Tél és tavasz között
A tél és tavasz között komorság és vígság mögött, kopár fák és nyíló ég közt testembe egy álom szökött. Csak a hold a tanúm nékem, hogy könnyezni kezdett az éj csillagok közt megbújt felhő vágyból kéjbe könnyezett Ö. Hol itt ,hol ott órák alatt kiáradt víz reánk szakadt, elsuhant velünk nesztelen csónakunk, úgy könnyesen. Fércelt szerelmünk árbocán kacsintott ránk a hold sután tél és tavasz közti éjben megfürödtünk a szerelemben. Hajnal és napnyugta között csókot szórtunk az árboc fölött mélyvörös lángra gyulladt a szende csónak , s egybekötött. Azóta ott alusszuk álmunk s holnapot keresve suhanunk vágyainkból új vágy repedt könnyes vizünk szeretkezett. .[W.B.]