Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Szél  se  éri, csak  verőfény mégis  hull  a  falevél, nem  várja,  míg  vihar  tépi elmúlt  a  nyár,  nem  reméli. Nekem  is  jobb  volna  menni, míg  csalóka  fény  ragyog nyári  hittel  vihar  előtt ha  úgy  is  soron  vagyok

 Ki mondja még, hogy lesz-e mása adakozó, szép tavaszunknak, virág és csók megszámlálhatatlan emlékével, a napok múlnak.   Ma még miénk volt a hegyoldal egész pompája,virággal, gazzal de csodatevő virágon, cserjén vajon ki ámul jövő tavasszal?   Ma, míg piros szirom-szoknyában kacérkodó karcsú almafánk alatt álltunk, én sápadt voltam neked meg halovány volt a, szád.   Bizony, édes, már a tavaszból színehagyottan és vértelen kifakultunk s egy bolond szél majd a többi szirom közt elkever.

 Sejtjében minden egy, a rózsa és az ember. Nem, nem vagyok a vízcsepp bölcse! A tenger még azért is tenger mert mély, örvénylő és határtalan s hogy kedvét töltse a virgonc fergeteg a végtelen vízen.   Legyek bár balga, nem hiszem hogy az egésznek tükre az egyén Parány-arany csak gondolat a tű hegyén csak úgy arany, ha csengő, pengő sárarany s azért arany, hogy vágyam váltani segítsen.     Nem, nem vagyok a vízcsepp bölcse! A tenger még azért is tenger, mert mély, örvénylő és határtalan és milliárd sejt még azért is ember, mert eszmél, szenved, hisz és párja van. Egy gondolat csak gondolat de együtt minden gondolat: az Isten!

 Ha látok egy-egy tört szívet, Kit a sors fészkéből kivert Kit nyom fájó, nehéz kereszt Szívem mindjárt bús dalba kezd.   S most, hogy a világ ily beteg lett s milliók sóhaja soha véget nem ér Magam sem tudom, mi lehet Két kéz fojtja hirtelen szívemet.   Oly csüggedő, oly hallgatag Már nem folyik belőle dalpatak, Pedig hány most a szenvedő S a föld sötét lett, nagy temető.   A malom is, a völgy oldalán Addig zakatol, jár csupán, Amíg egyetlen friss patak Szelíd vizével hajtja csak.   De hirtelen, ha rászakad Pusztító tenger-áradat Eláll egyszerre a malom Akár csak az én kis dalom  .