Néha mindent odaadnék

 

Én  néha  mindent  odaadnék

Csillogást,  fényt

. terveket,  munkát

.Szerteszórnám  az  őszi  ködbe

a  nyári  rétek  kékvirágját

Én  néha  mindent  odaadnék,

és  lennék  a  csendes,  halvány  asszonyod.

 Te  könnyes  szemembe,  ki  tudja,  tán

be  tudnád  lopni  a  mosolyt.

Én  néha  mindent,  mindent  odaadnék!

Elmennék  messze,  hegyeken  túlra

,ahol  Te  élsz...  Ahogy  Te  akarod

:fehérszíű  szívvel,  semmitse  bánva.

De  sorsommal  már  minden  összeforrt!

Nen  engednek  a  fekete  rögök

,néhány  régi  bútor  a  szobáinkban

,egy-egy  halkszavú  ismerős 

 egy  kopott  sírkő  a  temetőben

,egy  falusi  harang  bus  szava

,rám váró  kisgyermek  tekintet

s  vetések  érett  sugara..

En  néha  mindent  odaadnék

,de  nem  engednek  az  erdélyi  rögök

.Ez  itt  az  én  bús,  szulohazam

 és  mindegyik  könnye:  ismerős