatalma vonulnak szeme előtt mintha szavalna , szétszórtan az életben, szerelme kimúlt hozzá siet a temetőbe,fehér arca kigyúlt.[W/B/]

Emlékszel a kicsi házunkra kertjében dália ragyogott , most pőrén kifosztva vacog ablakok nyílását hiába várod. Tönkre tetted vad hiúságból gyűlöllek egyre most utólag , szívünk kihűl, pitvara kicsíszolt , bennünk a csend én pánikom . Hallgatunk komoran, ostobán köztünk a harag nyila mostohán ön pusztítást szabályoz, morog ölelésre most nincs semmi ok. Nem szidlak már ha dohányzol szabad az út , mit te vállasztol nem szidlak ha hajad gubancos  rég nem járok oda ,nem hiányzol. Tudom szégyelled verejtéked kínodban összegyűlt testeden mindezekre keveset gondolok ha eszembe tódulnak elvetem. Unom az örökös hétköznapot , vasárnap ritkán volt vendégem megértek mindent ,mert átéltem amitől a lelkem gyakran émelyeg. Itt pontot tettem ,lesz majd időm visszapergetni a szót öregségemre a tények, melyek még beszélnek de nem bántanak az  apró kételyek.   [W.B.]

Mindig van kiút , csak  türelem kell erőt gyűjteni feltételek között. Néha a türelem sántikál meg -meg áll egy asztal  vagy pult körül s ha módja van rá koccint az alkalmon a szándékkal  s akarattal erőt gyűjt  a sors ellen megrögzötten új életet egyensúlyoz az elhalt testek felett lehet maga ellen  önző rejtekében. És akkor turkálunk az alkalmon , bár nagyon hitvány volt a történelem ,mely kegyesen átvette hatalmát összefüggéstelen. És az  idő sem számit csak légy ügyes ,türelmes mert a tévedés kisülhet hogy nem másnak  hanem ellened tekeredik mögötted örök sötétségben a feltárult fényesség , te mosolyogsz dermedten.  [W/B.]

Pirkadó boldogság Míg mások boldogan vígan élnek, én a bárgyú fél dolgok viselője félénken nyitom meg szívem hagyom aludni gerjedelmem . Míg mások játszanak csalfán nekem minden csókom teljes, üde Világom néma csalódása boldogságom nehéz sóhajtása. A mában a holnapot keresem kéjeknek futó mámorában , s a mának rút , rohanó terhében igazi létem már rég elrebbent. A pirkadó boldogságom öröme kézen fogva sétál szíved mellett életem elsírta mocskos múltját s külön fészket épített neked , hogy biztosan ,helyesen álljunk kettesben ,megduzzadó élménnyel sorsunk egybefonjuk a vággyal s közben megpihenünk szőnyegén . Megállás nincs útjaink között boldog békesség árad belőlem magamban suttogó illatos imámat beléd fészkelve örömmel keresem . Körülöttünk csend és türelem saját szerelmünkön csüng a rend , szivárvány színű sorsunk öröme a bennünk érö emberség törvénye. /W.B./

a szív naplója , hol nem látok olvasni az írás árva és céltalan , a borítók olyan nehezek, hogy a kezek felfedezték hogy a félelem egy sötét világba kerül át , hogy a papír lapok elhalványultak és csak magyarul  fordítható égés közben , a pillanatokon és a pillanatokon keresztül, amiket én magam egyengetek egyenetlen versekben és próbálom kiegyensúlyozni a levegőt . A költő vérével éjszaka keveredik a némák borában . mert én vagyok a homokóra szíve te a homok az idő -egy ártatlan személy betolakodva a homok csorgása és tett vesztessége közé  . a szív naplója , hol nem látok olvasni , az írás árva és céltalan , a borítók olyan nehezek, hogy a kezek felfedezték hogy a félelem egy sötét világba került át , hogy a papír lapok elhalványultak és csak franciául fordítható égés közben , a pillanatokon és a pillanatokon keresztül, amiket én magam egyengetek egyenetlen versekben és próbálom kiegyensúlyozni a levegőt . A költő vérével éjszaka keveredik a némák bo

