Melletted-WILHELEM

Mindig belőled indulok
s mindegyre megtérek feléd
van-e, s ha van ki rejti a
forro sínek görbületét?

Hova mindig megérkezem,
ahova mozdony tudva von,
bús sínjeim mentén te vagy
egyetlen pályaudvarom.

S szádon, e nyitott peronon
már izgatottan vár a csókod,
a peron bolthajtásait tartom
de fogak tartják: oszlopok.

S hiába tűnsz mögöttem el,
midőn zihálok már, megint
elém kerülsz peron  mentén
rejtelmes törvények szerint.

Elém kerülsz, de, jaj, mi lesz
ha egyszer érzem : fáj gondolatod,
tilosra állítod  csillogó szemeddel
a vas foggal tartott szemaforod.