Elhagytalak

 Elhagytalak ámde hallgatag

lelkemben ezer érzésed fakad

imámban ezer sóhajod zokog

s harangoznak bennem a bánatos

Istent kereső kicsi templomok.

 

Elvesztettelek de tán soha

nem volt ily enyém életed szava

s nem sugározott által úgy a fény

mint most, amikor napsütötte fáid

alatt emlékben járok már csak én.

s felejtem azt a hideget, telet

mit pedig gyakran átszenvedtem

benned mikor lelkemben este, este lett.

 

 

Nem kereslek, mert bennem élsz te mindég

nem siratlak, mert lelked az enyém

s el nem olthatja semmiféle végzet

csillagjaidat életem egén.

 Mikor áthozlak, át ide magamnak

s megsimogatom fájdalmaidat,

boldogok vagyunk mégis mindörökké

elszakíthatatlanul boldogak