Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ha  idegen:  elnézheted Mosolyogj,  ha  hajlong  neked Ha  meglopkod,  lengyelkedik Hadd  faljon,  míg  neked  telik  Ha  hazudik:  békén  hallgass, Tűrd,  ha  szolga,  tűrd, ha aljas; Ha  gyaláz,  ha  vesztedre  les Légy  nagylelkű,  lovag,  nemes De  ha  tied,  de  ha  véred: Üsd,  csak  üsd,  ha  csúfon éred; Ha  hajlong,  ha  csunyan  terped Legyen  szived  rá,  hogy  verjed Ne  légy  tűrő,  se  irgalmas Verd,  ha  hazug, irtsd,  ha aljas Ha  fájsz,  fájjon  ő  is  szinte .Legyen  vert  és  űzött,  mint  te Keze  kérges,  válla  véres hasonlitson testverehez

 Tükör  előttem,  magamat  nézem Ki  vagy  Te?  Ismered?  Ismerem?Álmodtam  egyszer  lélek-indulásról Messzire  szálló, dacos  és  büszke mindent akarásról Gőgben  ébredtem.  Tervekben  éltem Hitben  pihenő,  örökké  váró Bús  szemeimmel Álmokat  hivó  nyár-meleg  táncot, Daloson  ébredő  nagy  lélek-lángot Szívesen  néztem Tükör  előttem,  magamat  nézem Ki  vagy  Te?  Ismered?  Ismerem? Ma  simára  kopott  utakra  lépek S  hazug  célokkal,  hazug  csillogással Én  Valaki  leszek! Hiába  intsz  rám  sápadt  gúnnyal Halványra  meredt  tükör-arccal Én  elindultam!Csak  Uram  Isten,  jaj  meg  ne  engedd Hogy  színeket   vesztő  évek  múltán A  tükörbe  még  belenézzek. Nincs  még  késő,  ha  visszatérnék Követ-dobón,  hangosan,  gúnnyal Szívemet  ütnék. S én  mennék  csőndben,  száz álom  közé Egyszerűn,  tisztán  s  lehetnék  talán Valakié.

  Én  néha  mindent  odaadnék Csillogást,  fényt . terveket,  munkát .Szerteszórnám  az  őszi  ködbe a  nyári  rétek  kékvirágját Én  néha  mindent  odaadnék, és  lennék  a  csendes,  halvány  asszonyod.  Te  könnyes  szemembe,  ki  tudja,  tán be  tudnád  lopni  a  mosolyt. Én  néha  mindent,  mindent  odaadnék! Elmennék  messze,  hegyeken  túlra ,ahol  Te  élsz...  Ahogy  Te  akarod :fehérszíű  szívvel,  semmitse  bánva. De  sorsommal  már  minden  összeforrt! Nen  engednek  a  fekete  rögök ,néhány  régi  bútor  a  szobáinkban ,egy-egy  halkszavú  ismerős   egy  kopott  sírkő  a  temetőben ,egy  falusi  harang  bus  szava ,rám váró  kisgyermek  tekintet s  vetések  érett  sugara.. En  néha  mindent  odaadnék ,de  nem  engednek  az  erdélyi  rögök .Ez  itt  az  én  bús,  szulohazam  és  mindegyik  könnye:  ismerős

  Hűs gyöngysorok telt fénye, ékkövek szikrázó éneke Virágok szivárványos lírája csöngetett Szívemen már ezer dalt, át, ezer Csodálkozó, vagy szomjas, halk síráson. Takard be a szemem lágy kézzel, Hogy ne lásson gyöngyöt, virágot, ékkövet kívüled.   Így jó. Kettőnk bezárt egésze a világ most S már záporazhat ránk messzi világok Minden csodája, ezer ragyogása Puha pelyhű fészkébe kábít el Minden beteltsége,szépsége, midőn  Minden színt, hangot, kincset, ragyogást Körénk-karol egy behunyt szemü csók.

  Mig a földön álmodozó emberek élnek Mindig lesz síratója a hervadva hulló őszi-levélnek.   Mig a lelkek himes ábrándokat szőnek,  mindig lesz halotthasonmás sápadt rokona a szomorú ősznek.   Mig a szív csókra, szerelemre vágyik mindig lesz szem melyen ősszel a mosoly, könnyé válik.   Mig a földön álmodozó emberek élnek mindig lesz siratója a hervadva hulló öszi levélnek.   De ha egyszer örök lesz az öröm s a szíveknek nem lesz sírnivalója  nem lesz kire sárga avar-ruhát próbáljon a halál szabója.                                                                                                                                              .                                                                           Mig a földön álmodozó emberek élnek Mindig lesz síratója a hervadva hulló őszi-levélnek.   Mig a lelkek himes ábrándokat szőnek,  mindig lesz halotthasonmás sápadt rokona a szomorú ősznek.   Mig a szív csókra, szerelemre vágyik mindig lesz szem melyen ősszel a mosoly, könnyé vál

