Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Cirip,  cirip ...  elmos  az  eső ,Elnyel  bennünket  őszi  sár ,Ha  nem  leszünk  vénülő  világ Tavaszról  majd  ki  muzsikál ?Cirip,  cirip ...  elszáll  a  szépség És  elmúlik  az  édes  nyár ,Fákról lekongó  rőt  avarban Nem  zeng  a  tücsök-brácsa  már .Cirip,  cirip...  hig  őszi  eső Betapasztja  a  lyukaink, Az  égen  a  nap  rongyként  málik És elmúlás  borzalma  int. Cirip,  cirip. . .  a  temetők  ésHoltak   halnak  meg  e  vízbe ,Az  őszi  eső  reájuk  ront ,Befolyik  szemgödreikbe  .. .Cirip,  cirip ...  a  szerelmesek Nem  járnak,  halk  néma körbe ,Szivük  ezüst  fiatal  szárnyát Az  őszi  szél  összetörte .Cirip,  cirip...  a  fűszálak,  jaj ,Megkapták  már  a  lázt,  a  fák Köhögnek,  mint  a  munkáslányok ,Vagy  gyárba járó  bús  anyák Vért  köpnek  s  egy-egy  rőt  levél Hull  az  avarba  hervatag ,Cirip,  cirip ...  meghalunk  még  ma ,E  végtelen  bús  gombolyag .Átkötöz,  mint  cudar  vad  pribék ,Hátracsavarja  kis  kezünk .Cirip,  cirip ...  a  holnapi  dér Öss

 Elhagytalak ámde hallgatag lelkemben ezer érzésed fakad imámban ezer sóhajod zokog s harangoznak bennem a bánatos Istent kereső kicsi templomok.   Elvesztettelek de tán soha nem volt ily enyém életed szava s nem sugározott által úgy a fény mint most, amikor napsütötte fáid alatt emlékben járok már csak én. s felejtem azt a hideget, telet mit pedig gyakran átszenvedtem benned mikor lelkemben este, este lett.     Nem kereslek, mert bennem élsz te mindég nem siratlak, mert lelked az enyém s el nem olthatja semmiféle végzet csillagjaidat életem egén.  Mikor áthozlak, át ide magamnak s megsimogatom fájdalmaidat, boldogok vagyunk mégis mindörökké elszakíthatatlanul boldogak  

  Két ág a szélben összesimul, én nem messze a fűben heverek vihar lesz gondolom s e percben már riadóznak is a levelek.   S két ág ott fönt zizegve lendül, kacérkodik s mohón egymásba mar két karcsú ág, beszédes, zsenge akiknek ájult násza a vihar.   Ó tombolj szél és rázd meg őket, ha percre is, vadul törj át a fán Két árva ág egymásra hajlik S ha megpattannak is, megéri tán. vihar lesz — gondolom s e percben már riadóznak is a levelek. S két ág ott fönt zizegve lendül, kacérkodik s mohón egymásba mar, két karcsú ág, beszédes, zsenge, akiknek ájult násza a vihar. Ó tombolj szél és rázd meg őket, ha percre is, vadul törj át a fán! Két árva ág egymásra hajlik... S ha megpattannak is, megéri tán

 Az erdő morran, gondol valamit fölrezzen szerte sok-sok ág, a levelek susognak és a hírt a hírt már ők adják tovább.   S a fű is arra fordul, fölfigyel, és leng és síró hangot ad, a nád megérti és a vízen is így ring a gondolat tovább.   S a parton fekszem én, ki más vagyok gyötrelmes agy, sok, balga vád. az erdő morran, gondol valamit, s most hozzám ér. S jaj, nincs tovább!

 Parom keresem Párt keresek, ki élő vers mint a gyermek, ölembe szalad ha igen erősen húzzák a vonót a napsugarak!   Ha a szemem csókolja vakon angyalok térdelnek az ablakon ha a szívem kiveszi és kémlel lehull az ujjáról az ékszer.   Ha csúnyán arcul csap az élet sirály istensége szájon éget Ne töltse be lényét a jelen testvonala legyen végtelen!   A vér feneketlen örvényül hol ez örvény lelkéig ás egész ember lényében zengjen égig csapó Isten dalolást.   Ne egy szájjal, ahány faun ő annyi szájjal vegyen csókot ha ölében nyílik szerelem a szerelem istene legyen.   huszonhat évem ablakából pirosba kelek,akaratom, mint a hajnalok ébredése én ölelni egyszer akarok!   Legyen Ádám, akit imádok jöjjön el az Isteni áldásom mikor ölel úgy fogja fejem, mint a gerle szívét a szerelem.   Ujjhegyével simítsa tövön két vékony szálú szemöldököm áhítat húzza csokorba a szám legyen ő az estéli imám.   Szemében a gyermeteg ragyogás váljék két tóvá, legyen két szem s mint a vihar! mint a vihar szakadjo

 A hold dalolt s párnájára folyt.   Az ág az ég, némán beszélt.   Ha itt lenne, arany kalitkában tartanám cirógatnám, mint cirógatna anyám, Mint rügy a vízzel beszélnék vele mondanám: be bársonyos a keze.   Kérném, ruhája övét oldja meg megcsókolnám amikor nevet. Együtt feküdnénk és reggelig sírna azért, hogy az élet telik.   Láttam: egy kis kavicsra állt, a kis kavicsot felveszem.   A kilincsre tette kezét, a kilincset megcsókolom.   Hallottam bársony hangja szólt a levegőjét beiszom.