Ha kiszáradnak a patakok

 Ha látok egy-egy tört szívet,

Kit a sors fészkéből kivert

Kit nyom fájó, nehéz kereszt

Szívem mindjárt bús dalba kezd.

 

S most, hogy a világ ily beteg lett

s milliók sóhaja soha véget nem ér

Magam sem tudom, mi lehet

Két kéz fojtja hirtelen szívemet.

 

Oly csüggedő, oly hallgatag

Már nem folyik belőle dalpatak,

Pedig hány most a szenvedő

S a föld sötét lett, nagy temető.

 

A malom is, a völgy oldalán

Addig zakatol, jár csupán,

Amíg egyetlen friss patak

Szelíd vizével hajtja csak.

 

De hirtelen, ha rászakad

Pusztító tenger-áradat

Eláll egyszerre a malom

Akár csak az én kis dalom

 .