A nagyravágyó nő---Wilhelem
A szék hátán állva, a szekrény tetejét tisztogatta
éppen Ági amikor legelőször eszébe jutott, hogy elválik az urától. A szék egy
kissé megingott alatta, de nem szállt le, folytatta tovább a porolást, s ezalatt egész világosan ezt gondolta magában:
- El kell válnom tőle, mind rosszabbul megy minden. Legfőképpen az keserítette el, hogy nem
nem torodott semmivel.Nem érdekelte semmi ,a társkapcsolatukban.
Legfőképpen az keserítette el, hogy nem tudott tisztaságot tartani maga korul.. 50 lejes cseléddel kellett bíbelődnie, aki még törülgetni se tudott. Az ágy és dívány alatt nem akart seperni soha. A kétszobás lakásnak nem volt előszobája, a konyhán át, étel szagon keresztül kellett bejönni. Két éve, amióta férjhez ment, sürgette férjét egy függönyért, mely kettéválasztja a konyhát, hogy tisztességes emberek is betehessék hozzájuk a lábukat; - nem lehetett venni. Nem lehetett tisztaságot tartani, nem lehetett becsületesen kitisztogatni sem. A Ferinek a férjnek éjjeli szolgálata volt, és még aludt a díványon, abban a szobában, ahol porolt. Pedig tíz órára járt már, a piacra kellene mennie . Ági hátranézett, hogy hova tette a napi pénzt a férje, amikor hazajött. Ott volt - mint rendesen - egy piszkos, gyűrött 100 lejes az ágy előtti asztalon, amelyen fésülködniük, enniük, inniuk kellett. A rendes keserűséggel és szokása szerint hangosan osztotta fel a lejt: Cukor, kávé, kifli, pótkávé, tej
zöldség ,mosópor stb.
Haragosan rázta ki a törlőrongyot. Ferenc felnyitotta szemeit egy pillanatra, de találkozván az asszony tekintetével, csaknem ijedten csukta le ismét. Ági meg szinte gyűlölettel nézett szét az otthonban, melyből hiányzott szinte minden dísz . Mindenütt csak a legszükségesebb, sehol egy szőnyeg, egy kép. A sárga és szürke tárgyak között sárga és szürke volt a férje is. Csak ő volt díszes, ragyogó, fehér. Sose viselt más ruhát, mint fehér alapút, fekete vagy színes babbal, avagy kis virágokkal. Szinte átlátszó volt, mint egy optikai látomás. Az alakja is sugár, mintha testéhez tartozott volna a fehér szoros ruha. És a haja se olyan, mint más asszonyé; olyan, mint valami csodálatos fű, egy ismeretlen/sötétebb válfaja az árvalányhajnak. Meglátta magát a tükörben, és tetszett..magának a tiszta fehér asszony, világos szürke szemeivel, kristályként áttetsző arcával. Egy kissé megvigasztalód ott, egy kissé elmosolyodott. Eszébe jutott a postai titkár, akinek négyszer annyi fizetése volt, mint férjének, és a jövedelméből egy lejt se kellett adósságra fizetnie. Sőt, legény létére megtakarított pénze is volt. És ez az ember a leghatározottabban udvarolt neki. Olyan szerelmes volt belé, hogy ő szinte utálta. De méltósága azt parancsolta neki, hogy észre se vegye. Kitért előle, elutasította hidegen, a föltétlenül becsületes asszony megőrjítő fölényével.
Amíg a szekrény utolsó polcát portalanította elhatározta, hogy férjhez megy a postai titkárhoz. Egészen fölvidámodott, hogy elképzelte magát egy elő- és fürdőszobás lakásban. Férje még aludt. Lábujjhegyen ment ki a konyhába, és azonnal telefonon felhívta az édesanyját ,hátha volna kedve eljönni hozzájuk. .
Jött az asszonyság nagy kalapban, olyan kalaptollakkal, amilyeneket csak öreg asszonyok hordtak a régi világban.
Roppant megijedt, amikor a leánya - amíg egy csésze kávét öntött neki - elbeszélte, mit akar
- De miért, de miért? - kérdezte suttogva.
- Miért? Mama még kérdezed?
- Hát nem látod, hogy ma holnap megesznek itt a férgek, a svábok, a piszok! És ez nem lesz jobb, rosszabbodik egyre.
