Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Anyai Nagyanyám lakása ott volt   Segesváron, a  Piactér vár felőli oldalán egy kis házban, beékelve a magas tetejű szász szomszédok közé.  Kicsiny épület volt és éppen olyan roskadozó, mint Nagyanyám.  Egyik kéménye kimerülten támaszkodótt a szomszéd mészáros házához,  a másiknak csak a fele volt meg. Az ablakokról hiányzott a zsalugáter, mert Nagyanyámnak nem volt annyi pénze, hogy megcsináltassa őket, így aztán azt a benyomást keltették, hogy vakon pislognak bele a kis szász város élénk forgalmába. Éppen mint Nagyanyám, aki már húsz éve alig látott  valamit, mert arra sem volt pénze, hogy szemüveget vegyen magának. Amikor az ölébe vett, mindig arról beszélt, hogy mennyire szeretné látni az arcomat. Csak homályosan látta a tárgyak körvonalait, az embereket pedig csak hangjukról ismerte meg. Amikor Nagyanyámhoz mentem, mindig élvezetben volt részem. Legelőször is jól megrángathattam az utcai csengőt és ez nekem borzasztóan tetszett. -Gutten-tag -szólt a házinéni-puszi

Mindig belőled indulok s mindegyre megtérek feléd van-e, s ha van ki rejti a forro sínek görbületét? Hova mindig megérkezem, ahova mozdony tudva von, bús sínjeim mentén te vagy egyetlen pályaudvarom. S szádon, e nyitott peronon már izgatottan vár a csókod, a peron bolthajtásait tartom de fogak tartják: oszlopok. S hiába tűnsz mögöttem el, midőn zihálok már, megint elém kerülsz peron  mentén rejtelmes törvények szerint. Elém kerülsz, de, jaj, mi lesz ha egyszer érzem : fáj gondolatod, tilosra állítod  csillogó szemeddel a vas foggal tartott szemaforod.

Nézzétek  meg, milyen új új csizmáim  vannak!  -Kiáltotta Gyuszika és büszkén mutogatja kollégáinak az iskolában. -  Ez sok pénzbe került!  Híres cég gyártmánya és nagyon drágák voltak. És  hogy meggyőzze barátait, hogy a csizmák valóban szilárdak - először a lábát az iskola falába majd a szomszédos kerítésbe rúgja. Valódi csizmák  és ellenállók. Igazából a cég  akarata, hogy híresé tegye magát.Úgy hallottam ,hogy a  fehér  leopárd    bőréből  készítik! Gyuszika csizmái csak a leckék alatt tudtak felszusszanni. Végre -pihenhetünk , suttogta a bal csizma. A gazdánk túl élénk. Problémáink lesznek.         - Mi a teendő vele? Most az élete tőlünk függ - felelte a a jobb csizma Remélem, hogy jó fiú lesz - nem akarok hamarosan eljutni abba a helyzetbe,amilyenek a mellettünk levő csizmák vannak.         - Én inkább azt  mondanám, hogy a  szomszéd fiúnak sokkal szebb  csizmai vannak-nézz csak              oda-mondja a bal csizma.         - Fú! fordítja el az orrát a jobb csizma-te n

Szemed tüzétől lett melegebb, lágyabb sok édes versem színtelen sora, szép hevülés, amit a tiszta vágy ad, de nem kormozza lángját be soha. Az hódított meg, a te tisztaságod, a férfit csodálom benned s a férjet s míg női kezem simogatni  vágyott, te lettél lassan féltett gyermekem. Azóta más vagyok; a rideg észnek ha volt hatalma tennivalóim felett, egy szebb világról, boldogabbról győz meg már minden perc, mit veled tölthetek. Egyszerre tűnnek el roppant komolynak hitt elvek, célok, harag, hetyke dac szememben arcok, tárgyak összefolynak, csak téged látlak, érzem simogatsz.[W.B.]

