Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Már  felnyúlnék  az  élet aranyához   hajszolt  magam,  aki  eddig  elárvult buja  szemmel  a  csillagokra  bámult s  nem  közeledett  máshoz,  sem  magához.   Becéz  a  nap,  a  sorsom  már  nem  átkoz  most  kráteröble  forrongón  kitárult égnek  zúdítja  mélye  kincsét  s a múlt  lélekkel  térek  meg a szeretett   férfihoz.. De  a  halál  é  belemar  karunkba láz  surran  be  bíborló  álmainkba míg  kapu-nyitni  tékozlunk  erőt. Mire  meglátnám  már  a  delelotti vad  csordamódra  dübörög a munka   és  ott  tipor  el  a  kapu  előtt.                      

 Mert néha úgy van: elcsitul az esküm s a rásütött vad csókpecsételés én magam egy bolondos tévedés hogy testén át a lelkéig bejussak.   Pillám se rebben rád, bezárulok, s oly furcsán ülsz előttem, oly szegényen és néha felkelsz s mint halk idegen kinek tilos zavarni mindenségem..   Tétován, fej lehajtva értelmesen nem tudja ő, hogy megszállt némaságom a gyöngyhalászé, ki a tengerágyon fuldokolva tépi tövestül a kincsét.   S rádöbben fenekén a forgatagnak hogy végtelen a tenger, mint az ÚR, hogy mint az ÚR, oly véghetetlen gazdag s ha millió halállal száll elébe   nem jut titkával Isten közelébe.  S néha megáll a halk tükör felett megtorpan a szentély kinézete egész mivoltát áhitttal keresse.   S akkor nagy megértéssel leszel a mérhetlenek kristály messzijéből Üzenet dobban a tenger szivéből, hova nem jutott el egész testtel.                                                                    Mert néha úgy van: elcsitul az esküm s a rásütött vad csókpecsételés én magam egy bolondos téve

 Tükrömből  szoke  fej mered felém   domborús  homlok,  mélázó ké szemek  mik  messzi  néznek  hosszan, réveteg  mint  csillagmécsek  az  ég  mezején Szeplos arc feher lukteto  halánték   táján  vibráló kis kek  erek az  orr  cimpája  néha  megremeg, de  ajkam zárt  s  merev,- holt remény. am  mélyen  lent   banatos maszk alatt  vd  vágy  lobog  s  a  béklyós akarat  Jajongva  rázza  ólmos  láncait. És  lázadoz  és  lázadoz  vadul, De  béklyóiból  meg  nem  szabadul.. .A szívfalán  csak  vérző  rést  hasit.

 Születtem  hangos  áriának, hogy  zengjek  a  világ  felett s  a  hódoló,  bámész  világon kitárjam  csillogó  palástom s  ragyogtassam  a  lelkemet. S  ím járok  csendben,észrevétlen, ruhám  kopott  és  szürke  mind s  mosolygó  arccal,  boldog arccal  szégyenkező,  lefojtott  daccal takargatom  a  foltjait. .

 Most  lelkem:  a  nagy  gond-madár már  bú-fészkén  elül. csillag-szitából  fényt  szitál az  ég  szünetlenül kinyílnak  mind  az  estikék s  a  hold-sarló  fent,  esti-kék nagy  égi  réten  csillagot, csillag-sarját  kaszál. a  fák  közt  esti  hírvivő a  fénybogárka  száll. Fent  égi-dáridóra  megy egy  víg  felleg-legény. friss  csillag-bokrétát  visel fehér   gyűrött   süvegén. amott  egy  forduló-közön rábukkan  s  jó éjszakát köszön  mosolygó  képpel  rá  a  hold a vén,  irigy  kaján útján  dúdolva  bandukol és  tűnődik  baján S en  nem  tudom,  hogy  élni szép  vagy  halni  volna  jó  ? s  várom :  mikor  jön  értem  el a  hold-arany  hajó, ki  égi  kék  tón,  szép  vízen csillag-futárral   elviszen, de érzem élni szebb vagy  halni  volna  jobb ? s  ne  várnám  többé,  hogy  kiköti az  éji  csónakot. Szemem hallgatja  csillagok halk,  surranó  neszét arcomon  érzem  hitvesem cirógató  kezét szívével  kérdez - mit  keresel ? szívem  felel  rá -  csak  szeressél s  kezdődik  csen