Szinpad az élet Ma már csak árnyékot hoz hajadra szél vadul ringat táncoltat és lassan zenél kebléhez szorít részegen andalít , te csak hagyd ,várjad a jövő kalandjaid. Ne nézzél hátra hogy mi maradt még utánad senki sem hoz vigaszt már rég hagyd a szelet, hogy tépdessen már ne nézz soha hátra ,mert senki sem vár. Árnya leszel majd örök múltadnak büszkén viseld akár mit mondanak emelt fővel távozz az élet színpadjáról tapsot is kapsz a sok emlék múltjától. Ha megkönnyezne szemed a harmattól csak a hold akar búcsút venni a hajnaltól csipkés zsebkendőd mindig nálad van vegyél búcsút a hold varázs hatalmától. [W.B.]

Így is -úgy is Lehetnék, bárki,minek akarsz engem lehetnék igazán szerető ember , lehetnék csalódást okozó vad némber akárki lehetek, ahogy akarsz engem. Lehetnék koromat hazudtoló vén akar egy idősebbnek mutató lény lehetnék mosolygós ,vidám hajadon akár egy morcos ,durcás öregasszony. Minden lehetek,minek akarsz engem lehetnék vad vizekkel teli tenger lehetnék réteknek vad virágos kertje, akár Napsugárnak egy aprócska fénye. Lehetek bárki minek akarsz engem csak nem lehetek csóktalan végzeted nem lehetek testednek sötét önérzete sem szívednek rút ,bolondos kedve. [W.B.]

Rózsaszagú kora reggel  meg kifutná várt időmből hogy mielőtt még elmennék gondolkozzak egy ölelésről . Még ott állsz a gémes kútnál vizet merítsz tartályodba lelked ami mindig szennyes  szíved mégis rokonszenves . Rég volt hogy segítettem  ma már múlté vállt a tettem nem erőltetsz tudom, finisen áll köztünk a hit- hitetlen. . Megfordul a kocka lapja  én leszek majd ki eltávozók bennem könny sincs ,kong szívemben egy rekedt torok. Ami volt már elsepertem szenvedésre sincs türelmem tudjuk kinek mit súg szíve  menni kell, kész felsebzetten. Meghidegülten ,beesteledve mégis sírtam ,sírt  bennem az ami nincs és soha sem lesz                lüktető szívem   könnyű esélye.[W.B.]

Néha válogatunk , csak annyit engedünk amennyit bírunk néha csak szükség kérdés  máskor harcias epekedés , mert játszani lehet sötétségben szavak tódulhatnak merészen, szemedben csilloghat harmat csepp amikor minden menthetetlen. És ha tompán suti a fény a szemed sóhajtásom rólad epekedő s a zsúfolt terek nyüzsgéséből közelebb éreznélek , mert egyedül az úton elveszek. Így légy irgalommal velem , múltamból ne tiltsd meg becsületem hadd hogy keretezzem be szíved és halára táncoljam éjjelem. Mert most is virágzik a nyár bódító illata már csak parány de ár sodrásában rémült éjszakán fázom,magamra rántom kedvesen szeretett jóságos lelked , s várom tudatosan az őszinte elismerésed. [W.B.]

https://youtu.be/KeJTR4UG

Nem kecsegtet már a gyönyör kedve , sok tények összegyűltek ellened rideg derengés a sötétlő melegben szerelmi keservünk összegyűrődnek . Fehér cigaretta füstöd száll az égre menthetetlenül személyes érdeked , majd valahogy képzeletben véget ér itt mellettem a szobám melegében. Közöttünk szünetek állnak csendben várható az ellenséges unott kezdet lassan emelkedő melled, hangot rebeg miben benne van az óriási mértéked.  . Én várom míg egyenletesen s eleven két megtörött szív forrón egybe ketyeg ütemes álnokság várakozása ellenére , prózaian, undorral összeölelkeznek. A szégyen takarja embertelen éned , unom már kifürkészni vajúdó kedved kiköpött szavaidból tanulságot mérek még jó hogy mindenek előtt van kegyelem . Ne lankadjunk, próbáljunk meg szépen írni a kedvesről,ki szerelmünk lényege , remélem a jövő kísértése megkímél félig mert sosem tudhatjuk mitől kell félni. [W.B.]