-Azt akarod mama, hogy vele együtt haljak a szeméten! Hogy én keressek rá? Mert az lenne a vége.
A nagy, színes tollak alatt a kis fonnyadt arc hirtelen még jobban megaszalódott.
- Szerencse, hogy nincs gyereketek!
- Még az kéne! így legalább nem köt hozzá semmi. Az asszonyság a kávéscsésze mögül bámulva nézett leányára. Olyasvalami járhatott az eszében, hogy ez még sincs egész rendben. De amire a második rumos kávét bevégezte: rendben talált mindent. A cseléd elől kimentek a folyosóra.
-Értem ,tehát elmész hogy megbeszéld vele ?-vagy hogyan adod tudtára ,hogy mi a szándékod?
- Beszélni fogok vele,-ma úgyis este találkozunk mindannyian a Caffé bárban.
- De mit teszel aztán? - kérdezte az öregasszony.
- Férjhez fogok menni újra! - szólt Ági határozottan. A kapuból még utána kiabált anyjának:
- Ha valami rétest csinálsz, küldjél. Nekünk nincs ma tésztánk.
Pedig vasárnap volt. Arra azonban kellett pénznek jutnia, hogy délután elmehessenek a központi Caffé bárba. . Mindenki parfét különleges habos fagylaltokat evett, de Ági az urával be kellett érnie egyszerű meleg kávéval. Megjelent a postatitkár is, fagylaltot evett pohárból, tejszínhabbal - belemártogatott vagy tíz ostyát, és nagyon dicsérte, kínálta az asszonyt is. Az majdnem sírva fakadt a megaláztatástól, de kristály arcán nem látszott meg semmiféle meghatottság. A férje egy adott pillanatban rosszul érezte magát, és kiment szivarozni egy kollégájával.. Magukra hagyta őket, valami kényszerű , sületlen viccet mondván..
Ági azonnal hozzáfogott az ügye intézéséhez.
- Ha becsül egy kissé - mondta egyszerűen - ne mutatkozzon többé nálunk.
- Miért?
- Én tisztességes asszony vagyok, és az is fogok maradni. Ha előbb találkoztam volna önnel, nem mondom, hogy meg nem hallgattam volna. De így, ha tovább is üldöz, meg kell vallanom férjemnek mindent. A titkár egy kissé megrettent. Habozott, hebegett, de az elefántcsont tisztaságú kéz tartotta magát .
- Az szemtelenség lenne ha el akarná rontani egy szegény asszony életét, egzisztenciáját,., jövőjét.
Mondjuk, ha én esetleg azzal az érzéssel volnék magához..Ági soha nem szeretett senkit.
Oly hűvösen mondta, de olyan forrón lüktetett a vér a férfi agyában. Egy édes, tiszta szerelem ígéretét hallotta ki e szavakból.
Ági rafinált no révén tudta ,hogy máris meghódította Janit. Ági csak magát szerette.
- És ha én új, kegyedhez méltó jövendőt biztosítanék... - mondta reszketve, és önfeledten az asszony keze után nyúlva. Rendben volt minden. Egy hét múlván, amikor a férje elment hosszú-szolgálatra, összepakolta, ami az övé, és hazaszállíttatta. Az asztalon hagyta ezt a pár sort:
"Ferenc:nem tűrhetem ezt a gazdálkodást, így a szeméten veszünk el. Elegem volt ebből
„ Ilyen élhetetlen emberrel nem élek tovább egy pillanatig sem. Isten vele ! - szül. Balázs Ágnes ."
Ferenc sírt, káromkodott, futkosott, kérő levelekre, hordárra elköltött egy vagyont. Az újságokat is molesztálta, hogy járjanak közbe a feleségénél, mert ez nem privát, hanem szociális kérdés.
Az állása függ ettől. Adósságba verte magát, hogy taxikkal járhasson azon a tájon, ahol felesége láthatja. Hadd higgye: van már pénze! Hiába volt minden. A törvény végképpen elvette tőle, és ő látta, amint az ő felesége egész fehér ruhában megesküdött a titkárral. Mint egy férfi, oly hangosan mondta az "igent"
.Ferenc megalázottnak érezte magát .Bosszút forralt magában.
