Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 24, 2020

A tiszta lélek átka

Kép
  Oklel, ölel, sújt és emel az élet  bátor, bús lelkem örök feleség lett  lelkem, melyet még sose őrölt bánat,  s nem sír, mint a test, s nem törött, fáradt.  Azóta kutat s gyakran rám  talál                szivembe szúr a dölyfös csúf halál . s ezerszer élem át a temetésem,  de mindig újból hallom szívverésem.  Mert mindig újból feltámaszt az élet én nem magamért, én érte is élek újból kezdődik a végtelen hajsza, ostorcsattogás, ember s ember harca. . És les rám ismét a Rém valahol,  Míg újult lelkem friss nótát dalol.  A lelkem, amely vágyó, szűz-fehér , S ha ráfröccsen, se szennyezi be vér

Feher billentyuk

Kép
 Est drága kincse volt már a szobában S a kis fia ült rejtve, hallgatag anyja belépett mint az álom, lágyan, polcon megzengtek csöndes poharak. Megérezte, fia már jöttét várja; megcsókolta: „Itt vagy kis álmodó ?" s aztán félőn néztek a zongorára, Mert néha, este játszott s egy dalába Volt gyermekszívét mélyen megfogó. Várta szótlanul. A tágranyílt szemek Bámultak anyja sok gyűrűs kezére, Mely mintha menne sűrű hóesésbe, Jatszottak a feher billenyuk felett.

Míly rövidek a nappalok

Kép
 Mily rövidek a nappalok most  Es sivár, k önnyes az éjszakám,  vajon érek-e több tavaszt még valami azt súgja: soha tán.   Ajkamon érzem forró ajkát nem éled ajkam, úgy didergek kínzó látomás gyötri valóm, mintha lelkemben temetnének . Az est éjparipán közelit,  fátyolt von álmodózó szemem elé csalfa köd, mi rám leselkedik,  gyáván húzódva a nap elé.  Kései, virág nyílik szerte,  oszi rózsa ontja illatát,  színpompásan, egymást ölelve .most énekli hattyúdalát.  Őket nem zsóngta lepkék raja szűz tisztán állnak, mint igézet mirtuszt fonok sötét hajamba s a lehulltakból szemfedelet

Vágyálom

Kép
 Száll a szobában bús melódia, feltámad újra százezernyi álom és jön az álmok bús királyfia . . . o, visszatértét szív repesve várom jaj,hiába varom. Repül a lelkem önfeledten s poéta-párját újra visszavárja.  az alkonyatban lelkek szárnya lebben, s száll, száll felém egy hófehér szárnya  mint a lelkem álma. Száll az emlékek bús melódiája, rég hallott nóta, elfelejtett álom . . . s én, álomország száműzött leánya, hogy vissza jössz, még most is varom , Jaj hiába' várom!

Csak hinni tudnék

Kép
 Egy szin  egy illat lenne csak csupán Egy kis dal, emlék  oly nagy múlt után Fakadó rügy a halott temetőn Igaz csók  fáradt, hazug szeretőn. Hisz minden hazug: Elet, szerelem,  csak ne veszett volna el a hitem Ne törték volna össze szivemet Gyilkos szavak  kacajok . vad tüzek. Hervadó, méla, őszi éjszakám! Te vagy enyém s a múltak emberén, Kik szerelmükkel vitték hűimet Temetem fáradt, tépett lelkemet

Szeretni jó

Kép
Hittem a csodákban és orokke vagytam A fájdalmas örök mélységű igéket. A jóságos szomorú templomi zenét ... . S a csöndes fekete gyászmiséket Könnyezni szent őröm,kacagni  édes  dalolni jó .. . szeretek könnyezni a mosolyon keresztül, kacagva sirni  mint az orgona szó. szeretem az elvérző halálos alkonyt. Szeretem a  rózsák szomoru hullását  a nagy bánatot az eljövendőt a szerelem végső bucsuzását . . . szeretem az örök illatos csendet. Az orgonák édes hervadását a halálos fájó tavaszi álmot, a lelkek utolsó nagy lebomlását . . . emlékszem a titokra és  éjszakákra.  Hivő voltam. és  rábíztam életemet a csodákra . legyen tele az életem csókkal  boldog remegő vággyal. és ültessétek tele a temetőben siromat  ibolyával  és gyöngyvirággal.  

Te ,en ,mi

Kép
Amit Te adtál ?  Két könnycsepp csupán, ragyogó fék : a vágyak vonatán  és önvivódó glóriás hited múltaddal együtt, tűzbe temeted. Amit én adtam ? Tűz, vér, akarat, lázasan gyújtó, édes pillanat és minden, mi még bennem szent lehet  ajkadra fűztem tépett lelkemet. Amit mi adtunk ? Múlt, jelen, jövő éltető nap  vagy dicső temető és felparázsló végzetes szavak, sóhajos ajkkal ívelt: nagy falak.