A pap es a szegényember--Wilhelem
Amikor meg Krisztus Urunke földön jártában élt, éldegélt egy pap is
aki telhetetlen volt,bár nagyon jól élt.Szép takaros háza volt,nagy kerttel
boldogak voltak a feleségével.Régóta élt ebben jában, mert jó megye
volt, jó népe volt s szerette is a papját az istenáldotta nép kicsitől
nagyjáig.
Hanem egyszer mit gondolt mit nem telhetetlen papja.
Amikor már a falújában élete jobb részét is leélte, kenyere javát is
megette, elkezdett elégedetlenkedni, hogy ő többet egyet se ül itt,
elmegy jobb megyét keresni, hol a papzsája még teljebb, örökös
örökké színültig legyen. Eleget mondotta a felesége
— Maradjon kedves apjukom. Elégedjék meg ennyivel.
- Hogy hagyná itt a népét, akik magát úgy szeretik.
Mind nem ért semmit. Hajtotta az ördög a lapátjával, hát ő
ment. Drótkötéllel se lehetett volna odabogozni többet.
Jól van,amint megy, mendegél, még a falú határából ki sem ér, találkozik
két utassal. Kérdi az egyik utas:
— Hova, hova tiszteletes úr, ilyen korán?
Mondja a pap, hogy ő mi járatbeli volna, s kérdezi is
az utasoktól: .
- Nem tudnának-é innen-túl egy jó zsíros megyét?
Azt mondja Krisztus Urunk, mert hát éppen ők voltak az utasok
Szent Péterrel:
- Ügy látszik, a tiszteletes urat vénségére szállotta meg az elégedetlenség
ördöge, hát üss egyet rá Péter avval a pálcával, hogy
legyen belőle esperes.
- Jót húz egyet Péter a botjával a papra s mit képzeltek
- a mi papunk abban a szent percben fehér lóvá változott.
Avval tovább indultak abból a helyből s Péter vezetni kezdte
maga után a fehér lovat. Amint mentek, jött szembe velük egy
szegényembe fél mezítláb, egy rossz bocskor az egyik lábán
a másikon semmi sem volt.
— Hova mész, te szegényembe? — kérdi Krisztus Urunk.
— Hát én biza elindultam csak eh ejt a vásárba, valami állas után
hogy legalább egy rongyos lovat vehessek,
mert hét gyermekem, feleségem, öreganyám s anyósomat
kell kitartanom.
S ha nem nézek kereset után, felkopik az állunk -mondja a szegényember.
- Hát osztán miféle kereset után néznél, te szegény ember, ha
lovat vehetsz?
- Hát deszkát hordatnék vele mert azt jól megfizetik.
-Na! nézzed te szegény ember, itt van egy jó, kemény fehér
ló, ez éppen neked való lesz, de enni egyebet ne adj neki kukorica csutkánál
értetted?
- Ez mind szép úgy lehet nagy jó uraim, de ez a ló tisztán drága
lehet, nekem pedig testem, lelkem felett egy bánival sincs több
pénzem húsz ezüst pénznél. Annyiért pedig aligha ideadnák?
— Tudod mit, te szegény ember — mondja Krisztus Urunk, —
itt van a ló, most a pénzt se add ide. Csináltass a pénzzel egy jó,
kemény, vasas szekeret, hogy legyen mibe fogjad a fehért. Aztán
használd esztendeig egészséggel. Addig újból kikeresed az ezüst
érmeket..
-Mához esztendejekor pedig ebben az órában hozd vissza
erre a helyre a lovat s a pénzt is.
--Biz az éppen a legislegjobb is lenne úgy, ha csakugyan valóst
nem tréfálkoznak az urak. Én mához esztendeje az Isten
ne éltessen , ha vissza nem hozom a lovat s a pénzt.
Hát csak annyi, hogy elvitte a szegény ember a fehért, de bezzeg,
hogy megfogadta a jó szót, traktálta úgy csutkákkal amennyi
csak neki kellett, s rakott reá olyan terheket, hogy annak a fele is
elég lett volna,.
