Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen , húsomba mar termékeny szerelmet  , Érzékiségem remegve bomlik szét  az alkonyi csend hatalmában ,  egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában. Minden sejtem édesség ébredése  kivilágosodik egyre gyöngédséggel  egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert . Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek  gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt  ősi szerelmet.. Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég egy szó hogy közte megrepedjen  burokban szült vággyal forrt élvezete. Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel  két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége.

Anyám haja mindig kontyban fogott hat  kis gyereket nevelt , majd távozott oly messzinek tűnnek ezek a  napok ott maradtak édes világomban zokogón. Sok vendég érkezett haza  kiskoromban szivar ,nevetés meg borozások napja visszhangzott a dal a kopott zongorán anyám díszként ült sorsomban cifrán. Nem értettem meg soha jobban anyám türelmetlen volt velem, gyakran mostohán , lehet makrancos voltam -vadóc ostobán törődése  lüktet ma is  halántékom táján. Apám türelmes volt,szórakozott  gazda szerettem ha szeretetét nekem adta , húsz éve telt, utoljára mikor kézen fogott a tenyerem a lázától  még ma is sajog. Eltűntek régen a zajos boldog szokások anyám fülében néma zongora szó kopog , haja ma is szilárd fehér kontyba fogott a hangja halkabb lett nem szólnak dalok. Szeretném ha apám keze még búcsúzna húsz éve letűnt esték szórakoztatója szeplőtlen szeretettel  teli szelíd hangja         boros ,szivarfüstos szobánkban szólna.[W.B.]

Kis cserépben bokros ágak árnyékosan bújócskáznak , s tétova pillanatok alatt újabb virágszirom szakad. S a nyárnak színes szirmai őszben mégsem rozsdamarta apró bimbókat hullatva örökzölden megújulva , kitárt ablakom fényében bujocskát kergetőzik szélben és tova illanó aromában áldott felettem a békesség . Rendíthetetlen nyugalommal pattognak újabb virágok verőfényben fürdik testük s búja szívvel muzsikálnak, a télnek jövendő fehérségében ébrednek bimbók zöldes színben s makacs szépséggel kitartanak a legkeményebb zúzmaráig.[W.B.]

Erős éber kísértés kerülget  szüntelen, hogy vad buja szeleket merítsek  a légből s mosolygós kék felhőket fojtsak vadul öledbe , s szelíd széles mosollyal hintsek örök pillantásokat a szép halovány bársony homlokodra forró lehelettel. Szeretném arcodat megörökíteni akár örökre , akár örökbe tolakodó percekre hűséget ígérni , bátran szembeszállni féltő titkaiddal tisztelettel, s bomló ésszel kutatni igazi valódat cselekkel , hogy ne feledd el sosem ki szeretett imádva,szemtelen. Csak nevess sokat értem, éretted a remény emlékére és fogd meg kezem bizsergő lázzal húsomba merüljön , mert didergő lelkem fészke meleg enyém a bűnöm, s kétkedésbe merült bő kutatásaim szúrnak kegyetlen , csak légy te, ki nevetsz emlékemre szándékos szeretettel , mert tied az értelem,bomladozó szélben csak a csók nevethet.[W.B.].

Fojtogató szavakkal burkoltan megcsípve dértől jegesen , kipirult arcom hevessége lázadozni merészel vérmesen bár csuklik a dadogó nyomor kiömölnek bűzös szenvedélyek  kérges tenyerem tapsolja magát de fagytól űzve,lassan megdermed. Nehezék omlik felém sugárban térden állva üldözöm magamban elfújt szélnek halvány árnyékán megrezzenő halkuló mosolyom , mert kergettem illúziót merészen hordtam ezüst koronát fejemen térdepeltek előttem dali férfiak szerelmet vallani mertek merészen. most fáj a dértől hegedt magány befagy az ezüs jégnek görcsébe , már csak kiégett csillagom porában találom fanyar tündér talányom. [W.B.]

Fojtogató szavakkal burkoltan megcsípve dértől jegesen , kipirult arcom hevessége lázadozni merészel vérmesen bár csuklik a dadogó nyomor kiömölnek bűzös szenvedélyek  kérges tenyerem tapsolja magát de fagytól űzve,lassan megdermed. Nehezék omlik felém sugárban térden állva üldözöm magamban elfújt szélnek halvány árnyékán megrezzenő halkuló mosolyom , mert kergettem illúziót merészen hordtam ezüst koronát fejemen térdepeltek előttem dali férfiak szerelmet vallani mertek merészen. most fáj a dértől hegedt magány befagy az ezüs jégnek görcsébe , már csak kiégett csillagom porában találom fanyar tündér talányom. [W.B.]

Ha tenger lennék áteveznél hullámaimon könnyedén s a puha homokban pihennél mit én seperek esténként.   Nem lesz pihenés csókjainkban hol itt ,hol ott csattan , felezzük az időt magunkban osztozunk röpke ajándékban.     Mert oly rövid az élet férce  és fáj a mulandóság kincse bágyadtan kerülgeti testünk könnyelműen illan percünk .   Bennem némán suttog a kérdés és benned férfiasan a válasz bennem tárul a szerelmes ölelés te benned férfiasan a kívánat .   S gyönge női karjaim ölelése te benned talál feleletet , vágyam záporában álmom vagy s szemedben lelem tükrömet.   Mert áldott az asszonyi szerelmem mi férfias kebleden megterem és áldott a csókos pihegésem amivel magam beléd fészkelem.[W.B

Mit lehet még kívánni az új évben mikor percek alatt érkezik rendre s az öreg esztendő oly türelmetlen fáradt testével  szinte  észrevétlen. Mit tudok kívánni az o esztendőnek bebizonyította hogy magatehetetlen , én  kis családom bőséges reménnyel várja az új évet víg , boros jókedvvel. Itt van nemsokára alig egy két nap és  újra találkoznak újabb kapuban , nesztelenül jön szerencse mosollyal felkészültünk egy újabb évfordulóra . Szilveszteri mámor dukál sokunknak a világ mindensége ,aprajának nagynak elfelejtjük a  nyomorúságot   mindörökre kívánok sok örömöt az új esztendőben.[W.B.]

