Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Prüszkölve, dübörögve futott a vonat a város felé. Mint egy tűzokádó, vörös szemű mesebeli szörny, mozgatta kígyószerűen hajlékony testét, belefúrva magát az éjszakába. Hajnalodott. A mindent fogva tartó sötétség kezdett meghátrálni. Láthatók lettek a letarolt mezők, árnyas ligetek és a nádasok alábukó vad madarai. Friss levegő áramlott be az ablakokon. Lassan ébredni kezdtek a megkínzott utasok. Utolsót nyújtóztak a kényelmetlen fapadokon. Akinek volt, elővette elemózsiás zsákját és nekifogott a csámcsogásnak. Jóízűen szelték a falatokat, hálát adva a fölöttük őrködőnek, hogy még van honnan. Egy ilyen zsúfolt harmad osztályú teremkocsiban ült Kata és szívszorongva gondolt a városra, ahol eddig még sohase volt. Egész kis vagyont hozott magával faluról. Perkál ruhát, kötényt... Tizenhat fiatal évet, húsz évesre érett testet és határtalan életkedvet. Könnyek között bocsátották útra, mert sokan ették már otthon a kenyeret. Ellátta tanáccsal az egész falu, rokonok, ismerősök,

A dombokról az elmúlás,galoppban titkos falkái ereszkednek alá, köröskörül kis fényecske lángja elhamvad mint a nyári kánikula . A nap olyan mint egy vércsepp hunyó pilláján pislog, az ölében hajnalban őszszaga terjed régen, ködterheket hordoz szőnyegére. Holnapra itt rozsdásan elterül az őszi csend hűvös képzelete fészek teremtő bűbájos varázsa madárpárokat kerget fészkükbe. Amíg az ujjongó friss tavasz életfakasztó varázsló ifjúsága amíg fel nem derül a kék égre s megszületik a tavasz unokája[W.B.]