Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Altatódal pihe csókkal, alszik minden, fortyogva csöndes hullám a folyóval, halk suttogás mély ég üstjén, bágyadt bogár ág levelén.   Altatódal. Alszik minden apró madár pettyes fészken, kezünk nyoma a kilincsen, meleg illat gyermekkézen.   A felnőtt gond el nem alszik, a sötétben egyre árad, úgy megüli a szívemet, azt hiszem halálra fárad.   Ó, csak jönne már a hajnal, lyukas szalmakalappal Nem hiszem, de egyre mondom: sóra-fára nincsen gondom.   Altatódal nyűtt takarón Álmodom a vén darócon: alma-mellű, merész lányok gyűlnek össze víg ,derűvel bűvös ajkú nő-barátok hetyke bajusz, érett évek, mindenféle szép tudósok..   Végre-végre itt a hajnal, féloldalra dőlt szalmakalappal. A két térdem kérges-sáros így repít a szárnyas táltos.                  

Fogadj el  úgy ahogy vagyok mert te vagy az ,aki megalkotott a vágyaid mércéi szobraid szerint minden részem a te alkotásod. Te   adtál   nekem   minden igazit  kifellé  sugárzó   két   néző   csodát, befelé   hangzó  víg hegedű dalát, míg rajtad  az én   kezem  játszik. Te tanítottál értékelni az életet még akkor is ha néha biza  fáj hol  lobogó  láng, hol kis szikra csupán de kiolthatatlan,   tiszta   és   örök. De   Tőled  való   az élő   égő   tűz Kiolthatatlan,   tiszta   és   örök. Te   adtál   hozzád vezető -kezet Te   megváltoztattad  az életem.  

 Add meg magad, mordul felem az élet hiaba  minden izmod es fegyvered legyozlek ugyis ,majd akkot jaj neked a nyakad szegems dacos melledre lepek. Jobb lesz,tehat ne lazongj elottem haladj mint más, a szürke rendes uton ne lass,ne halljs elersz rendre nyugton ho;l jo let var s elegult leszel velem. De rosszul ismersz,jo elet barátom en nem hajtom le a fejem mint annyi mas az en lenyem ,az orok lazadas. de en nyakamba nehez terhet hordok kuzdok s elbukom,hat elbukom de utam magam osvenyen futom

 Altatódal pihe csókkal, alszik minden, fortyogva csöndes hullám a folyóval, halk suttogás mély ég üstjén, bágyadt bogár ág levelén. Altatódal. Alszik minden: apró madár pettyes fészken kezünk nyoma a kilincsen, meleg illat gyermekkézen A felnőtt gond el nem alszik, a sötétben egyre árad, úgy megüli a szívemet, azt hiszem halálra fárad. Ó, csak jönne már a hajnal, kifeslett szalmakalappal... Nem hiszem, de egyre mondom: sóra-fára nincsen gondom. Altatódal nyűtt  takarón Álmodom a vén darócon: alma-mellű, merész lányok gyűlnek össze ,derűvel bűvös ajkú nő-barátok, hetyke bajusz, érett évek, mindenféle szép tudósok.. Végre-végre itt a hajnal, féloldalra tolt szalmakalappal... A két térdem kérges-sáros, így repít a szárnyas táltos