Ebredések--Wilhelem

Még szememben a nézés fiatalos
mosolyomnak árnyéka nyomorog,
szürcsölöm az életet s még mulatok
de szenvedésbe torzul mosolyom.

Az élet búsan hömpölyög tovább
és arcom mint egy sápadt délibáb,
mint a lepke lámpafénybe bódult
aprókat sóhajt a fonák álomvilág.

Néha megcsapnak illatos változások
ifjúságom csillogó emlékei-ragyogók
nem vádolnám én e nyomorult világot
de szükségszerű törvény lett a tanúm.

Lassan őszülünk ,fejünkön egyre több
ezüstszál ragyog, mint régebb, ezelőtt,
szemünk kéksége tompul az ég keblén
így leszünk egyformák megöregedvén. [W.B.]