A francia bácsi---Wilhelem
Louis szerelmes volt. A város szívében első emeleti lakás két albérleti szobájában lakott, egy özvegyénél, akinek egyetlen leányát szerette. A leány nevére szinte nem is emlékszik már; amióta ő itt lakott - hat éve már - a leányt Lulu-nak szólították. Hat évvel ezelőtt, tizenegy éves volt akkor, Lulu gyakran szökött be Louis szobájába és faggatta a fiatal tudóst számára megfejthetetlen ábrák jelentéséről és Louis térdére ültette a gyermeket és nagyon lágy hajával babrálgatva, egészséges barna bőrű arcát egy ujjával simogatva, tudományosan nem igazolható föltevéseket mondott el a Mars csatornáinak, állócsillagokról, amelyek száguldanak. Egy éjszaka Louis azt álmodta, hogy sötét helyiségben hever és egyszerre Lulu hajlik fölé. Laza haja csüggött, világosbarna szemét az övébe akasztja és egyre mélyebben hajolva fölé, szájára tapasztja száját, fölriadt és nem moccanva igyekezett az álmot elkapni és itt tartani. Olyan heves gyönyörrel, bénító boldogsággal töltötte el. Nem is sik