Szeszélyes időben

Simítod homlokom kezeddel,
megfoghatatlan érzésekkel,
s fulladó reggel sejtésében
ott vagy mindig közelemben.

Mert utat nyitottak bennem
az igék és tettek ébredése,
sok kérdés eltűnt az időben,
szeszélyes, rövid emlékben.

Forró karok kettős melege
türelmetlen estékre késztet,
visszaterelik lázas tekinteted
érzésekkel füst élvezetében.

A szem, mondják, beszédes,
de néma, akár lehet sejtelmes,
végzetesen él benne minden,
és nincs hely többé semminek.

Hiszen ez az igazi szerelem,
nézem a végső beteljesülést,
jól érzem magam, kétségtelen,
rég ismerlek, ne gondolj az időre.