Csak úgy szállnak a gondolatok prózai dolgokról ,kapcsolatokról kemény fából faragott  áldozatok már nem keresnek változatot . Könnyű vérrel ruhát kapkodok latyakos sárban veled indulok , tudom neked nem jelent sokat. de  körülötted  senki sem mozog . Mint régi jó barát,te az idegen , tudom jól, nem érdekel az elvem ha hű is voltam hozzád  éjszaka nappal könnyen taszítasz vissza. Szemedben a vész sugarat vet mi határoztuk meg végzetünket , ha gyenge voltam sokat tartott s ami csillogott mind leromlott. Nézz szemembe -lásd mit tettél ráncok t ö m ö rültek  arcom mélyén hajam fakó lett s mind ritkább                  de visszahívnak a régi éjszakák.  [W.B.] .

Meggondoltan Oly csend lett közted s köztem mint mikor megáll a vonat menete s a kin kopogott görcsösen lepergett a kálvárián meztelen s mint aki ködben ténfereg könny gyűlt szemembe álcázott érzelmekkel mint az ellenségek néztünk egymásra hidegen. Most sem tudom miért repdesett a szél lelkedben , s oly kócosra fújta magát hogy szinte felrobbantotta tévelygésed zavarát . Bénára nyöszörgött bennem kedvem s lassan szemedet fürkésztem de réveteg,nehéz ravaszságot véltem ,dühösen s tenyeremet a szádra tettem . Csitt ,ne most ,ne most majd máskor mint holdkórost simogass és becézz , még forduljunk egyet rosszkedvűen súlyos lepelben csak sötétség keringett megdermedten , holott siratni sincs kedvem csókok nélküli illetlent , ha majd ha múlásba fullad minden kapukat reteszelünk végzettel vas lakattal felszerelten de a kulcs legyen szívemben .{W.B.}

Eloszlik az éjszakában az ifjúság gyenge fényként néha vissza világít konok szívemben dac és fanyarság míg homály sütkérezik hajnali ég alatt . Édes szerelmek s keserű feledések szállnak felém kései meglepetésnek sárgára fakult levelek kredencemben emlékeztetnek cinkos nevetésekre. Úgy eloszlott minden mint a felhők álom képeimbe benyomul a reggel , magamra találok hidegen ,érzéketlen víg nevetések kísérik epekedésem . Kezdek örülni a reggeli közönynek keserű szájízzel figyelem szeszélyem , múltam,mint tenger partja, hullám vert könnyes szemmel legyűröm, emlékem . Így magam ura vagyok egyedüllétemben és feszeng bennem valami édes hiedelem , könyveim között sétálok , és fakó leveleim             emlékeztetnek, itt voltál egyszer velem.[W.B.]

Ítélkező percek pörögnek bennem lenézem szándékkal akaratom közben bőrömet nyúzzak százfelé, a szidalmazó gondolatok, lagymatag testemre hamut szórnak ádáz vakmerő indulatok, szinte örvendek az álnok harcnak így magamat tisztára moshatom ferde rímekkel , szakadt hézagokkal nem bírom terhemet leszakadok a sántító versek rímei miatt úgy érzem lassan szétrobbanok és dühömben az igazat keresem a kifordult Világnak képén semmi sem biztos, súgom magamnak mert itt ,ott az emberiség képtelen rendet falazni a világ fájdalmán büszke lelkek könnyben hevernek s a logika már egy külön érdem és beismerem ,hogy nem véletlen hogy rossz korban rossz órákban élek csahol a kutya minden sarkon és aki rest nem logikázik mérvadón pardon_ szóval nem oldja meg végzetem. W.B.

