Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

                                                                    Szívemben vagy, ha égre tekintek csillag szemmel, ha a hold ragyog kékes füstösen, szerelemmel. Veled vagyok nincstelen éjeken bár fojtogat a köd , finoman fogom eltévedt kezedet tiéd a jövőm. Hallom , ha az ég haragosan játszik az űr fenekén , hallom messziről finom sikolyod mi bennem él. Bármerre mész utadon követlek szorosan foglak, ha tombol a szél és elfújja kedved vigasztallak. Hallgatom halkan a tenger zúgását magányomban , hajnalkor eltűnnek ezer csillagok , marad csillagod. Tüzes lángok mardossák arcod vized vagyok , vad haragos orkánok tombolnak oltalmad vagyok. Szavad fülembe cseng dallamosan nem hiába , csábos szavaim hangodat tompítják száll a vágyam. Ha ringat a hullám, kavicsos parton pázsit vagyok , keblemre rátalálsz és ringat majd dalo...

  Mi volna, ha nem volnék, én neked, ki tartaná az oszlopot testednek, bús hangom kihez szólna, ha nekem senkim sem volna, balga táncunk kivel táncolnánk, ha nem lennénk barátnak barát fejünkön ki hordana koronát,ki választana királynak,királylányt, éneket ki énekelne, mesélni kinek volna kedve, ha te nem volnál nekem életemben? Szerelmet ,kinek vallanék, ha csak egyedül lennék, örvendjünk egymásnak kedvesem,mert ez                                                         egy igazi szerelem. Szívemben vagy, ha égre tekintek csillag szemmel, ha a hold ragyog kékes füstösen, szerelemmel. Veled vagyok nincstelen éjeken bár fojtogat a köd , finoman fogom eltévedt kezedet tiéd a jövőm. Hallom , ha az ég haragosan játszik az űr fenekén , hallom messziről finom sikolyod mi bennem él. Bármerre mész utadon követlek szorosan foglak, ha tombol a szél és el...

  Bizony fáj ártatlanságom nincs mit takarjak sebtiben, álmokat átkoztál körülöttem amit rég  szívedben rejtettem. Míg zöld epét okádtam vérrel lazán nézted vergődésem földbe ástál minden emléket kínoztál,hogy megszelídüljek . Szennyes kezed fogta kezem , mint megunt szerelmes, bűntelen hálám,csak izzadt keservem , s gyöngy harmatos könnyem . Azon az ősszel férgekkel háltam boldog voltam,tisztességesen nem kiálthattam segítségért egy banális megúnt csalódásért . Ismerve a tényleges becsapást nem várhattam feléledő csodát most állok mint szélben a madár tollaim szét hullnak aprán -aprán

  egrekedő időben vágyad áll cserepes ajkad szítja magát , s nem látod a színek világát és szellő sem kergeti magát. Hordozod magadban kéretlen tetszetős módon őrzött léted , kitágult pupilláddal ráébredsz külön világba reteszelted éned. S belefáradsz az ürességbe nyugodt perceid ütemes tervébe nincs mit osztanod kimérten fátyolos torokkal némán nézed a szenvedő Világnak fortyogását , mi bélyeget nyomasztott testedre , bár összefogod a kapzsiság átkát ami neked maradt , oltalmazásra. Szólni sem tudsz , öledbe takarod összedőlt terveid apró darabját ,  füledbe cseng a földnek zenehangja miközben egyedül állsz a holt ágba

 Miféle törvények ítélkeznek testem körvonalát ámítani, milyen kényszer sajog bennem ami pusztulásra bír.  . Milyen makacsság áldozatai buzdítják mindenségem létét s képesek pusztítani éltem, miközben konokul ébredezem.   S élek az adott lehetőséggel. Mert mindenkit rombol a vég, s a tudat váltja eszméit , s zuhognak ,egymásba forrva.   A kegyetlen harcok áldása leng s lassan látod az eget derengeni. Befele nézel és lágyan eltévedsz  a kanyargós egyre mélyülő időben.   de szüntelenül óvod új formáid, s hagyod zubogni valamennyit. de várod kinyílni vörös rózsáid  a gomolygó örökké valóságig.

 Ha álmaidban, visszatérnek álmok ne csüggedj el,ha ugyanazt látod, emlékeink néha kicsorbult álmok csak álmod adja vissza a valóságot.   S oly jó látni ,mi rég megtortént mi tüzesen égette üktető szíved csak álmodban fogják még kezed ölelik válladat,s szerelmes tested.   Ne csüggedj ,ha ugyanazt látod ami valóban annyira hiányzik, a régi emlékek hordják kincseid, szenvedélyed összes génjeid.   Ne csüggedj ,mert mindig van kiút , álmunk néha félre értett borzalom mit nem ismer senki sem igazán, hogy valamikor, de boldog is voltál

 Az alkony gyászfátyolba borult, bíborosan hinti szét nyugalmát, néha a szél oly furán kacag, kutat bíborosan hinti szét nyugalmát, néha a szél oly furán kacag, kutat a vadonban gyűlt , sok sárga avart.   A piros lobogó színek lemaradtak, a levegő szikrázik a csillagok alatt a távolban kék füst száll a fákról, akác illat fészkelődik az ágakon   Betölti az esti alkonyt aromásan színes trillákkal dudorászik, a szél mely édesen már rám borult befedi fejemet ,s hajammal játszik.   S a felhők mik gyűlnek részegen lángot oltanak a zord alkonyban de a fák között a fény meg lüktet , és én halkan szerelmet súgok neked.