Elég a hozzá, hogy olyan kedve szerint tudta kihasználni
olyan istenes szerencséje vala annak a szegény embernek
ahhoz a lóhoz, hogy mire az esztendő lejárt, nemcsak kitartotta
a családját, úgy ahogy, hanem még meg is gazdagodott
utána.
Az esztendő lejártával osztán a szegény ember a lovat a tett
helyre vitte. Hát már ott várta Krisztus Urunk és Szent Péter.
Átveszik a lovat, de a húsz ezüst pénzt zahagyták szegenyembernek .
Avval vitte Krisztus Urunk Szent Péterrel a fehéret a pap falujába.
Ahajt esti szürkület végbe éppen beérkeztek.
Ott bementek éppen a papnéhoz.
Hanem elébb a fehért becsapták a papné káposztás
kertjébe. A papnétól szállást kértek éjszakára s ott hálának
meg. Reggelre kerülve hallanak nagy suppantást az udvaron.
Nézik az ablakon, hát verték a fehér lovat egyik felől a szomszéd
a vasvillával, másik felől a szolgáló a sulyokkal úgy
ütögetik két felülről két oldalba, hogy a már csak megjárt, amiért
megevé a papné káposztáját a kertből.
Avval ők is felkeltek, megköszönték a papnénak az éjjeli szállást
s avval tovább indulnának,vissza sem néztek többet.
Mentek a maguk utjara a fehér ló pedig alldogalt megverten búsan
az udvaron egy oszlophoz kötve a maga nyomorúságos életén.
Azt mondja Krisztus Urunk Szent Péternek:
— Menj el, Péter, s üss egyet arra' a hitvány fehérre, mert úgy
hiszem, hogy eleget okult a telhetetlenségeért s hogy ne szenvedjen
tovább.
— Megtéve Szent Péter s hát abba a helybe ismét a régi
pap leve. Hanem bezzeg, hogy ő sem ment többet új megyét keresni,
de megfért a maga vaszkában, úgy ahogy az Isten adni engedte.
Azt mondják, azért szereti s ápolja ma is minden pap a fehér
lovat kegyeletből. Na meg azért is, mert nem tudhatja, hogy melyik
pap van Krisztus Urunk által telhetetlenségért fehér lóvá varázsolva.
aki telhetetlen volt,bár nagyon jól élt.Szép takaros háza volt,nagy kerttel
boldogak voltak a feleségével.Régóta élt ebben jában, mert jó megye
volt, jó népe volt s szerette is a papját az istenáldotta nép kicsitől
nagyjáig.
Hanem egyszer mit gondolt mit nem telhetetlen papja.
Amikor már a falújában élete jobb részét is leélte, kenyere javát is
megette, elkezdett elégedetlenkedni, hogy ő többet egyet se ül itt,
elmegy jobb megyét keresni, hol a papzsája még teljebb, örökös
örökké színültig legyen. Eleget mondotta a felesége
— Maradjon kedves apjukom. Elégedjék meg ennyivel.
- Hogy hagyná itt a népét, akik magát úgy szeretik.
Mind nem ért semmit. Hajtotta az ördög a lapátjával, hát ő
ment. Drótkötéllel se lehetett volna odabogozni többet.
Jól van,amint megy, mendegél, még a falú határából ki sem ér, találkozik
két utassal. Kérdi az egyik utas:
— Hova, hova tiszteletes úr, ilyen korán?
Mondja a pap, hogy ő mi járatbeli volna, s kérdezi is
az utasoktól: .
- Nem tudnának-é innen-túl egy jó zsíros megyét?
Azt mondja Krisztus Urunk, mert hát éppen ők voltak az utasok
Szent Péterrel:
- Ügy látszik, a tiszteletes urat vénségére szállotta meg az elégedetlenség
ördöge, hát üss egyet rá Péter avval a pálcával, hogy
legyen belőle esperes.
- Jót húz egyet Péter a botjával a papra s mit képzeltek
- a mi papunk abban a szent percben fehér lóvá változott.
Avval tovább indultak abból a helyből s Péter vezetni kezdte
maga után a fehér lovat. Amint mentek, jött szembe velük egy
szegényembe fél mezítláb, egy rossz bocskor az egyik lábán
a másikon semmi sem volt.