Eltelt nélküled annyi rideg nap testem egyre forrong a vágy miatt, mellettem zeng egy zongoradarab kecsegtetve reményem mi felriad . De most már késő, hiába közeledsz élményeimben ott villog a valóság , holdtölte nem égeti testűnk fájdalmát egymást fürkésszük kezünk unalmán . Magamra húzom testem melegét búsan , szívemben kotor szavad varázsban , forró sóhajom mar a piros húsomba zongora cseng továbbra is taktusban..[W.B.]

Órák alatt szétszaladt az ünnep láza furcsa régi álmaink megvalósult zaja , már csak a  hitszegők  boros kancsója javít  az értelmeken  gondoskodva . Hol  is kezdhetnénk az új év gondját ha semmi sem változott létünk iránt , kik sokat reméltek oly ,keveset fogtak maradt  egy  óriási  hű-ho nagy bánata. Gyakran  úgy ébredek mint az o évben nem érzek semmit hogy újjá születtem amoly hétköznap lett újra mindenségem kótyagos fejjel egy pohár bor mellett. Sokat  álmodoztam remélve szükséget , de valaki most  csengetett kívánva új évet fülem irdatlan szavakkal  egyre megellik de ablakom párkányán csak a hó világít . Túlzsúfolt szobámban felfordult székek jelzik hogy mulattunk ezen a szent éjjel vetetlen ágyamon agyon mosott kérés hálát  érzek mindenkinek aki régen kért is . Most már kezdhetem az évet derűsen bár hirtelen hó fedte be  a jelenlétem behunyt szemem követik  az üzenetet és ingerülten  szedelőzköd ni kezdtem.[W.B.]

Oly ingatag minden ,mindenfele merre járnak a csodás remények ? Valami rémes türelmek kergetnek pókhálós fonalakat sodrunk ízibe. Kacskaringós útjaink merevek árnyékok falain szabadon tervezünk merész a hatalom, rendetlen törvények mindenesetre izgalmas a létünk . Szívünkben dobban még érzékenység odakinn fáradt már az elzsibbadás , hallgatjuk az órák perces kotyogását csendesen nézzük öreges  mosolyát. Visszaidézzük azt a hősies időt , hol mindannyian akartunk egy jövőt álmokat keresve együtt képzelődtünk elérhetetlen bátorságban , ma őgyelgünk . Olykor gyűlöletet életre kelt testünk a lehetségesből valamit kikeresünk bár veszélyes hagyni minket magunkra beszéd hiányában örökre elnémulunk .. . [W.B.]

Ha tudnád,hogy te vagy a szikla ki őrzi testemet te vagy a szárny ki körül ölel szeles estéken, lábam alatt az aranyos homok mi simítja talpamat bőrömön napfény táncolgat az a te ajkad. Melleden remeg a szívem mint zápor után megtépett kis fecske fióka nyári délután kezedből bárdot faragtál védelmemre, s oly könnyen forgatod szemed mi engem őrizget. Te vagy a nyár a zúzmarás télben ki melegít s a télnek fagyos szemgödréből te világítsz. Oly édes-könnyű az élet te veled szilárd talaj gubancos ködös téli estéken csak csupa kacaj, szilárdan állunk a lépcsők fokain lágy menetben mert selymes titkok rezegnek bennünk mind örökben. [W.B.]

Buzgalommal törekszem ,érted hogy meg ne bántsam szíved , mint álomból ébredő megértések , csak képzeletben engedelmesek. Mert álmomban riadtan kereslek felém merednek  apró szörnyetegek , hallgatok köztük, gyenge a lelkem soha meg nem fogom érteni őket . De van egy álmom mi kéjes öröm görcsbe meredt testem- kegyelet , olykor enyém tested ,bőröd ,szived enyém  a férfi karod s a lüktető ered Beszívom illatod, átitat ,érezlek félek hogy másnap már nem leszel álmomban enyém minden testrészed , csodás álmomban bármi történhet. Áltatom magam karodon fekve nem érted, hogy mennyire kellesz , enyém minden örömöm kegyelme olyan vagy ,mint egy görög isten.[W.B.]

