Aranyom a drága---Wilhelem

Édesapám:   az -  orvos  annak idején gyakran mondogatta Anyámnak :
- hogy ha majd megvénülnek, a Nyárád mellett vesznek házat,ott fognak megtelepedni.
Ott hűs a fenyves, juhok nyakán a kolomp édesdeden muzsikál s a napi költség ételre, ruhára kitelik majd a nyugdíjukból  .A zene volt a fontos ! Apám csodásan hegedült , festett ,művész lélek volt.
Édesanyám  ráhagyta, hogy "jó-jó- hál Istennek van még idő" és Apám megelégedetten fütyörészett Ez a fütyörészés  volt a szokása , no meg a festegetés   bármiről..Már elképzelte a kis házikót is  két vendégszobával is családunk  számára, le is rajzolta ,el is tervezte.
Pedig már nagy része a gyerekeinek  másfelé költöztek.  De valahogy  tartozott ezzel az álommal dédapjának, az az ácsnak  ,akik  Németországból  kerültek  Erdélybe, egy grófi családhoz.
 Apám, András-Bandi- keresztnevével több nemzedék nevét viselte De a keresztnév maradt három nemzedéken át -Andrásnak  és a név Fakesch  híres lett később a Bocskai -téren Nyárádszeredában.
Aki idegen bekerült ide s hallotta, hogy ez a szászok uradalma persze, azonnal tovább léptek.
Próbálkoztak más orvosok is megtelepedni a fő útra -a Bocskai térre ,senki nem élte túl anyagilag
De nem volt sikeres választásuk .Apámat senki nem haladta túl semmiféle téren.
A belváros gyorsan növekvő bérházaiból s az újabb kert város részekből a lakók kissé gyanakodva, mosolyogva, szinte szánakozva csodálkoztak föl a Bocskai-térre. De Apám  megértette a Bocskai -utca konzervatizmusát jól, hogy a Kovácsné nagyságos asszony nem engedi a tizenhat éves lányát kísérő nélkül csatangolni az utcán , Mikola méltósága inkább  megtanította a gyerekeit   kálium-permanganátos- kéz mosás fontosságáról,mintsem  hogy  illatos szappant  vásároljon magának. És szerette, hogy mindenki naponta egyszer legalább néhány pillanatra bekukkant hozzá  a kabinetbe,egészségügyi tanácsokért.
Kinek egy aszpirin ,kinek egy szulfatiazol ,akar géz ,leukoplaszt ,mindenért z dr Fakeschek be.
Apám  nagyon szerette a foglalkozását. A sürgést-forgást, hajladozást, a hivatásbeli szavakat. -Leukoplaszt,Steril géz,hogyne kérem, hogyne, hogyne...mindene volt sok tanáccsal összekötve.  Lendületes mozdulatai, mintha a lelkét öntötte volna szét, suhanásokkal, perdülésekkel, villámló kavargásokkal telítették a  Jodszagu kabinetét  úgy, hogy ha valami éppen kifogyott ,csak annyit mormogott magában:
 -Ejnye - no, ejnye - no- méltatlankodott ilyenkor, de hogy igyekezetéhez kétség ne férhessen, először felszökdécselt több helyt is az ágas létrára, nyolc-tíz fiókot villámgyors mozdulatokkal ki s be tologatott, a vevőnek csak ezután vallotta be a hiányt:
 -Holnap meg-Holnap meglesz kérem, biztosan, hogyne, biztosan, biztosan...- Szolgálat készsége határtalan volt és a rend szereto.
Nemcsak árúval, szellemileg is kiszolgálta a Bocskai -utcát. Ha valaki megjegyzést tett a mai erkölcsökre, Apám  helyeslőileg billegette a fejét:
 -Bizony az erkölcsök, bizony-bizony az erkölcsök.- Ha ismerős beteget emlegettek: -ó szegényke, jaj a betegség, bizony -bizony - sóhajtozott illedelmesen. Ha meghalt valaki a Bocskai utcában  mindig elment a  temetésre. Ha esküvő volt, a menyasszonynak csokrot, nyalánkságokat, a vőlegénynek egy-két üveg jóféle aszút küldött. Tudta, kinek mi baja-gondja, a cselédeket lelkemnek szólította.
Nagy darab, hájas asszony volt Anyám -szív bajos. Ritkán jött be a kabinetbe de körülnézett szakértő tekintettel; föl a mennyezetre, le a padlóra s be a kis zugokba. Apám  úgy hajlongottá Anyám  előtt, mintha az az is betege lett volna észen, szinte riadtan, szeretettel.