Ági az új férjjel -Janival mar nem jártak a régi boltokba. A központba jártak a legdíszesebb üzletekbe. is. Nemcsak vasárnapon, de hétköznap is, vacsora után. Az esti séták alatt új, ismeretlen gyönyörűség országa nyílott meg Ági előtt: boldog volt, hogy bámultathatta magát azokkal a férfiakkal, akiknek még nagyobb lakásuk, volt , mint most neki. Az éjszakában villogó, bágyadt férfi szemek figyelme, hízelgése volt az ő napja, amelytől gyarapodott, szépült, nőtt talán még a hája is. De nyugodt, tiszta és hideg maradt, nem szennyezték be a vágyakozások. Álmodozott mégis. Amikor karonfogva hazamentek a Bolyai térre minduntalan azzal faggatta az urát: ki milyen gazdag ?
- Igaz-e, hogy húsz szobája van? Külön lépcsője, melyen nem szabad senkinek másnak följárni ?
Erről álmodozott, és nagyon elmerülve ment férje mellett. Lassan ezt a férjet is is rászoktatta a hallgatásra. Anélkül is kevés mondanivalójuk akadt. Amiről beszélhettek volna, az első férjről, arról hallgattak. Csak egyetlen egyszer jött szóba, amikor fenyegető levelet írt elvált feleségének. A titkár átadta a levelet a rendőrségnek, és Bélát elcsapták az új hivatalából, elzüllött már akkor, sofőr volt egy autóbusz -vállalatnál.
Hová lett aztán? Hallották, hogy elzüllött végképpen. Kérdezték maguktól. Sehol semmi nyoma. Maga az asszony keveset gondolt rá, elhatározta, hogy kiveri a fejéből, és kiverte. Mégis meg-megrezzent, amint a nyári éjszakán egy-egy sötét alak kísérte az ő világos és szinte világosító alakját.
Viszont azt az egyet nem tudta Ági,hogy Béla titokban kísérgette a szép hölgyet.
Ági utálta a gondolatot is, hogy találkozzék vele. És megérezte, hogy bármi történjék is, ma látni fogja. Jó volna valami kocsiba ülni! - gondolta magában éppen, és abban a pillanatban meglátta. Egy kávéház előtt mentek el, amelyet renováltak éppen. Nyitva volt, de sötét, egy lélek se benne. Előtte, a lépcsős köveken , arcra feküdve aludt egy rongyos ember. Talán a kávéház őrzője.
Jani a férje megsajnálta; meg nem állhatta, hogy meg ne piszkálja a botjával : menjen haza szegény. A rongyos ember hátára fordult, de nem nyitotta ki szemeit, álmában nyöszörgött valamit. Mind a ketten megismerték Bélát azonnal, és lélegzetüket visszafojtva, elsiettek. De alig mentek egypár lépést,: a postához beosztott titkárnak lelki furdalásai támadtak:
- Adni kellett volna neki valamit.
- Hát adjon!
- Maga adjon. Oda meri neki adni?
Az asszony vállat vont, menni akart előre. De aztán, mintha eszébe jutott volna valami, elvette a pénzt, és megindult férjével a rongyos. ember felé. Elejébe állott, alig két lépésnyire tőle, nem félt, érezte, hogy ezt a kényszeredet, élő feketeséget leveri az ő nyugodt ragyogása. Egészen bátran állott elébe, sőt, némi titkos diadal érzettel is, hogy megmutathatja az'elérhetetlen szépségét annak, aki oly sokáig hiába bitorolta.
A titkár megrázta a rongyos ember vállait:
- Béla, menjen haza,- itt aludni? . Nagy nehezen ébredt föl, megtörülte szemeit, káromkodott egyet, és megismerte az asszonyt. Álmodott még, de abban a pillanatban felugrott. Az asszony hátralépett egyet, és úgy nyújtotta feléje az 50 lejest.
- Itt van, fogjad !! Letette a kőre, aztán minden izgatottság nélkül azt mondta :
- Menjünk! Karon fogták egymást, férj és feleség, és mentek lassan előre. A fekete ember mozdulatlanul ült a kövön, maga is mintegy egy darab kő.Nézte az előtte elhaladó díszes asszonyt ,
majd hirtelen felugrott mint egy éhes párduc és egy rég előkészített éles kést az asszony hatába szúrta
kegyetlen döféssel,mintha ezzel akarta volna a nyomorúságát kiegyenlíteni!