Dombtetőn állok roppant egyedül, lelkembe tompa színskála vegyül, szürke szememben éledő homály leplei között tömörül felém a táj. Hamuszínű felhők gomolygó sora arcomon árnyat vonultat tova, összezárt ajkam sápadt vonalát lázas törések sora vontatja át. Elfáradt kezem fonnyadt szirmú kék virág fejeket morzsol szerteszét, homlokom körül kénsárga levél erezett lapját tova sodorja a szél. Tudom, semmit sem adnak ingyen s valaki egyszer számadást kérne micsoda tűzben égne össze minden mert parázs igéket lüktet a szívem. Kékvirág kezemben szétporló  búzavirág szétporló tenyeremből szökken egy  láng a szívedbe beleloptam    a megkapott  hitet, de eltűntél ki érettem angyali zene lett. Azóta  végzetesen megkomolyodtam szerelmed, csalfa  emberek között dúlt esték, fáradt  emlékek mögött életem nagyon -nagyon megrögzödött.{W.B.] .

Az ébredés lassan környékez minket, lassan hántjuk le a verejtékes inget s a világ úgy szorul közénk, akár az ék. Áporodott szagát érzed-é? S mégis, nem tagadhatod, minden íze tiéd is, átkarol fénye belép s hiába, szép. Fordul az ember meleg ágyában s felkél, munkájához siet, kissé megáll egy kertnél s elnézi a téli madarak étkezését a havon. Az a gondolat nem fut keresztül a lelkén, mi lenne, hogyha mások hideg telkén ő éjszakázott volna egy havas padon? A nagy hidegben összehúzódik válla, amint elfordul, nem hallja, hogy az állat, a borzas madár fázva, utána csipog. Bizony, ha mereng s nem vigyáz magára az ember s másokra néz, kihűl a pára szájában és mindennap megfagyhat valakivel.

Ne tépd össze a régi,fakó képeket, ahol te más vagy s én is más vagyok és a körülöttünk levő idegen világban egymásra semmi, semmi még nem utal. A fakó képed, ezt adjad nekem, ahol víg és fiatal és idegen fiúkkal együtt kacagva állsz, nyíltan gép szeme előtt, erre kell emlékeznem folyton emberien. Két patak voltunk, két külön mederrel most egy folyót mutat egy mélységgel tanuljad meg, napi adagolásban,hogy az örökkévalóságban mind mélyebb lesz. Mint ember , akitől éveket éltem távol közben élt külön, másokkal és magával nem lehetsz soha mindenhol befolyásolt nincs külön meder ,minden egybefolyt.

Karcsi  a csavargó, tétován állott meg a Görbe  utca 4-es    számú telek előtt. Május 10-én kellett volna idejönnie, éjfél után három órakor. Mint négy év óta minden esztendőben. Ezt az évfordulót eddig pontosan betartotta, ha beteg volt, ha részeg. Most mégis késett tíz napot. Már októberben híre járt, hogy az öreg házat lebontják. A telket egyesítik a szomszédos telekkel s valami nagy vállalati épületet húznak föléje. A csavargó Mende-mondának hitte. Sok Somodi  nemzedék nőtt fel ebben a házban s a Görbe   utca nem is   Görbe utca a Somodi ház nélkül. És Jánosnak  el kell ide jönnie minden esztendőben május 12-én, éjfél után három órakor. Mint a gyilkosok a bűntett színhelyére. Karácsonykor meg is mondta Elek Ádámnak, a barátjának: - Szó sem igaz. Ott áll. Javíthatatlan pletyka vagy. A Feri csorba száját rányitotta gúnyosan: - Mit hencegsz a rongyaidban?! Karcsi a csavargó restellte, hogy Feri  még az alvilágban sem tudott leszokni a pletykálkodásról. Feri! Feri! Aki n