— Hova mész, te szegényembe? — kérdi Krisztus Urunk.
— Hát én biza elindultam csak eh ejt a vásárba, valami állas után
hogy legalább egy rongyos lovat vehessek,
mert hét gyermekem, feleségem, öreganyám s anyósomat
kell kitartanom.
S ha nem nézek kereset után, felkopik az állunk -mondja a szegényember.
- Hát osztán miféle kereset után néznél, te szegény ember, ha
lovat vehetsz?
- Hát deszkát hordatnék vele mert azt jól megfizetik.
-Na! nézzed te szegény ember, itt van egy jó, kemény fehér
ló, ez éppen neked való lesz, de enni egyebet ne adj neki kukorica csutkánál
értetted?
- Ez mind szép úgy lehet nagy jó uraim, de ez a ló tisztán drága
lehet, nekem pedig testem, lelkem felett egy bánival sincs több
pénzem húsz ezüst pénznél. Annyiért pedig aligha ideadnák?
— Tudod mit, te szegény ember — mondja Krisztus Urunk, —
itt van a ló, most a pénzt se add ide. Csináltass a pénzzel egy jó,
kemény, vasas szekeret, hogy legyen mibe fogjad a fehért. Aztán
használd esztendeig egészséggel. Addig újból kikeresed az ezüst
érmeket..
-Mához esztendejekor pedig ebben az órában hozd vissza
erre a helyre a lovat s a pénzt is.
--Biz az éppen a legislegjobb is lenne úgy, ha csakugyan valóst
nem tréfálkoznak az urak. Én mához esztendeje az Isten
ne éltessen , ha vissza nem hozom a lovat s a pénzt.
Hát csak annyi, hogy elvitte a szegény ember a fehért, de bezzeg,
hogy megfogadta a jó szót, traktálta úgy csutkákkal amennyi
csak neki kellett, s rakott reá olyan terheket, hogy annak a fele is
elég lett volna,.
Elég a hozzá, hogy olyan kedve szerint tudta kihasználni
olyan istenes szerencséje vala annak a szegény embernek
ahhoz a lóhoz, hogy mire az esztendő lejárt, nemcsak kitartotta
a családját, úgy ahogy, hanem még meg is gazdagodott
utána.
Az esztendő lejártával osztán a szegény ember a lovat a tett
helyre vitte. Hát már ott várta Krisztus Urunk és Szent Péter.
Átveszik a lovat, de a húsz ezüst pénzt zahagyták szegenyembernek .
Avval vitte Krisztus Urunk Szent Péterrel a fehéret a pap falujába.
Ahajt esti szürkület végbe éppen beérkeztek.
Ott bementek éppen a papnéhoz.
Hanem elébb a fehért becsapták a papné káposztás
kertjébe. A papnétól szállást kértek éjszakára s ott hálának
meg. Reggelre kerülve hallanak nagy suppantást az udvaron.
Nézik az ablakon, hát verték a fehér lovat egyik felől a szomszéd
a vasvillával, másik felől a szolgáló a sulyokkal úgy
ütögetik két felülről két oldalba, hogy a már csak megjárt, amiért
megevé a papné káposztáját a kertből.
Avval ők is felkeltek, megköszönték a papnénak az éjjeli szállást
s avval tovább indulnának,vissza sem néztek többet.
Mentek a maguk utjara a fehér ló pedig alldogalt megverten búsan
az udvaron egy oszlophoz kötve a maga nyomorúságos életén.
Azt mondja Krisztus Urunk Szent Péternek:
— Menj el, Péter, s üss egyet arra' a hitvány fehérre, mert úgy
hiszem, hogy eleget okult a telhetetlenségeért s hogy ne szenvedjen
tovább.
— Megtéve Szent Péter s hát abba a helybe ismét a régi
pap leve. Hanem bezzeg, hogy ő sem ment többet új megyét keresni,
de megfért a maga vaszkában, úgy ahogy az Isten adni engedte.
Azt mondják, azért szereti s ápolja ma is minden pap a fehér
lovat kegyeletből. Na meg azért is, mert nem tudhatja, hogy melyik
pap van Krisztus Urunk által telhetetlenségért fehér lóvá varázsolva.
Megjegyzések