Ebredések--Wilhelem
Még szememben a nézés fiatalos mosolyomnak árnyéka nyomorog, szürcsölöm az életet s még mulatok de szenvedésbe torzul mosolyom. Az élet búsan hömpölyög tovább és arcom mint egy sápadt délibáb, mint a lepke lámpafénybe bódult aprókat sóhajt a fonák álomvilág. Néha megcsapnak illatos változások ifjúságom csillogó emlékei-ragyogók nem vádolnám én e nyomorult világot de szükségszerű törvény lett a tanúm. Lassan őszülünk ,fejünkön egyre több ezüstszál ragyog, mint régebb, ezelőtt, szemünk kéksége tompul az ég keblén így leszünk egyformák megöregedvén. [W.B.]