Bobica a kis veréb egyedül van a fészekben.  Nagyon picike és nagyon fél. Amíg az anya visszatér, gyorsan repdes a  szárnyaival . Azt akarja, hogy a lehető legrövidebb időn belül tanuljon meg repülni Ő szívesen nézi az eget  és a napot. innen a fáról csak egy kis azúr fényecske vibrál.. Minden reggel  kijön a fészekből  a tollait rendbe szedni.  és nézegeti   az első napsugarakat. Mást nem lat innen a fáról. Mindig fél amikor a mamája eltűnik ,Tudja ,hogy ételért ment de  ő  még kis bogaraktól is fél akik a mászkálnak mellette.Pedig ha tudná milyen jó falatok ! Ilyenkor csak annyit tud : ,hogy csirip-csirip.         A levelek most épp  suttognak valamit neki,  Bobica nem ért semmit, de azért nem búsul ,mert a sok suttogás jót tesz neki .Elfelejti ,hogy egyedül van.,elfelejti a magányt. Néha lát -egy  egy kicsi, piros kis buborékot  majd , egy-egy  fekete kabátba öltözött, fekete pöttyökkel öltözött buborékot, amely mindig ott van a fán , sok vicces dolgot mond. Nem is tudja ,hogy a

Ha majd egyszer elfogyna szerelmed, nézz fel az égre, ott leszek teveled, kék szemeimben szerelmes szeretés, fülembe csak te beszélsz, te beszélsz. Ha majd egyszer bennem megébredsz, vaskos ereimben egyedül keringesz, lehet fájni fog szívem dobogása, mert zenére dobog sok tüzek tánca. Ha meg Napra vágysz, éji csend leszek, megsúgom neked, hol lesz melegebb, ha csillagokra vágysz, lopok én neked, megtöltöm mindkét kezedet, kezedet. Ahhoz, hogy felhőtlen legyen a Világod, kinyitom ernyőm, megóvom boldogságod, s ha szerelmed duzzad erővel, erővel, teremtek neked érzelmet érzelemmel.

M E gustas cuando callas porque estás como ausente, y me oyes desde lejos, y mi voz no te toca. Parece que los ojos se te hubieran volado y parece que un beso te cerrara la boca. Como todas las cosas están llenas de mi alma emerges de las cosas, llena del alma mía. Mariposa de sueño, te pareces a mi alma, y te pareces a la palabra melancolía. Me gustas cuando callas y estás como distante. Y estás como quejándote, mariposa en arrullo. Y me oyes desde lejos, y mi voz no te alcanza: déjame que me calle con el silencio tuyo. Déjame que te hable también con tu silencio claro como una lámpara, simple como un anillo. Eres como la noche, callada y constelada. Tu silencio es de estrella, tan lejano y sencillo. Me gustas cuando callas porque estás como ausente. Distante y dolorosa como si hubieras muerto. Una palabra entonces, una sonrisa bastan. Y estoy alegre, alegre de que no sea cierto..[P.N.]

Szeretlek, ha csend vagy, mert nem vagy  jelen, messziről hallasz engem, de  hangom nem ér el téged: szemeid láthatatlan messzeségben,míg ajkadat hosszú csókommal leplezem. Minden az én lelkemmel telítődött meg te magadban viseled  a megemészthetetlent, mint az álmok lepkéje lelkembe berepültetek együtt a csendes melankólia rezgéseivel. Szeretlek mikor szótlan vagy messzeségedben a hangom eltéved messzi  érzelmeidben s így szavaim nem érnek utol egyedüllétedben engedd álljak  szóba  csak szeretett  csendeddel. . Szeretlek mikor szótlan vagy, szeretem csended világos mintegy lámpa,egyszerű  mintegy  gyűrű   olyanok vagytok mintegy  konstelláció  este a csended a csillagok,minden távol minden messze. Szeretlek, ha néma vagy, mert nem vagy  jelen, eltorzul minden  és fájdalmas, mintha halott lennél de nekem egy  szó, egy mosoly is  elég lenne  de szerelmes vagyok s örvendek hogy nem valós tény.

