A tanár halála
A házak fedelei fehéren világítanak a szürke égbe, megmarad a hó az utca északos felén is, de az úttesten, ahol mennek, elolvad, ahogy leesik mindjárt. Piszkos kása lesz belőle s amin a menet is átgázol, az tiszta locsogó sár. Sokan tapicskálnak az üvegkocsi után, férfiak, nők elegyesen, de arcukon nem bánat van, csak komolyság és tisztelet, ami a halálnak mindig kijár. Az utolsó sorban három ember megy. Negyvenen túl lehetnek már, arcuk borotváltan is petyhüdt s hajuk ezüstös. A görnyedt testtartás természetes forma náluk s nem az elhunyt barátnak szól. - Jó ember volt - mondja a törvényszéki bíró. Ezen az utolsó kicsi szón úgy elgondolkozik. Lenéz, de nem a földet látja, csak a két nagy gombot a hasán és a két gomb között egy hajszálat. Kesztyűs kezével gyorsan lesepri onnan a hosszú szálat és aggódva néz szomszédjára, a szikár ügyvédre, hogy az vájjon látta mozdulatát. Megnyugodhat ott hamar, mert az csak néz maga elé és azon gondolkozik, ki lesz most már a negyedik a ...