Percek alatt hatalma tömeg vette kőrbe a szépséges asszonyt aki tágra nyílt szürke szemeivel nézte a kék eget.Körülötte csak hatalmas vér tócsában, élettelen hevert a nagyra vágyó hölgy.
- El kell válnom tőle, mind rosszabbul megy minden. Legfőképpen az keserítette el, hogy nem
nem torodott semmivel.Nem érdekelte semmi ,a társkapcsolatukban.
Legfőképpen az keserítette el, hogy nem tudott tisztaságot tartani maga korul.. 50 lejes cseléddel kellett bíbelődnie, aki még törülgetni se tudott. Az ágy és dívány alatt nem akart seperni soha. A kétszobás lakásnak nem volt előszobája, a konyhán át, étel szagon keresztül kellett bejönni. Két éve, amióta férjhez ment, sürgette férjét egy függönyért, mely kettéválasztja a konyhát, hogy tisztességes emberek is betehessék hozzájuk a lábukat; - nem lehetett venni. Nem lehetett tisztaságot tartani, nem lehetett becsületesen kitisztogatni sem. A Ferinek a férjnek éjjeli szolgálata volt, és még aludt a díványon, abban a szobában, ahol porolt. Pedig tíz órára járt már, a piacra kellene mennie . Ági hátranézett, hogy hova tette a napi pénzt a férje, amikor hazajött. Ott volt - mint rendesen - egy piszkos, gyűrött 100 lejes az ágy előtti asztalon, amelyen fésülködniük, enniük, inniuk kellett. A rendes keserűséggel és szokása szerint hangosan osztotta fel a lejt: Cukor, kávé, kifli, pótkávé, tej
zöldség ,mosópor stb.
Haragosan rázta ki a törlőrongyot. Ferenc felnyitotta szemeit egy pillanatra, de találkozván az asszony tekintetével, csaknem ijedten csukta le ismét. Ági meg szinte gyűlölettel nézett szét az otthonban, melyből hiányzott szinte minden dísz . Mindenütt csak a legszükségesebb, sehol egy szőnyeg, egy kép. A sárga és szürke tárgyak között sárga és szürke volt a férje is. Csak ő volt díszes, ragyogó, fehér. Sose viselt más ruhát, mint fehér alapút, fekete vagy színes babbal, avagy kis virágokkal. Szinte átlátszó volt, mint egy optikai látomás. Az alakja is sugár, mintha testéhez tartozott volna a fehér szoros ruha. És a haja se olyan, mint más asszonyé; olyan, mint valami csodálatos fű, egy ismeretlen/sötétebb válfaja az árvalányhajnak. Meglátta magát a tükörben, és tetszett..magának a tiszta fehér asszony, világos szürke szemeivel, kristályként áttetsző arcával. Egy kissé megvigasztalód ott, egy kissé elmosolyodott. Eszébe jutott a postai titkár, akinek négyszer annyi fizetése volt, mint férjének, és a jövedelméből egy lejt se kellett adósságra fizetnie. Sőt, legény létére megtakarított pénze is volt. És ez az ember a leghatározottabban udvarolt neki. Olyan szerelmes volt belé, hogy ő szinte utálta. De méltósága azt parancsolta neki, hogy észre se vegye. Kitért előle, elutasította hidegen, a föltétlenül becsületes asszony megőrjítő fölényével.
Amíg a szekrény utolsó polcát portalanította elhatározta, hogy férjhez megy a postai titkárhoz. Egészen fölvidámodott, hogy elképzelte magát egy elő- és fürdőszobás lakásban. Férje még aludt. Lábujjhegyen ment ki a konyhába, és azonnal telefonon felhívta az édesanyját ,hátha volna kedve eljönni hozzájuk. .
Jött az asszonyság nagy kalapban, olyan kalaptollakkal, amilyeneket csak öreg asszonyok hordtak a régi világban.
Roppant megijedt, amikor a leánya - amíg egy csésze kávét öntött neki - elbeszélte, mit akar
- De miért, de miért? - kérdezte suttogva.
- Miért? Mama még kérdezed?
- Hát nem látod, hogy ma holnap megesznek itt a férgek, a svábok, a piszok! És ez nem lesz jobb, rosszabbodik egyre.
-Azt akarod mama, hogy vele együtt haljak a szeméten! Hogy én keressek rá? Mert az lenne a vége.
A nagy, színes tollak alatt a kis fonnyadt arc hirtelen még jobban megaszalódott.