Ha elmész tőlem ne nézz vissza, bár végtelen enyém lehettél volna barna bőrödön még játszana kezem így kínos bánatba bujdosik szívem. Magamba vésem utolsó tekinteted a testednek utolsó langyos illatát sötét nézésed már nem az enyém, fénylő arcom varázsba átadja magát. Végső kegyelemmel csak ráncos gőg mi visszatartana vonagló testemben bűnöm csak az hogy megaláztatásban elvesztette szívem a hitét te benned. Most nincs mit tennem,várakozok, összefont ujjaim görcsbe szorulnak, nem maradt semmi a megtört hitemből az agy volt az úr szívem rá hallgatott. Kimondani is nehéz kéjes szégyenem a szó mi megsértene bennem maradt , közös mozdulatainkért gyűlölöm magam árvaságomban megalázom önmagam ./W.B./

A néhai álmaim érzelmes útjain halk léptekkel követett árnyam s a tavaszi éjszaka szeles porain régi érzéseim után bolyongtam . Magas hegyek ormain lenéztem figyelve a szent színes ébredést a messzi felhők redős tenyere alatt madár szárnyak csattognak titkokat. Ma már eltűnt kedvem képzelete egyszerű titkaim repdesnek felém rongyos ég peremén lengedezve lecsüngnek bolyhosan emlékeim . A már sehol sincs világnak hajnalán elbújtak titkos álmaim nevetve csak a felragyogó napnak karimáján mosolygós arccal jönnek keresve régi lelkesedő kedvem fodrait madár füttyben áztatott álmaim hegyek büszkén bírják lángolásom keblükbe fogadják tündéri álmom. És felfordított Világnak ébredésén megtalálom eltűnt epedő képeim míg te megóvod tündéri kacajjal sóhajba torkolló csendes lépteim. {W.B.}

Mint áramkör hiányban szenvedő robot lóbálom karjaim,lábaim egy végben túlhevült áramkör esztelen fejemben mozgásba indítja utolsó kerekem. Szívtelen világban élni meglehet bársony elemekkel indítóm életem fényesre sikált kapcsoló táblámban rövid zárlat okozta hegek véreznek . Könnyű az élet robotos világban értelmetlen mozgok, előre meg hátra nem kéri számon senki kívánságom , bukdácsol áram nélküli boldogságom . Időnként megpendül bennem egy löket mutatja utamat merre ,mennyire pozitív anódom régen csődbe jutott kicselezett velem negatív katódom. S ha csip az áram túlfűtött szívemben csak hamu a káoszban ,kábelek világa táncra perdülnek egymással érintkezve , s megsemmisítik testem mindörökre./W.B.

Hiányod megint bevájt szívembe csak sápadt lehelet száll bennem , minden hitetések győztek kegyelemmel , mert győzni szerettem és asszony lettem. Később kiismertem magam erre , meg arra kóboroltam az illatok egymásután szállnak utánam tagadva titkomat . Felelet nincs hiányodról szél sem rebben , de meddig várjak utánad ha a csonka híd karfája ami volt kezünk támpontja már rég elmállott a szélben. Kitudja hol és merre ott vagy egy másik szerelemben , s ha keservesen csüggedek csak éveket kesergek hosszasan múló gyűlöletet , mely bűvkörödben megreped , csak szenvedély emlékeztet hogy fáj hiányod és minden rossz meg jó mit veled megéltem . [ W.B.]

Oly tarka zűrzavaros ma a világ bár felettünk most is kék az ég, de ma oly csendes  kíváncsiság ahogy botladózik egy sietős nép. Színes képes játéknak látszó a sok ember kik dolgukat űzve, rohannak az életnek mezején furán keringve gondjuk velején.. Senki sem ismerős, idegen arcok rengnek tőlük az utca sarkok, ember szívek ,bizalmatlan mosolyok, megtelik velük népesen a parkok. Ma minden más, talán majd holnap, feloldódik a nyögéses nyomorúság egy új élet megmentett szívekben és kifakad mosolya a szeretetnek. Tarka népes vlág talán nem is a miénk, talán csak tévedésből vannak velünk, melegség sugárzik összefont karomból széttárom karjaim,hadd repüljön feléjük. Hadd ,hogy teljen meg apró szívekkel minden jött-ment bús, sietős ember, a világ szép mert a tövis is magból kél talán mindahányan fészket építenek.[W.B]

