Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Mint áramkör hiányban szenvedő robot lóbálom karjaim,lábaim rendetlen túlhevült áramkör esztelen fejemben mozgásba indítja utolsó kerekem. Szívtelen világban élni meglehet bársony elemekkel indítóm életem fényesre sikált kapcsolótáblámban rövid zárlat okozta hegek ketyegnek. Könnyű az élet robotos világban értelmetlen mozgok, előre meg hátra nem kéri számon senki kívánságom , bukdácsol áram nélküli boldogságom . Időnként megpendül bennem egy löket mutatja utamat merre ,mennyire pozitív anódom régen csődbe jutott furán játszik velem negatív katódom. S ha csip az áram túlfűtött szívemben csak hamu a káoszban ,kábelek világa táncra perdülnek egymással érintkezve megsemmisítik testem ,mindörökre.

Kedvesem, nyár, ne menj még! beszélgessünk ,ahogy szoktuk rég hasalva a fűben a sötét folyónak partján, egymással összebújva. Meséld el újra szép mesédet a célról, melyért százszor is érdemes újra kezdeni, az életről s a szépségről mesélj! drága mosolyod írd vidáman alá a harmatos levélre, virágok színével üzend meg szerelmed, ringó gyümölccsel bólogass! Ha már útra kész is minden csomagod, a percben midőn kocsidra szállnál, jussak hirtelen eszedbe, jer hozzám még bármikor és még egyszer ölelj meg!

 - Nem volt éppen egyedül. Egy bűbájos, édes lányt kísért. -Nerc  bunda volt rajta? -Mit tudom én, mi az a nerc Mindenesetre bunda volt rajta. -Ráismerek, Bota úr! Ez a kis alattomos macska a fiam szeretője!  - Nézze kérem, - egyenesedtem ki, - a fián nem vitatkozom. Ha önnek tetszik az, hogy azt az undorító vörös arcú izomtömeget, akinek már a látására is felháborodott minden belső részem, a saját édes fiának vallja és nevezze, nekem az ellen semmi kifogásom nincs. A hölgynek azonban hagyjon békét!  -De ha mondom, hogy a fiam szeretője! Már három hónapja, Bota úr!  - Ugyan kérem,-hallgattattam el megvetően.  -Az a hölgy az én menyasszonyom.  Bezzeg nem szájalt többet a bestia! Rám nézett, még a lélegzése is elakadt, a szívéhez kapott és olyan halkan sóhajtotta, hogy csak a szájáról olvastam le a szót: Jézus-Mária!  Szinte megsajnáltam szegényt. Az bizonyos, hogy én se tudtam szólni. Egymásra meredtünk.  Végül lesütötte a szemét és csendesen annyit mondott:- Egy pakk nyo