Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Magam vagyok az erdő kóborló, néma csend, integetnek lombok nincs madárdal, nincs virágillat, napsugár sem játszik virágokon. Oly szomorú, elhagyott minden, búcsú nélkül, illant tova a nyár a sápadt Nap bár fenn az égen, mégis kihalt, borús,sötét a táj. Hová lett a virág, a dal, az élet zöld lombokról a daloló csalogány ? hol a patakzaj ? De hiába kérdem hideg "ősz tündér jött a nyár után.

Egyszerű érzelmek halk szavú húrja  egyre cseng szívemben újra meg újra.  halk szavú húroknak lágy melódiája  összeolvad zsongó dalharmóniába. Szárnyra kél a hárfán, zeng a légbe,  akkordja nem jut el mindenki szívébe,  de aki csak egyszer megérti, átérzi,  annak a szívében azt az érzést kelti mintha ő lenne a hárfa, s a zenéje s a bú,s az öröm az ő lelkét tölti meg minden kis dalomba a lelkemet öntöm, vágyaim dobogását is dalomba öntöm.. És az érzelmeim vággyal keveredve nem törnek fel a homályos kék égbe hanem elsimulnak, mint haldokló tenger mikor sok kék vize hullámokat teper. Szelíd dalt dalolok, csak úgy dudorászva, más hangszerem nincs csak a kicsi hárfa nem is annak dalolok ,ki meg nem értene hanem saját szívem megkönnyítésere.