- Szerencse, hogy nincs gyereketek!
- Még az kéne! így legalább nem köt hozzá semmi. Az asszonyság a kávéscsésze mögül bámulva nézett leányára. Olyasvalami járhatott az eszében, hogy ez még sincs egész rendben. De amire a második rumos kávét bevégezte: rendben talált mindent. A cseléd elől kimentek a folyosóra.
-Értem ,tehát elmész hogy megbeszéld vele ?-vagy hogyan adod tudtára ,hogy mi a szándékod?
- Beszélni fogok vele,-ma úgyis este találkozunk mindannyian a Caffé bárban.
- De mit teszel aztán? - kérdezte az öregasszony.
- Férjhez fogok menni újra! - szólt Ági határozottan. A kapuból még utána kiabált anyjának:
- Ha valami rétest csinálsz, küldjél. Nekünk nincs ma tésztánk.
Pedig vasárnap volt. Arra azonban kellett pénznek jutnia, hogy délután elmehessenek a központi Caffé bárba. . Mindenki parfét különleges habos fagylaltokat evett, de Ági az urával be kellett érnie egyszerű meleg kávéval. Megjelent a postatitkár is, fagylaltot evett pohárból, tejszínhabbal - belemártogatott vagy tíz ostyát, és nagyon dicsérte, kínálta az asszonyt is. Az majdnem sírva fakadt a megaláztatástól, de kristály arcán nem látszott meg semmiféle meghatottság. A férje egy adott pillanatban rosszul érezte magát, és kiment szivarozni egy kollégájával.. Magukra hagyta őket, valami kényszerű , sületlen viccet mondván..
Ági azonnal hozzáfogott az ügye intézéséhez.
- Ha becsül egy kissé - mondta egyszerűen - ne mutatkozzon többé nálunk.
- Miért?
- Én tisztességes asszony vagyok, és az is fogok maradni. Ha előbb találkoztam volna önnel, nem mondom, hogy meg nem hallgattam volna. De így, ha tovább is üldöz, meg kell vallanom férjemnek mindent. A titkár egy kissé megrettent. Habozott, hebegett, de az elefántcsont tisztaságú kéz tartotta magát .
- Az szemtelenség lenne ha el akarná rontani egy szegény asszony életét, egzisztenciáját,., jövőjét.
Mondjuk, ha én esetleg azzal az érzéssel volnék magához..Ági soha nem szeretett senkit.
Oly hűvösen mondta, de olyan forrón lüktetett a vér a férfi agyában. Egy édes, tiszta szerelem ígéretét hallotta ki e szavakból.
Ági rafinált no révén tudta ,hogy máris meghódította Janit. Ági csak magát szerette.
- És ha én új, kegyedhez méltó jövendőt biztosítanék... - mondta reszketve, és önfeledten az asszony keze után nyúlva. Rendben volt minden. Egy hét múlván, amikor a férje elment hosszú-szolgálatra, összepakolta, ami az övé, és hazaszállíttatta. Az asztalon hagyta ezt a pár sort:
"Ferenc:nem tűrhetem ezt a gazdálkodást, így a szeméten veszünk el. Elegem volt ebből
„ Ilyen élhetetlen emberrel nem élek tovább egy pillanatig sem. Isten vele ! - szül. Balázs Ágnes ."
Ferenc sírt, káromkodott, futkosott, kérő levelekre, hordárra elköltött egy vagyont. Az újságokat is molesztálta, hogy járjanak közbe a feleségénél, mert ez nem privát, hanem szociális kérdés.
Az állása függ ettől. Adósságba verte magát, hogy taxikkal járhasson azon a tájon, ahol felesége láthatja. Hadd higgye: van már pénze! Hiába volt minden. A törvény végképpen elvette tőle, és ő látta, amint az ő felesége egész fehér ruhában megesküdött a titkárral. Mint egy férfi, oly hangosan mondta az "igent"
.Ferenc megalázottnak érezte magát .Bosszút forralt magában.