 -No jól van-- mondta egy idő múlva Anyám , és azutáni ünnepélyesen visszavonult a lakásba, folytatni a betegeskedőhöz illő heverészést. Nem is volt  más segítsége a boltban, mint egy duzzadt növendék-leány, távoli árva, akit ő nevelt föl s csak így hívott: Aranyom
Aranyom, bizony nem volt valami piacos jelenség. Aranyomnak  szeplős volt a mufti kerek arca. Tokája is volt, kezei párnásak, vállai túlságosan szélesek, a lábai kissé kurták. Ahogy kikönyökölt a kabineti asztal  mögül álmos békára elékeztetett De Apámnak kedve szerint való volt Aranyom tokája, a szeplői, testének aránytalanságai, mart Apámat  a nőkben csak a lelki-tulajdonságok érdekelték. És  Aranyom  jól ismert mar minden betegséget és azoknak a gyógyítási lehetőségeit
Apám büszke volt Aranyomra. -Hogyne kérem, hogyne, hogyne!-Aranyom majd elintézi, hogyne kérem, hogyne, hogyne! - mondogatta s ha egy-egy találó alku-szóra Aranyom  szívesen válaszolt. vagy a tennivalóiban bírálgatta
 -Bandi  bácsi miért nem szerzi be ősszel, nagyban az egész esztendőre való árut , s ha részletekben veszi, miért nem tisztított állapotban legalább? Napszámban  nagyon drága mulatság hozatni Marosvásárhelyrol  mert be -be csapjak s Apám aki mindenkinek hitt  meg volt győződve magában arról, hogy legjobban teljesítette a tervet ,de azért hallgatott -Aranyomra.
                                                   2 resze
A Kabineten  kívül is nagyon jóban voltak. Együtt ápolták a szívbajos Nénémet , egymás mulasztásait zsivány módra fedezték, vasárnap délutánonként szép sétákat tettek a város feletti dombokon, hegyeken. Ha Bandi bácsit megfogta a táj szépsége, felsóhajtott: »Szegény Klárikám , milyen boldog volna, ha láthatná!«, s Aranyom visszafelelt: »Szegény,   Klárika  néni, csak ne fájna mindig a szíve...- Nagybátyám   szabályszerűen nekiöltözött ezeknek a vasárnap délutáni sétáknak: volt hó- bakancsa, bőrnadrágja, zerge szakállas pörge zöld kalapja. Gyakran büszkélkedett, hogy
 -Nézd Aranyom  ezt a botot az ük apám faragta, derék szász  lehetett, Istenem!- Hol télen a hó a sí alatt csiklandozta hevét föl; s ősszel az avar, ha a lábak belekavarnak, úgy sikong, mint elrúgott szerelmes: a rejtett ösvényeket ismerték mind. S bár Bandi bácsinak  nagyon jó    hallása, volt mégis rágyújtott gyakran valami tornász indulóra, vagy angol dalokat énekelt, de festegetett  az erdőkben ,hegyeken.
Aranyommal   járta az életet, s hogy Klára néném  halálát is olyan elismerésre méltó fegyelemmel viselte el, nagy mértékben köszönhette Aranyomnak.. Mert Aranyom.nem engedte, hogy belebetegedjék a bánatba:
-A kabinetnek menni kell.- És ment a 'kabinet.. Ment úgy, mint Klári néni  halála előtt, hajlongásokkal, sürgéssel, forgással, az ágas létrán való szökdécselősekkel, fiókoknak gyors egymás utáni ki-behúzogatásával -hogyne kérem, hogyne, hogyne- meggyőző biztatgatásokkal,  A gyermekeknek osztogatott mentolos -cukrokat.,hogy ne köhögjenek.A gyerekei már  mindannyian
 felnőtt emberek voltak ,csak időközönként mentek  a Nyárádra.
Időnként hallottam diszkrét megjegyzéseket:
-- No ugye?... - mondta a nyugdíjas polgármester  meg, a Mikola méltósága, és a többi tisztességes emberek.
-No ugye, milyen derék rokon az Aranyom.
- Lám! Lám! - mondták az agglegények és azok, akiket már érintgetett az új idők szele.
 - Lám, a vak tyúk is talál szemet!
Aztán egy napon Tibor Elemér úr, a régi gavallér, kire aggodalmaskodó apák a fiaikat serdülő korban rá szokták bízni, hogy bizonyos kényes dolgokról fölvilágosítsa őket, félrehívta  Bandi bácsit
- Bandi-már megbocsáss- mondta fontoskodva, - nem gondolsz  arra, hogy  Aranyom előbb-utóbb férjhez fog majd menni?
 - Hogyne kérem, hogyne, hogyne - mondta Bandi bácsi   szokás szerint, de aztán észbe kapott.
 - Hogy mondtad ?Hogy mondtad-kérlek-- Előbb-utóbb férjhez fog menni - ismételte Tibor Elemér s még hozzátette:
- És ebben nincsen semmi rendkívüli. Bátyámnak  egy pillanatra összeszorult a torka, de aztán illedelmesen fölnevetett:
 - Ó, kérem tisztelettel, Kishúgom nem afféle nő.
