Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Eltelt ismét egy kis rész életemből amit szerettem szívem égésterméke sosem leszek olyan mint régi egyetlen hidegen hagy minden- megtőrt egyenes. Lassan minden már oly idegen lesz , jönnek majd mások kik ismerik a célt titkos életemnek zárt lelkű gödrében nincs jelentősége annak mi a kezdet. Oly kívülálló lettem a körülményekben minden másodpercem tűrhetetlenebb mint újszülött csecsemő nézem az életet egy bambasággal amit mindenki ismer. Figyelembe véve a hirtelen könnycseppet csak fejemmel biccentek ha kérdeznek szerettem volna tudósa lenni az időmnek hogy megértsem ,az emberi hitetlenséget. Csak abban hihetek ,ami már megtörtént , rang és vagyon szerint ki mit kereshetett CD lemezeken még forognak régi eszmék visszatérnek a kellemes  régi zenefejezetek .[W.B.]

Valamikor daliás volt öltönyben üres lelke merészelt szerelmet, ének szelídítette virágos világát , de ma már csak árnyéka, lett. Lerongyolódott ruhája pecsétes hajnalban képtelen az ébredés mellét hasogatja füstös köhögés szakállas arcát szúrja a tövis. Lábán kikopott átázott csizma fején összegyűrt kalap alázata , félig meggörnyedve ,csuklójával alig tapogatja botjával az utat. Volt, s nincs ,az élet elvesztődik néha játékon forog a tét és kocka emlékében még él a mosott lepedő de csipkés párnahuzat , néha kiesik. De már rég elment szabadon a nő ki , be és kitakarta játék akarással , tragikus gyorsasággal rongyosan csak botja emlékezteti a valóságra . És nézi a romokban dőlt otthonát hol szerelem sziget lakott valaha , párás szemmel követ szálló darvat csöndes ölelésre vágyik szíve vissza. [W.B.

A felcsapó fény ring ide -oda feletted lassú táncuk ragyogó csoda köteg kavargó mozgások édes nyugalma közé válladra telepednek a fények hűvössége. Pókhálót köt rajtad az idő türelmesen a szél lisztet fúj hajadba ,szemedbe s nem védheted magad múló perceidben mert tűnő ifjúságod nem villog örökre. Szeretnél visszafutni időben ,kutatsz álmodban, lépéseidbe  vakon belebotlasz a szomjúság még ég a száraz  torkodon szilaj harapásai markolnak nyakadon. Csalód magad ,másik útra tereled éned ígé rettel csitítod  hevesen lüktető szíved s felejted a bent rekedt szavakat  ö r ö kre ,  bár gondoltad hogy egyszer majd kiejted . O ,elfelejtetted mennyi igét  akartál,súgtál rád borult alkonyodban, s ö tét lett a sugár csak hunyorgó lámpák égnek  k ö r ö tted azok is vibrálnak s te fiatalságra  éhezel. Lábaid egy irányba viszik csepp némaságod csípős szél fúj rajtuk remegő dallamot hasztalan vesződsz ,lábad se kopogjon ,          úgyis eltűnsz, mint a füst keresve csill

Ahol életed leélted oly sokáig , ahol mindenki ismerte figuráid ahol minden egy dallamra megy ahol a zene is mindig ugyanegy. Ott fogd meg a kezet mely tisztel mely istenigazában forrón megölel ahol a szél forgása egyre hevesebb ott lassíts ,örökre ne egy percre . Ott győzni fog mindig a szerencse hol boszorkánykonyhából jön ereje hol győzni fogsz feszülő erőddel ott állj meg szorítsd magadhoz hévvel mit kapsz ,azt fogadd el eleje végééig legyen erődnek ereje mindvégig, súgj neki néma szájjal ,megértnek bátran állj két tűz között mint örültek hogy elhiggye mit mond két szemed ne fuss el ,ha rátalálsz arra ki kedvedre képes könnyeivel betakarni a tested ne várd míg mást keres-múlnak az évek. S ha elhiszitek egymásnak az esküjét az élet olyan lesz mint egy tündérmese majd ketten éltek édesen és észrevétlen úgy ahogy kívánja a szerelem törvénye . [W.B.]