Köszönöm ,hogy kitartottál mellettem nem feltűnő ,hogy konokul mi ketten mindig összeölelkezve a tömegben egyre egymást keressük szemeinkkel. Köszönöm hogy mindig mellettem minden voltál, ami tőled telhetett, velem szemben a kifürkészhetetlen meg-meg próbált szövetkezni ellened. Milyen egyszerű, szeretsz, szeretlek, lehetnénk könnyed személytelenek, megpróbáltunk mindent kíméletlen, de van benned minden hova lennem. Kitárt karodban meleg vágy , ölelés, titkos vágyam, mondd, hová tereljem ha szerelmünk, amely annyit veretett közöttünk maradt mint legfőbb érdem. Már az ész se gátol nagy gyönyörben boldogságunk egy magános, lendület összekötnek  zenélő emlékek kegyelme mely zúg s én hajlok mint a nád benne. S ha végtelen őszülő estéken hidegben egymáshoz bújunk a kályha melegében még száll felém édes forró leheleted tudom hogy kellek,tudom hogy kellek.

Szétszakad a teste , még is bírja többiekkel gázol pocsolyákban, fegyvere csak  két keze s keresztje ujjongása halogatásba elvegyülve. Erdők nélküli elszánt kitartó türelem gumicsizmák szaga ,s a hányinger homlokáról csurog egyre az izzadság külvilágba lép latyakos árkokon át . Megkínzott véréből néha csapolnak, ellenségek között senkire számítnak hátizsákjában rég megkopótt rádió bárgyú énekeket gyötör, sírva dalol. S menetelnek, emlékük özvegység egymás lábait szinte elérhetnék, bombák dördülnek kegyetlenül földre ő a fegyver nélküli felgyúlt kereszttel. Zúdulnak egyre ,nincs ideje magára magukat restellik a kihasadt bombák, csak vad kiáltások sebek fájdalmára száll a kék ég felé szomorú bizonyság.[W.B.]

Voltam sokszor szerelemtől szédülten féltően vigyáztál rám a messziben szemed kérdése mikor és meddig, vállamon teherként bírtam nehezét. Voltam féltékeny a teremtés egében túlhajszolt álmom úszott a semmiben piros cipelőben vadul szeretkeztem  hajamra fodros tincset teremtettem. Felhevült testünkön tombolt a nyár, nem tudtam hogy ez oly ritkán jár óvatos léptekkel halkan kerestelek békésen burokban tekertem szívedet. És mindig a sors beszélt túl korán, sóvárogtam éhesen tested után, fecskék tömege szállt felettünk mégis mindennel egyre megbékéltünk.  Most várlak hogy jöjj vissza hozzám, markos tenyeredben úszkál nyoszolyám, dalos foszlányok keringnek az égen hozzám tartozol e szerelmes éjjelen./W.B./

Kora reggel a nyárban vöröslik a Nap izgalmában rózsás hajnal aranyozza a kivirult színes virágzást. Gyönggyel harmatozza a koszorús ékszereket s a virágok bölcselettel bólogatnak csöndesen . Mert új nyárra ébredünk fiatalos szívvel lessük s arcunkon mosoly fut, míg a víg dallam tombol. Fűben ,fában, s nyárnak boldog rajongásában most elveszett fényemet újra átélhetem időben és szívemben dereng az ifjúság örök kedve s a mosoly mi szédeleg győz a szellő legyintésén. Ajkunkra újra víg dalt hozhat gyönyörűségben a szikár hegyek kéksége hajnali köd üregében . A narancs fényű láng oly bohóan csillogtatja a kövek,s kavicsok élét sárga aranynak néznénk. Minden csodás a Nap alatt változík,de mindig ugyanaz öröm,béke találkája örök idők melegágya.