De a gondolat megzavarta. Be' szörnyű volna! Mindeddig  ha este dolga végeztével lefeküdt az ágyba, egy-két üzleti dolgon elmerengve, hamar elaludt, reggel hatkor frissen ébredt s ha kávézás közben rágondolt a kabinetben  terjengő gyógyszer illatokra elégedetten mosolygott. De most sokáig hevert álmatlanul, botránkoztató gondolatok kavarogtak az agyában, s elképesztő álmokat álmodott. Amikor ritkuló haját fésülte reggel, alig mert belepillantani a tükörbe, félt, hogy a régi Bandi helyett egy új romlott lelkületű Bandi tekintetével találja szemben magát. Napról-napra  fonnyadozott, sápadt és a kabinetben vártan kerülte Aranyom hűséges pillantásait.- Férjhez megy? Olyan megdöbbentő esemény volna ez, mintha valaki köz tiszteletben álló papról egy napon azt állapítanák meg, hogy lopott. Igen,   Aranyom férjhez menetelét  csak gaz rablásnak tudná felfogni-őt   fosztanák ki, a régi kabinetet  s mindent, ami az életet jelenti. Hiszen Aranyomban  éppen az volt a nagyszerű, hogy a testi 'bájnak nyomai sem voltak fölfedezhetők benne, így Bandi bácsi  szerethette kötöttségek nélkül, szabadon Aranyomban a  lelki tulajdonságokat. Ezért tekintette őt  jó szellemének, ezért csatangolt vele vasárnaponként a város feletti dombokon, hegyekben. De amióta Tibor Elemér, az öreg gavallér, odasúgta Bandi bácsinak  fülébe az ötletet ,nem akart többet kirándulni vasárnaponként. De Aranyom másként intézkedett:
 - Bandi  bácsi, muszáj. Kell a levegő. És Bandi bácsi  felhúzta a hegyi ruháját , fölcsapta fejére zerge szakállas, pörge, zöld kalapját. De a jódlizás nem ment sehogy.   Festeni sem volt kedve.
 - Valami baja van.. . - sóhajtott Aranyom amikor letelepedtek a nyíres szélén.
 - Férjhez mész? — kérdezte  Bandi bácsi .
-Aranyom ijedten sütötte le a szemeit:
 - Minden leány szeretne férjhez menni.
 - Aranyom  — kiáltott Nagybátyám , s fejét a térdei közé ejtette.az első pillanatban nem fogta föl a 'kiáltás értelmét és csodálkozva fordult feléje. Mint szíven talált, szomorú csóka madár, olyan volt a magába roskadt férfi. Olyan kókadt, olyan hirtelen elaggott, akinek a halál, amikor a golyó a szívébe fúródik, annyi időt sem ad, hogy krákogva megrázza magát, s fájdalmában csak a szárnyait tudja még maga' mellé leereszteni és testének utolsó rándulásával csőrét a halál borzalma elől ijedten rejti pelyhes hóna alá.
- Bandi bácsi mi a baj- Bandi bácsi mi a baj?
- Klára   néni után te is elhagysz - panaszolta nagyon mélyről  Bandi bátyám  s hol a tenyért, hol a  tarkóját érintette, verejték cseppek gyülekeztek. Különös jel volt Aranyom  számára a langy nedvesség, ami rátapadt a tenyerére: egy férfi szenved az érintése alatt! O, milyen öröm, hogy valaki szenved miatta! Végre! Végre! Huszonöt éven át volt szorgalmas. Huszonöt éven át becsülték megbízhatóságát, hűségét. Huszonöt esztendőn át volt lélek, csak lélek! Az emberek kedvesek voltak hozzá és nem vették észre, hogy a teste formátlan. Reá mosolyogtak, mert nem volt fontos, hogy a lábai kurták. Néha meg is cirógatták, mert már észre se vették, hogy dundi és szeplős és párnásak a kezei. Lélek volt, mindig csak lélek, dereka, szeme, szája semmi: ó szörnyűség! Barát volt és testvér, és társ és ember, - csak nő nem volt még, soha egy percre sem!
Mintha ólom gyűlt volna a tenyerébe s végig a karján, titkos áramok rohantak volna bütykös ujjaiba, tenyere rátapadt szorosan a férfi nyakszirtjére s ujjai vergődtek, tehetetlenül.
 - Férjhez mehetnék, van kérőm száz is - hazudta szinte önkívületében, - de én inkább maradok melletted, Bandi bácsi-hogy vezessem a kabinetet írjam a recepteket, injekciózzam a szegény betegeket,  a szállítókkal, rendbe tartsam a gyógyszereidet a fiókjaidat, az életedet, tégedet, Bandi bácsi! Én inkább veled maradok, - ha elveszel engem. És Bandi bátyámnak  a két térde közé lekókadt fejében kavarogtak a szavak, sisteregtek a hangok és csak az volt a fontos, hogy nem marad egyedül.

 -Igen, igen, igen, igen, igen..-— motyogta maga elé és lehunyta a szemét.