 Hüs  gyöngysorok  telt  fénye,  ékkövek  szikrázó  éneke ,Virágok  szivárványos  lírája  csöngetett Szivemen  már  ezer  dalt,  át,  ezer Csodálkozó,  vagy  szomjas,  halk  síráson Takard  be  a  szemem  lágy  kézzel ,Hogy  ne  lásson Gyöngyöt,  virágot,  ékkövet  —  kívüled Igy  jó. Kettőnk  bezárt  egésze  a  világ  most S  már  záporazhat  ránk  messzi  világok Minden  csodája,  ezer  ragyogása  Puha  pelyhü  fészkébe  zsongit  el Minden  beteltség  szépsége,  midőn Minden  szint,  hangot,  kincset,  ragyogást Körénk-karol  egy  behunyt szemü  csók.

 .Emlékezés, halk szavú fuvolám, Jer, hadd merengjek rajtad bús zenész, én Letűnt idők könnyfátylas távolán Az ifjúság halott dalait idézvén.   Hadd sírjon reszketőn az árva szólam Unottan, mint a koldus éneke Mely elferdül banális, méla módban Nincs lüktető, vad, lázas élete.   O szerelem, százszínű zenekar! Te másképp tudtad hajdan ezt a dalt Mikor zenédtől volt a szívem részeg.   De harsány ritmusod már elenyészett Az alkonyest árnyával betakar Kezem kiejti álmosan a fuvolát

Ne  szólj  most,  ne  zavard  a  csönd  vizét Melyen  az  ábránd  holdja  önti  szét Ezüstös,  hűvös  fátyolát  Ne  szólj  most!  Engedd  csak,  hogy  nézzelek   A  vágyam  részegülten  ténfereg, A  misztikus,  nagy  csöndben  látva-lát. Felkúszik  hosszan  omló,  rőt  zakodon Homlokon  csókol,  megpihen  a  szádon majd vallaidra, csipoidre teved  a  megszólalsz,  megtorpan  és  leszédül Mint  holdkóros  a  templom  ereszérül Ha  megriasztják  s  hirtelen  felébred 

 Alázatos, szelíd kezemmel eltakarom az arcom, A vágybarázdákat, bánatbarázdákat Senkinek többet nem mutatom.   Bátortalan, szelíd kezemmel leszorítom a számat S elvérző messzi akarással Kényszerítem a hallgatásra.   Tövén, ugyan egy életérnek pergettünk tenger beszédet, Már nincs mit mondjon, én,nincs mit mondjak Szorítom szívem, szelíd kezemmel.    

Elég egy mosoly Egy meleg kézszorítás Egy szál virág sokszor nem is kell más. Vagy néhány biztató szó Egy tekintet, Egy kis megértés, meg egy kis szeretet. Egy új reménysugár küzdelmünkben S máris kisüt a nap szívünkben Hiszen olyan kevés kell nekünk Hogy vígan kacagjon a lelkünk!

 Azt  kiszed,  hogy  igaz  szerelem  volt ? Azt  hiszem,  csak  rövid  őrület   .  .  .De  hogy  mi  volt És  mi  akart  lenni  .Mi  nem  fogjuk  tudni  úgy   lehet .Azur  parton  átélt  álom  volt  csak ,Fehér,  szálló  madaiak  hozták,  mint Szomorú  dalt  messzi  más  hazából ,Más  tengerek  kék  habjaira  Szomorít  dal,  a  matrózok  hozták Boston,Neiv-Port,New-York  babilonbol l.Hattyúdal,  mit  gyakran  énekelnek Halászok,  ha  kievez  a  bárka  .És  többé  már  vissza  nem  is  térnek. Triolettnek  szomorít  refrénje ,Mellyel  hajdan  egy  svéd  trubadur Szőke  démon  szerelmét  koldulta Ott,  hol  fehér  a  fjordoknak  széle.   .  .Álom  volt  csak  .Vers  .Melódia  .  .  .Melyet  nem  daloltak  soha,  úgy  lehet ...Azt  hiszed,  hogy  igaz  szerelem  volt  ?Azt  hiszem,  csak  rövid  őrulet

 Ne  kívánjad  soha,  hogy  egy  bűvös  álom Leszálljon  a  földre,  s  valósággá  válion Ne  kívánjad.  Mert  ha  idehull  a  földre ,Megtörik  a  varázs,  s  szét foszlik  örökre .Akár  a  lepkét,  a  virágok  vándorát Ne  fogd  meg:  újaddal  letörlőd  szinpáráit .Ha  aztán  megfakult  szárnnyal  tovalebben,  Keserűn  kérdezed:  mert  is  láttad  szebben. .Ilyen  minden  álom.  Távolról  csodáljad .Örvendj,  ha  futólag  érinti  pilládat \.S  örvendj,  ha  azután  tovaszállni  látod .Eszményi,  csodaszép  igy  marad  csak  álmod \ Le-lehajlik  hozzád,  talvilági  szépen :Örök  hajnalcsillag  vágytelt  messzeségben