 Egy  tőszomszédom  fabrikálta a   törzse  tákolt  hógomoly, de  arca  büszke  és  komoly, s  a  bot  kezében; harcidárda  Rohamsisak  van  rajta:  jégből ferdült  szemével mszi nez  vadban,  szőrnyű nagy vitéz  egy  uj  Roland  a  Cid-regékből.  Bámulja  ember,  és  a  jószág,  a  macska  fél,  kutyám  hereg és  futva-fut  a  tyúksereg.  Csak  azt  sajnálom, oh,  te hóbáb hogy  máris   ér  a  napsugár, s  holnap  már  senki sm  csodál.

 Am ikor  egyszer  ütni  fog  az  óra a  nagy,  az  utolsó  találkozóra és  együtt  leszünk  mindazok, kik  jók  voltunk,  vagy  gonoszok és  megállunk  lehajtott  fővel több  vagy  kevesebb  esztendővel egyform án!Gyönge  vagy  hatalmas szerény  vagy  büszke,diadalmas ,pénztelen  vagy  tele  erszényes bűnös  avagy  tiszta,  erényes Akkor tan megfogjuk  egym ás  kezét hogy  ne  álljunk  gyöngén,  szerteszét akkor,  tán  megszeretnök  egymást, mert  nem  lesz  egyiken  palást m ásikon  durva  rongy,  piszok s az   az  ajkakon  trágár  szitok. \      mert  nem  lesz  egyiken  palást m ásikon  durva  rongy,  piszok !Hiszem,  hogy  biztosan  megférünk. s  nem  kolduskenyér  lesz  a  bérünk Lesz  borunk,  gyöngyöző  piros esz  ágyunk  puha,  pázsitos. meleg  takarónk  is  lesz ha  fázunk hajlékunk  lesz,  ahol  nem  ázunk ha  m ajd  jön  egyszer  az  utolsó  óra a  nagy,  végső  találkozóra :egym ásm ellé  állunk  egy  sorba s és  lehajtjuk  fejünk  a  porba!..  .     

 Olyan  könnyű  szeretni  téged, olyan  édes  tenálad  sírni! S  olyan  nehéz,  olyan  nehéz  Terólad  írni.   Minden  sugárt  a  szívem  mélyén minden szikrát  a  lelkem  lapján s  minden  dalom,  minden  dalom  lábadhoz  raknám. Mégis  olyan  gyáván  vergődnek olyan  félve  suttognak  néked bátran  csak  az  íratlan  nóták szólnak,  beszélnek.. Áhítattal  azok  ölelnek virág  helyett  rád  azok  hullnak hangtalan  csókkal  a  szívedre  azok  simulnak Mi  vagy  nekem,   nincs  arra  nóta, nincs  arra  szó  és  ríme  sincsen. de  látja,  tudja,  jegyzi  titkon  Az  örök  Isten.

 Öreg  hársfa  csöndes  völgy  ölén,  lombod  alatt  hányszor  sírtam  én  most  is  sírok,  könnyem  úgy  pereg,  mint  rólad  a  hulló  levelek. Völgy  ölében  régi  sírhalom, Öreg  hársfa  őrzi  bánatom. Őszi  szélben  hulló  levelek Együtt  gyászolok  én  veletek. Fáj  szívemnek,  ha  rágondolok lesz  idő,  hogy  sírni  nem  tudok 5  mit  a  sírra  tép  az  ősz szele  könnytelen  lesz  a  hárs  levele.