Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Minek a hosszú-hosszú élet Mely lassan beborul s derül Melynek a dal, szépség, művészet Csak néha szolgál fűszerül?   Mire való a sok robot-nap A lagymatag gyönyör idill Annak, ki mérkőzik viharral S akármi vészt, nyomort kibír   Minek is sajnál engemet, ki igy szürke végzetre jutott Örökké lángolás az élet Szédítő, sohasem nyugodt   Lel kém be messze más világról Múzsám tenger kincset lop át Én nem elégszem meg kevéssel Mesék irányitnak s csodák . Szemem nem volt még pisla álmos S az arcom sem ijedt, fakult Égek mint óriási erdő Mit óvatlan kéz lángra gyújt.   Halál hamar irigy lesz igy rám, korán a sírba lök talán  De nékem ő már úgysem árthat S addig minden lány az arám   Csak pillanatig élni mily szép Egy szent szilaj, merész roham Egy izzó dicső mámoros perc s aztán meghalni boldogan.

Minek a hosszú-hosszú élet Mely lassan beborul s derül Melynek a dal, szépség, művészet Csak néha szolgál fűszerül?   Mire való a sok robot-nap A lagymatag gyönyör idill Annak, ki mérkőzik viharral S akármi vészt, nyomort kibír   Minek is sajnál engemet, ki igy szürke végzetre jutott Örökké lángolás az élet Szédítő, sohasem nyugodt   Lel kém be messze más világról Múzsám tenger kincset lop át Én nem elégszem meg kevéssel Mesék irányitnak s csodák . Szemem nem volt még pisla álmos S az arcom sem ijedt, fakult Égek mint óriási erdő Mit óvatlan kéz lángra gyújt.   Halál hamar irigy lesz igy rám, korán a sírba lök talán  De nékem ő már úgysem árthat S addig minden lány az arám   Csak pillanatig élni mily szép Egy szent szilaj, merész roham Egy izzó dicső mámoros perc s aztán meghalni boldogan. 

 Bölcsőnk még száz mértföldre volt agyunk egymás mellé esett igy forrnak össze csillagok ha egymásba szerelmesek   Egymás mellé rendelt a lét egymástól el nem válhatunk együtt kél föl, együtt delel es együtt száll alá napúnk.   Egymástól néha elszakít a mély álom s a vak setét de mig bár kezed meglelem Kereslek félve szerteszét   Arcom kezedre fektetem, így szállók csak az éjbe át az álom-óceánra igy bocsátom létem csónakát   Csak akkor alszom csendesen ha tudom, érzem, itt vagy, itt,ha még az álom sem riaszt hogy tőlem a sors tova vitt.   Ah, ha a nagy-nagy éjen is igy pihenhetnénk, ily közel es igy érezhetném kezed! Fölérne a menny üdvévelivei   .Pedig közel lesz akkor is ,Egy kis föld köztünk hogy ha fesz  O ,hogy fazom jöjj közelebb szeress, mig itt vagyok, szeress   Oh vond magadhoz lelkemet S ne tudd, hogy rá sir réme ült bölcsőnk bár száz mértföldre volt agyunk egymás mellé került.

 Lobogó lángú rőzsefénynél Ülök, borongva hosszasan S hogy nézem: ezer táncos árnyat változtat szellemmé agyam.     Közöttük hármas ikerkorcs  Múltam, jelenem és jövőm Csillognak, mint boszorka konyhán Párák a mozgó üst fedőn.   Az elsőnek alig van arca S mi látszik, az is színtelen Habköntösét meg egyre tépi Másodtestvére: a jelen   belém is gyilkosan bakugrál, Ránganak a gúnyos, mély szemek Nesze kenyér! huhog a torka És megcsapolja véremet.     .Jó, hogy jövőm, e vézna némber fátylát sebem fölé veti, Megment, de eltorzul az arcom Be rút! még váza sincs neki!    Lobogó lángú rőzsefénynél így látok én egy életet. Rémek játszók; mindegy!nem esdek  Felváltó, víg tündéreket.   Tudom , tüzem kilobban úgyis, Mint minden tűz s utána csak  Bármilyen színű lángja volt is  Kiégett üszkös hamv marad.