Mily hamar lazul a kötelék vergődünk míg jön végzetünk érzelmek múlnak , örök létek hánykolódnak, múlt nélküliek. Sajog bennünk a lehetetlen hogy pont azt nem tehettük ami megtörtént, érthetetlen számunkra az élet törvénye. Míg kutatjuk annak a rendjét az ellenünk áradó szövetség különbséget kész tenni felettünk pártatlanul - fájó értelemben. Lehet az idő amiben születtünk nem a miénk volt, csak érettünk sodorta utunk túl menedéktelen varázskövet torlaszolva előttünk. Így oldódik lassan-a laza kötelék vissza nézünk a múltra- érettünk , karjaimban még meleg a tested , de csókod a számon már kihűlt. . {W.B]

Néha ravasz a lélek :víg kedéllyel keres magának máshol új ízeket, majd kétségbeesetten figyelget mennyire sikerül hogy észre ne vedd. Olykor- olykor talán egy véletlen előfordulhat és hogy elképzelhető botlások, bicsaklások, térdre esések míg megtalálja a változásnak erejét. Lassan az ész aki lábát megveti és folyton a kimért utakra tereli lehet több hévvel, a nap vesztő, de nem alkudva, mert az már késő. Mi vonja, mi csalja? a lélek törvényét s közben keresi az utak ösvényét hogyan osonjon vissza csendesen zavarban lenne, enyhe szégyennel.[W.B.]

Kifakadt bűnök virrasztanak felettem bár sokféle emlékek zsibongnak bennem nem félek magamtól semmi el nem vész a titok ott  marad bennem rejtelmesen és hordom magamon rám tapadt keresztem néhai számadások csorbítják életem, bánatos kedvem sorstalan szegénység meztelenre vetkőztette lelkemet. A sok mohó vágyam belém szorult örökre szerelmes kéjben fürdik most szívem, lihegve cipelik megtört léptek keservem nem tudtam betelni az életnek örömeivel. Mert jó adni-kapni váratlan szerelmet hibátlan elmenni ha téves a szerencse s várni szemérmetlen a szépet és jót megbocsájtó szívvel nézni új csillagot./W.B./

Boldogságunk aranyló perceiben kering felettünk a pazar élet kitárulnak a tündérek szárnyai körül fogva álom-kincseinket . Varázslatos bíboros pompával hajunkra tekerednek fények, s lágy mosolyunk egy szentkép parázslik templomi szentélyen. Vannak alkalmak pirult hajnalban mikor szikráznak álmok harmattal szédítő ,titokzatos víg hangulattal egymásra lelünk áhítattal . És suhogó szeleknek komor jöttén hangunk suttogva bujkál ,zenél s bús imáinknak ölelő vágyában szeretkezünk ,de nem vétkezünk. A hitünk csak a miénk, lelkünkben bódító lázban imát suttog nekünk és napsugárban fürödnek eszméink bársonyos harmatban hófehéren./W.B./

Ahogy a homok órán ömlik a homok egymásra tömörülve, úgy gondolataim is egyre -másra halmozódnak réteges elmémben és cseppet sem érdekes jövőt, emlegetnek  szelíden: --mint ahogy neveltek. Először gyermekkorom-csodás mesék nyáron a talpam alatti puha rét messze a hegyek s vizek úttörője játszás az egész hét, belül semmi szenvedés víg nevetések a fények felett tompán tétlenül: mint ahogy neveltek. Majd lánykorom türelmetlensége egyre menő ,futó szerelmek gyomromban ismeretlen remegés vágyak ,hogy nagy legyek bármint esik nyugodt legyek szeretni tanulnom kell szerelmet megvédni kell szeretni érdemesen: -mint ahogy neveltek. Aztán a szép asszonykor élete két gyermek karjai ölelnek, nem megértő  férfi kezekben jóban rosszban egyedül dolog munka ,dolog,könnyek kevés szeretet, kegyetlen sötétség, kialakult egyéniség könnyed futó szerelmek: -mint ahogy neveltek. Most újabban a vénség képviselője újabb gyermekkarok ölelése, belső szervek rendetlen mű