Csak azt sajnálom hogy köztünk  kiégetett mindent egy  áramzárlat a drótok mik összekötöttek  valaha mind kiégtek ,a biztosíték zárva. Nincs mi összekössön összességben nem is volt soha semmi közöttünk , életem azon részén  régi bemélyedés jelzi titkosan azt  a régi szeretkezést. Minden ami történt  bűnös,elfelejtett minden mesterkélt  volt csók és ölelés , mert az akarat nem más mint őrültség amiket elértünk egymás lelkén,testén. És most hogy értelműnk újra működik mindketten külön egymás ellen vívunk csatát, csalóka mosollyal mögöttünk mely oly szenvtelen  lett-kínos közöttünk. Jövendőbeli tervből nem maradt semmi a végteljesülést lehet irgalmasan jóvátenni egy átszellemült éjben áramot szereltem                        biztosítékkal pótolt  kapcsos szerkezetet . ]W.B.]          

Ki tudja holnap vajon mi lesz talán megújul a Világ örömmel lehet elpárolog minden, s tétlenül állok semmiségben, Lehet kivirul ablakom ,új napra újabb tündéri virradatra, lehet szellő szárnyon tündérek járnak és üzennek: még várjak. Lehet, csak magány és csend uralkodik gyönge vállamon lehet ölelésben csókra ébredek és megállnak szenvedöen percek. Tudom csak várni kell a lehetetlent, s lehet számon sem kérhetném átjárhatatlan, lenge testemmel bűvös ,fukar ,kicsinyke szerelmed.. Lehet jég virág nyílik ablakomon , s oltár előtt áhitattal imádkozom, kérve a felém nyújtott karodat megköszönném,lopott csókodat. Lehet sóvárogva a vergödö Világban majd alélva csüng fájó reményem, s lehet imámban majd a múlt és jelen összecseng kéjes értelemben.[W.B.]

Mindig van vég Kezének durva érdessége szúrta már fájó kezemet , szájából gőg habzsolt rekedten szeme gyanakvó nézéssel. Mellékutakon sötétben sétált hazug szélcsendben megállt , igaz, szájából fergeteggel tőrt az orkán. igazat cáfolt átlátszó arcán Előttem elosont nagyvonalú lépte kabátja fércében lüktetett szívem mikor mindenki üresen kémlelte gyorsan kereket oldott előlem. Majd összezárult előttem a vég a kezdet a véggel kéz a kézben , a mindenség szűk törvényében ellopta szívemet kabátja fércében.[W.B.]

Kertünkben lángoló piros rózsák akácfa árnyékában nőttek árván a kertünk fái magas koronákkal őszi napokon már  nem virágoztak. Régi kertünkből nem maradt semmi új virágok nyítják szírmaik , a régit , a magas fűzfák  is szomorúan lesik a krizantémok virágzásait régimódin. Minden a miénk órák percek között a környezet nem számit ,akár az idő , úgy összeolvad az új és régi dallam valahogy mindig van, nincsen  kudarc. Mindig következik egy új  nemzedék ki megbecsüli kertünk, míg nincs vég sehol sem tépnek le virágot éjszakán az őszi hold sem adja olcsón el  magát. Mindig itt leszünk ,a kert hajdani harminc év után sem lehet lemondani ha  ma abbahagyjuk nem bírjuk elhinni hogy e szent feladat eggyé tett minket.[W.B.]

Szétszakad a teste, még is bírja többiekkel gázol pocsolyákba fegyvere csak a két keze ereje ujjongása halkan elvegyülve. Erdők nélküli göröngyös türelem gumicsizmák szaga ,s hányinger homlokáról csurog az izzadság külvilágba lép latyakos árkon át . Megkínzott véréből néha csapol ellenségek között nem szomjazó hátizsákban régen kapott rádió bárgyú énekeket gyötörten dalol. Menetel, emlékében özvegység egymás lábait szinte elérhetik bombák dördülnek kegyetlen fegyvere csak felgyúlt kereszt . Bombák zúdulnak egyre közéjük  kihasadt aknák önmaguk restellik csak vad kiáltás sebek fájdalmára száll kék ég felé szomorodó arccal.[W.B.]