 ágyán lengetem magamat s elnézem azalatt a jó napsugarat amint bearanyozza a pókfonalat A pókfonál semmit se tesz s a napsugár rájatalál, mégis áldón melengeti körül s az árva pókfonál ennek igen örül!   Mit én törjem lábam, kezem,hogy meglegyen a mindennapi kenyerem ? Inkább henyélek itt a napsugár egyképen melegít hasznost s haszontalant! 

 Agyamba vágja olykor karmait Merész sasként a Gondolat S nem nézve porbáb voltomat Lentről, büszkén föl ég felé szakít.   S visz, visz a végtelenbe fel És szól hozzám, szebb, jobb világ van ott Minek itt lenn porban nyomorognod Ki ott jár, üdvösségre lel!    Valóban édes égi kéj hat át S röptömben átlépem vele Új Adómként a tiltott éghatárt.   Ekkor utánam nyúl a Föld keze  Leránt félholtan, s rám nevet Hé, máskor vígy magaddal - kenyeret!

 Árnyék borult a tóra, s tükrét homályba vonta úgy terült rajta el mint, bús, temetési pompa.   Ráhajoltam némán a sok lehajló lombnak, s éreztem a szívemben az árnyak miért borongnak.   Hűs szellő érintésén avarján hullt levélnek megsejtettem a fák,s a víz egymással mit beszélnek.   És arcom, mi átvillant a levelek közt, csendben a tóra olyanná vált,mint fénykép gyászkeretben.  

  Szívem alatt, mint várt, vágyott terű ott lappang, leskel némán a derű hallgat,bujkál,hogy észre ne vegyem csak miként édes titkot sejthetem.   Csak sejthetem, mert drága, ritka kincs s ha mondom, itt van, elszáll tova, nincs ezért hagyom s titkolva őrizem. Némám, szótlan vidítsa a szívem.   Bujkáljon bennem csöndben, hangtalan, mint kis patak medrében az arany, s míg zúg felettem a vad, keserű élet engedem.Enyém a derű.  

 A lelkem mélyén hetek óta titkon Egy rózsabimbó feslik, bomlik egyre. Sötétszirmú, rejtelmes rózsabimbóm Szívem vérébe mártom minden este.   Jaj,ha kinyílik vérvörös virága egy bús, csillagtalan, vak éjjelen,  Olyant nem hord a büszke rózsa ága Amilyen ez az én rózsám legyen.   Mennyire elveszni látom a világot S örökre elszáll tőlem az öröm Hogyha neveddel e sötét virágot egyszer átfúrt szívem fölé tűzöm.

 Anyámnak küldőm ezt a levelet szomorúság -sebbel szívemen e kusza sorokban üzenem anyám nem jut lányodnak szeretet.   Anyám ,én nem mondok neveket,  mindenki bánt és minden oly gonosz sárral dobálnak,szégyen ostoroz, a kín sem kínozott eleget.     Én eltékozoltam mindenem,  árván keringek,mint a téli hold  lelkemre ,mely tiszta s égi volt,  bűnbánóan kell hamut hintenem.   Mi mindent kell siratnom Istenem  sápadtabban a téli holdnál,  és elmélázva a régi háznál  érzem ,korán kell búcsút intenem.    Anyám most lányod egy szajha,  vágyak kohójában rossz salak lett És nem tudom kik rontanak meg  testem,lelkem, a rossz alázza.   Én visszahívnám a most zengő. aranycsengőt rázó régi kedvünk. Anyám ha a múltra nézni kezdünk gyászoló lányod a városba ment ő.   Bólogass csak,nagy városba ment ő babért aratni,hírt szerezni, örökös kínban kínt keresni bólogass ,már tőle levél nem jön.   Anyám én megbántam vétkemet a mély szomorúság sebbel szívemen, e búcsú levéllel üzenem,  sírva csókolom a két