Ádam az ürben

 Agyamba vágja olykor karmait

Merész sasként a Gondolat

S nem nézve porbáb voltomat

Lentről, büszkén föl ég felé szakít.

 

S visz, visz a végtelenbe fel

És szól hozzám, szebb, jobb világ van ott

Minek itt lenn porban nyomorognod

Ki ott jár, üdvösségre lel!

 

 Valóban édes égi kéj hat át

S röptömben átlépem vele

Új Adómként a tiltott éghatárt.

 

Ekkor utánam nyúl a Föld keze 

Leránt félholtan, s rám nevet

Hé, máskor vígy magaddal - kenyeret!