Szelíd emlékek gyermekkoromból emlékszem a házra hol vagyonom s örök szeretet markolta a húsom tűnődöm rajtuk a csendes  dombon. Járom az utcákat benézek ablakon , hol emberek mozognak, s gondolom milyen közöm lehet e újabb világhoz kik éppen itt  laknak az én utcámon. Mert zsigereimben él a régi örömöm hol mindig ébred bennem gyönyöröm , kik ma születtek nem ismerik gondom hogy ez volt a táj mit szerelem foltozott. A két arcomon enyhe pír mosolyog hogy egykor én is itt láttam csillagot amíg anyám,apám  élt itt éltem világom és ide térek vissza ha nagy a bánatom. Lassan sétálok, megfeszült inakkal a virradat és éj között riadalmasabb , ősi nyugtalanság borzolja a lombokat csak az ősz zavarta meg az álmaimat.[W.B.]

Ha szívedől kitépted törvényeid rendre boldog leszel talán egy órára ,percre fájdalmaid elviselhetőek lesznek , kisebzett mezőkön maradnak hegek.   A lélek türelmes , tündököl messzire de szívedig hatol ,megzavaró ereje a bün fennmarad ,zuhog szanaszét megviseli agyad engedelmességét.   Ismerős csaták kalapálnak testedben láztól cserepes ajkad közt szerelem pang,míg arcodat az abroncs kegyetlen rácsa marcangolja, sebeket ejtve szét.   De mihelyt megnyugszik szíved üteme lassabban kering véred üres koponyában zsibbadt napok követik magasztosan forró zsibogásait fásult panaszaidnak.]W.B.]  

Egyre távolodík a lélekharangod már csak a szomorúságon vánszorgok szuszogó lombok között  kievickélek mindenen túl, keservesen ,szenvedôen. Kis sebzett szívem  bent fintort vág ismeri keserűségem dalát s felkacag  csak ô tudja hogy minden összeroskadt nem tud rendet teremteni ,ostobaság lenne újra suttogni szerelmes hangot mikor nevetve szaladtál  évekig utánam kifulladva ôlelõ karjaddal ,kamaszon mig percekig egyre suttogtad  hangom. Pillanatig megcsap az illatos sóhajod most én futok utánad ,de semmit karolok , a por csak egyre szálldos  kôrülôttem  de futnék a félhomályban közeledbe. Mert minden szerelem így vegzôdik ha megpattan egy rugó  a  sebzett szívben pillanatig megcsap egy kétségbeesés majd elfelejted hogy valaha is léteztem.[W.B.]

Ha netalán fészkelne bennem a szerencse hóbortos titkok elfajult sorsában , lehet többet kapnék a kitisztult Világban, lehet ábrándoznék nyugalmas ágyamban. Tömérdek mérgek oly káros hatással körbefogják utam csekély bizalommal , kaphatnék még többet zavart életemben vagy elnémulok a kegyetlen csapásra.. Többre jutnék ha áldanám tapsommal azt amit mások kapnak cselfogással, fegyelmezett énem oly körbemetszett , de figyelemmel harcolok rutinos jártomban . Kérkedő életem szent felvillogásában legyen tanulság mindenki számára, ha vészesen meghúzom figyelmem láncát, lehet összekuszálom szárnyam csattogását. Kérkednem kellene a hitvallás menetén, bölcs gondolataim metszik egyéniségem de szabad áramlással tör utat magának, "A hiszek egy Isten" ősi áldott imája../W.B.

Nem így akartam emlegetni titeket ti erős férfiak ,kik szerettek hű nőt, másképp akartam vallani rólatok  fals álmok között, búgó alkotóerők. . Mint egy kérdőjel repdesnek előttem szürke elmétek képzelőerővel öntve , van- e bennetek ostoba láz a szívben vagy csak a test mozog késő éjjelen ? Elfog az undor paplan alá reteszelve érezve émelygős vad vergődésetek szorongó gyomorral ,dobogó szívvel , még hallom némán hangotok jelzőit. Csukott szememben halvány fényekre most jól látom kemény arcotok élét nagy szeretettel ,dorgáló esdekléssel elöntött szégyenem kétségbeesetten.  Titkon kukucskálok, látok szemeket őrzik testem, ott vannak ,nevetnek elbűvölten paplan felett dermedten ,          hogy másra ne nézhessek feletettek.[W.B.]

Leplezett közöny ül közöttünk félárván ,szorongások között , elmúlás démonjai keringenek  halhatatlanul titkosan felettünk . Szomorú idők utolsó búcsújában még benne van egy utolsó kacaj , kék tenger örvényének tájtékában talánnyal játszik a kényszermosoly. Mögöttünk marad, holt idők szennye amiben báj, titokzatosság volt őrizve észrevétlenül álló mosódó üzenetek tenger homokkal sodrodnak nesztelen. És eltűnnek csendben ismeretlenül édes illattá vállnak mit belélegzünk , így ártatlanok maradnak bennünk , míg üldöz egy olcsó kaland jövője . [W.B.