Ági az új férjjel -Janival mar nem jártak a régi boltokba. A központba jártak a legdíszesebb üzletekbe. is. Nemcsak vasárnapon, de hétköznap is, vacsora után. Az esti séták alatt új, ismeretlen gyönyörűség országa nyílott meg Ági előtt: boldog volt, hogy bámultathatta magát azokkal a férfiakkal, akiknek még nagyobb lakásuk, volt , mint most neki. Az éjszakában villogó, bágyadt férfi szemek figyelme, hízelgése volt az ő napja, amelytől gyarapodott, szépült, nőtt talán még a hája is. De nyugodt, tiszta és hideg maradt, nem szennyezték be a vágyakozások. Álmodozott mégis. Amikor karonfogva hazamentek a Bolyai térre minduntalan azzal faggatta az urát: ki milyen gazdag ?
- Igaz-e, hogy húsz szobája van? Külön lépcsője, melyen nem szabad senkinek másnak följárni ?
Erről álmodozott, és nagyon elmerülve ment férje mellett. Lassan ezt a férjet is is rászoktatta a hallgatásra. Anélkül is kevés mondanivalójuk akadt. Amiről beszélhettek volna, az első férjről, arról hallgattak. Csak egyetlen egyszer jött szóba, amikor fenyegető levelet írt elvált feleségének. A titkár átadta a levelet a rendőrségnek, és Bélát elcsapták az új hivatalából, elzüllött már akkor, sofőr volt egy autóbusz -vállalatnál.
Hová lett aztán? Hallották, hogy elzüllött végképpen. Kérdezték maguktól. Sehol semmi nyoma. Maga az asszony keveset gondolt rá, elhatározta, hogy kiveri a fejéből, és kiverte. Mégis meg-megrezzent, amint a nyári éjszakán egy-egy sötét alak kísérte az ő világos és szinte világosító alakját.
Viszont azt az egyet nem tudta Ági,hogy Béla titokban kísérgette a szép hölgyet.
Ági utálta a gondolatot is, hogy találkozzék vele. És megérezte, hogy bármi történjék is, ma látni fogja. Jó volna valami kocsiba ülni! - gondolta magában éppen, és abban a pillanatban meglátta. Egy kávéház előtt mentek el, amelyet renováltak éppen. Nyitva volt, de sötét, egy lélek se benne. Előtte, a lépcsős köveken , arcra feküdve aludt egy rongyos ember. Talán a kávéház őrzője.
Jani a férje megsajnálta; meg nem állhatta, hogy meg ne piszkálja a botjával : menjen haza szegény. A rongyos ember hátára fordult, de nem nyitotta ki szemeit, álmában nyöszörgött valamit. Mind a ketten megismerték Bélát azonnal, és lélegzetüket visszafojtva, elsiettek. De alig mentek egypár lépést,: a postához beosztott titkárnak lelki furdalásai támadtak:
- Adni kellett volna neki valamit.
- Hát adjon!
- Maga adjon. Oda meri neki adni?
Az asszony vállat vont, menni akart előre. De aztán, mintha eszébe jutott volna valami, elvette a pénzt, és megindult férjével a rongyos. ember felé. Elejébe állott, alig két lépésnyire tőle, nem félt, érezte, hogy ezt a kényszeredet, élő feketeséget leveri az ő nyugodt ragyogása. Egészen bátran állott elébe, sőt, némi titkos diadal érzettel is, hogy megmutathatja az'elérhetetlen szépségét annak, aki oly sokáig hiába bitorolta.
A titkár megrázta a rongyos ember vállait:
- Béla, menjen haza,- itt aludni? . Nagy nehezen ébredt föl, megtörülte szemeit, káromkodott egyet, és megismerte az asszonyt. Álmodott még, de abban a pillanatban felugrott. Az asszony hátralépett egyet, és úgy nyújtotta feléje az 50 lejest.
- Itt van, fogjad !! Letette a kőre, aztán minden izgatottság nélkül azt mondta :
- Menjünk! Karon fogták egymást, férj és feleség, és mentek lassan előre. A fekete ember mozdulatlanul ült a kövön, maga is mintegy egy darab kő.Nézte az előtte elhaladó díszes asszonyt ,
majd hirtelen felugrott mint egy éhes párduc és egy rég előkészített éles kést az asszony hatába szúrta
kegyetlen döféssel,mintha ezzel akarta volna a nyomorúságát kiegyenlíteni!
Percek alatt hatalma tömeg vette kőrbe a szépséges asszonyt aki tágra nyílt szürke szemeivel nézte a kék eget.Körülötte csak hatalmas vér tócsában, élettelen hevert a nagyra vágyó hölgy.
Megjegyzések