A király és a szép ember -WILHELEM
Meghallja ezt a király is. Ügy elfogja a kíváncsiság , hogy néz ki egy világszép ember, hogy királyi levelet küld hozzá, hogy jelenjék meg nála.
Jól van, hát királyi meghívás, királyi megtiszteltetős, felszedelőzködik s útnak indul a király elé tiszteletet tenni.
Amikor elment egy-két óra múlva eszébe jutott ,hogy otthon felejtette a meghívó levelet,és hamar visszafordul . Hát visszamegy ízibe a levél után, mert hátha anélkül be se engedik a király színe elé. Alig ér haza, hát látja, hogy az ő felesége, már ilyen hamar javában szerelmeskedik az o ő rút fekete cigánykocsisával.
Ügy megbúsul a világszép ember, hogy neki olyan erkölcstelen felesége van, hogy borzalommal
toltotte el. Csak annyi, hogy mire a királyhoz ért volna, a felesége miatti nagy búbánat, keserűség, s a hosszú út is. úgy elhervasztották, hogy a király sehogy se akarta elhinni, hogy csakugyan ez volna-e az a világhírű szép ember.
Azt mondja, hogy: — Én egy hétig való jó szállást, adok neked s ételt rendelek, hogy a hosszú úttól magadhoz térj, de ha akkor is csak így nézel ki, mint világ csalónak fejedet vétetem. Avval a világszép embert beteszi egy ékes szép szobába, pihenőre, jó kosztra. De csak búsult ott is úgy a szegény csalódott ember, hogy az első nap még az ablakon kibámulni sem volt kedve. A második nap mégis annyira megerősítette magát, hogy csak odalépett az ablakhoz, s hát az ő szobája alatt volt a királyi szép virágoskert. S amint ott gyönyörködött a szebbnél szebb virágokban, lát egy éppen olyan csúnya szerecsen kertészt, mint az ő világcsúf cigánykocsisa. Egyszer hát megy a királyné nagy díszesen végig a virágok között. Csak elébe áll az a rút szerecsen kertész. Nagy ízibe átöleli a karcsú derekát. Egy perc alatt bemennek egy virág "házikóba"s elkezdenek szerelmeskedni
- Ejnye no, gondolja magában, hát még a királyné is ?!.. .
Hiszen akkor az én feleségemmel nem is olyan nagy az az egész dolog. Úgy megvigasztalódig, megjön a kedve, hogy nemcsak ő egyedül a megcsalatott férfi ezen a világon.
Olyan farkas étvággyal evett, hogy már a harmadik napra egészen visszaállott a maga valóságába. Nézi magát a királyi földig tükörben. Hát még jobban tetszik magának, mint annak előtte volt, ö biza egyet se búslakodik annál többet, hanem koppant a király ajtaján s a szabadra ízibe belép.
Amint a király meglátta azt az előtte álló ragyogó szépségű, igazában világszép embert, szeme, szája elállt a csodálkozástól, úgy meglepte.
— Na! te világszép ember, én király vagyok, de életem napjában soha nem láttam ilyen szépséget, amilyen te vagy. Csak azért is most együtt ebédelünk. Hanem mondd meg nekem azt, hogy mi okozhatta nálad azt a hirtelen való nagy változást?
— Ezt biza, felséges királyom, csak egy lépés.
— Csak egy lépés, csak egy lépés, furcsa egy lépés lehetett . Mutasd meg nekem azt a lépést.
— Meg én aztán az ebéd után, felséges Uram, hogyha kívánja.
Jól van! megebédelnek ott nagy fenségesen , s még rá is gyújtanak egy-egy szivarra. S ekkor beviszi a királyt az ő szobájába, leülteti a királyi bőr kanapéra s azt mondja:
— Én is ott ültem a tegnap ebéd után s onnan léptem egyet ide az ablakig, lépjen felséged is s nézzen le a virágoskertjébe. Megteszi a király.
Hát éppen megy végig a királyné a virágútakon nagy „diszesen". Csak elé áll az a rút szerecsen kertész, derékon öleli a karcsú királynét, bemennek a virág-,házikóba s elkezdenek szerelmeskedni.
— Én is pont így jártam otthon — mondja a szép ember — mint most felséged járt. Visszaszaladtam az otthon felejtett királyi meghívó levélért s én is így találtam a feleségemet az én éppen ilyen rút cigány kocsisommal, mint ez a szerecsen! Ezért csúnyultam meg , amíg ideérkeztem. Itt megláttam a felséges asszony dolgát s elgondoltam, hogyha már a királyné is így teszen egy éppen olyan rusnya kertészével, akkor én minek Búslakodjak olyan halálosan. Így szépültem meg újra.
— Na! hallod-e te világszép embere — mondja a király — ha a te feleséged melletted is mással szeretkezik, kíváncsi vagyok megnézni, megismerni, milyen asszony lehet? Készülj! holnap útra indulunk hozzád. Másnap útra is indultak. Amint mennek, látja a király, hogy két valaki kapál, de az egyiknek széle, hossza mind egyforma.
— Nézz csak oda, te szép ember, micsoda csodálatos teremtés az egyik munkás ott. Amint közelebb érnek, akkor látják, hogy egy asszony meg egy ember kapálnak. Hanem az embernek a hátára egy szekrény láda van felkötve.
Odamegy nagy kíváncsian a király a szép emberrel. Kérdi a király a szegény embertől, hogy hát mi az Isten csudájának tartja azt a nehéz szekrény ládát munka közben is a hátán? Azt mondja rá az ember helyett az asszony gyorsan pergő nyelvvel:
- Abban vannak az én finom, drága ruháim s azért hordja az apjuk örökké magánál, mert ha elhagyjuk magunktól, ebben a rossz világban még el találják lopni. Azt mondja a világszép ember:
- Nyittassa fel, felséges király, hadd lássuk azt a drága szép holmit.
- De azt bizony nem nyitjuk fel senki kedvéért - pattogott az asszony, -hogy még bámulják az urak, vagy kicsodák.
— Erre a király még kíváncsibb lett, hogy ugyan mit félthet az az asszony.
Kardot ránt s ráparancsol az emberre, hogy helyből oldja le a hátáról s nyissa fel, ha kedves az élete. Hát csak annyi, hogy leteszi az embert s felnyitja a ládát. S hát csodák csodája egy eleven legényember ugrik ki a ládából.
Összenéz a király a világszép emberrel s azt mondja neki:
— Tudod mit te világszép ember? Az asszony, úgy látszik, mindig csak asszonynak marad. Én hazamegyek, te is menj haza s örvendjünk, hogy a mi feleségeink nem hordoztatják velünk a szeretőiket. így volt biz ez s igaz volt. Láttam én is. úgy, mint most. S ha nem hiszik, járjatok csak végire.
Megjegyzések