Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 egnap ilyenkor égett az arcom lobogott rajta csókjaid lángja ma sápadt, halvány keresztek bús könnybarázdák borulnak rája sírva.   Csókjaidért is, könnyeidért is csak engem vádol én bűnös lelkem. te bűnös nem vagy, én vagyok az csak Itt vagyok : állom, büntetés verjen.    Ha bűnhődni kell: én szolgáltam rá  neked csak értem kell tönkremenned s mikor könnyem hull, nem magamért hull siratom a te megölt, jó lelked.     És futok tőled, mint fut gyilkos áldozatától, akinek vére bűnös csók után égetőn hullott átkos szájára, gyilkos kezére. 

 Vannak fiatalos, nyílt szemű lelkek mindig újra kezdők , előre nézők valót ébresztők, tettre igézők akik nevetnek, mikor ölelkeznek.   Vannak alkonyos, záruló lelkek visszatekintők, altatók, végzők,  kik könnyen hagyják másnak a részük kik lehunyt szemmel, megadva szeretnek.   Hajnali lelkek, alkonyi lelkek ha találkoznak, ha ölelkeznek, bús gyönyör, vidám vérzés lesz a vesztük.   Keresztbe élők, átlózó lelkek bús kacaj, víg könny, ahogy szeretnek s esthajnal fényben ragyog a keresztjük.

 Tegnap még lomhán pihent a tenger mély,sötét, zafír-kéken, Egy felhő sem volt a tiszta égen.   A tovalengő sok halász-bárka vonzott a messzeségbe gyönyörű volt! Akár a mesékben.    A sötét narancsfák görnyedeztek aranyszín terhük alatt oly édesen,izzón sütött a nap.   A lábam elé szőnyeget hintett virágpilléknek hava, S a rózsafelhős sok mandulafa.   S míg néztem lassan,némán ,bolyongva  lágyan elálmodozva a szél illatuk agyamba hordta.   Édes csodáktól ittassá váltan bódultan jártam csók-szomjas, édes tavaszi lázban.     Ma? Ma nem süt a nap,  ma az égnek könnye szakad, s a tenger: síró morajló könny-áradat.

  Homály szobánkban Öt múlt délután a kandallóban duruzsol a láng, s vörös rózsákat festeget a falra s vörös reflexet ver a fény reánk.   Árnyékok bújnak meg a szögletekben sejtelmesek, lilák és haloványok oly jól esik merengve nézni őket fáradt szemmel incselgő talányok.   Lábadozóm Az ágyat már legyűrtem most itt ülök a kályhánál.Még kába részeg, szédült a fejem, mámoros  egy beteg rab vagyok e kis szobába!   A falon karcsú, pajkos sziluettek kelnek csöndes, ütem nélküli táncba  oly isteni e kép az álmodozónak szerzője nincs, egy csönd románca.