Szeszélyes időben
Simítod homlokom kezeddel, megfoghatatlan érzésekkel, s fulladó reggel sejtésében ott vagy mindig közelemben. Mert utat nyitottak bennem az igék és tettek ébredése, sok kérdés eltűnt az időben, szeszélyes, rövid emlékben. Forró karok kettős melege türelmetlen estékre késztet, visszaterelik lázas tekinteted érzésekkel füst élvezetében. A szem, mondják, beszédes, de néma, akár lehet sejtelmes, végzetesen él benne minden, és nincs hely többé semminek. Hiszen ez az igazi szerelem, nézem a végső beteljesülést, jól érzem magam, kétségtelen, rég ismerlek, ne gondolj az időre.