Hogy tudj adni,hogy tudj kérni hogy tanulj mindig ha vétettel hogy felemelkedj ha földre estél ha nagyon fáj akkor se hagyd fel . Bocsáss mindig ,de tartsd észben hogy tanulságod legyen benne higgy önmagadban még akkor is ha mások mondják " nem lehet.". Ne hagyd abba a tanulás kedvet legyen egy könyv ágyad mellett ne nézd aktáidban éveidet sosem csak hallgass mindig a szívedre . Légy jóságos de csak mércével a szeretetet ne váltsd gyűlöletre fejedet mindig félig hajlítsd meg büszkeséged elveszni ne engedd . Vígan éljed napjaid minden percét mintha az utolsó pillanat lenne , merj repülni és merj  szeretni  mert csak egyszer élsz e földön .  .

S amikor a hold kapuját nyitja, az éj ragyogásában felcsigázott szerelmed lángja megremeg ostobán, s megalázott tört szavaiddal keresel feleletet. Kitárt testedben harang szóra megdobban szived és nem tudod letagadni soha hogy szerettél, akkor is ott a hold nyitányában a pöre ég alatt. Csak az imádat mi elhamvasztaná testedet bennem, vérző sebeim s tilalmak titkai fölött keresnem kéne, a boldogság és halk gyönyör között a kérdést varázs szóra. S én szerettem saját vétkemet vad őrületemben, képzeletemben veszve volt minden az ész képtelen felfogni értelmetlenül a lehetetlent, mi benned ragyogott. És álltunk a nyílt ég karimája alatt bíborvörös vakságban bocsásd meg nekem tévelygésemet az éji hang zajában , felelet nélkül maradt örült kérdésem örökre, érthetetlen számodra .

A szerelmem él meghunyászkodva a lázas lázig szívem gyönyörében alázatig, fájdalmamnak foltozott lomja testemet ölelő forró karjaidnak darabja. A csókom éget borostás arcodnak mosolyáig gyönge érintéseid varázsáig , hullámzó érzéki üde sejtjeid szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig roskadásig. A kezem simogat bánatos lelked titkos gyökeréig tépett sorsodat kiittad fenékig, szívembe foglaltalak világ végééig gyönyörben ringatlak szenvedésemig örökben. Enyém vagy, vágyaim szívet éltető ritmusáig ébrenlétem örök mozdulatáig testemben hordozom szerelmed, mint várakat őrző védőbástyáik a másvilágig.

Tudod nem fáj már annyira hiányod emléked koppan az üres semmibe, vörös rózsák gyúlnak homlokomon s a viharzó szomorúság oly nesztelen. Valahol itt közel dicsőit a hajnal és néha felsírnak a kemény kövek szívembe belemart az egykedvűség csöndes testemből rózsás vér csepeg . Minden úgy összefut szerte-szét rám telepedett egy sajgó szédület. már nem fáj iszonyom a holnaptól lepkék szárnyán suhog érzelmem. Nem vagyok boldogabb a semminél önmagamra ébredek néha sötéten éhesen keresem tekinteted miközben döngetem mellem eszeveszetten . Kerek szemekkel vakon ébredezek emberséget nyertem a semmiből bátran kiállom megcsalt küzdelmem hulló rózsák közt botorkálok csendben kis csokrokba szedem a bánatom, nem fáj a szélnek vad csattogása a sohaj mi szétpárázza lelki tudatom. kápráztatja megviselt tudatom. Oly könnyelmű voltál,talán tehetetlen és arany ködön nézted a végzetet, csillagok kibuggyant fényében talán szebbnek láttad tévelygő szerelmed. Én elfeledtem

Már nem fáj úgy hogy semmivé vált a vágy, hogy lassabban ver szívem, hogy a fiatalság már csak árny és por lett arany kedvem. Mert vesztettem csatát, sajgót és az ég felettem néha borult oly hamvas lett előttem az út de szájam körül halk mosoly, mi dacolva szaggatja az ősi megbukott időt. Lázadnak az évek bizseregve és titkolják sóhajunkat a szelek míg dagad keblűnk az éjnek peremén és csókolózunk még szenten izzó merengésben, mi örök kísérlet a természetben. Próbára teszi türelmünk és feljajdul bennünk a vér kigyúlnak új tavaszok átkos nyomorba valók, hirtelen kinyitod szemed. visszazökkent megpihenten . Látod minden rendben lesz mert édes ez a fájó élet, csörtetve kegyelmez neked vég sóhajod oly szenvtelen még akkor is ha messziről zenélnek, csodás muzsikát szívedben. ]WILHELEM.B.]

  Úgy formáltál ahogy akartál testem szobor lett, hajamat napsugárral szőtted, szemeimet kék ég habjával bársonyosan letörölted, fehér nyakamra szegfűt fűztél két erős karoddal és szivárványban fürdettél olyan lettem, ahogy kívántál magad örömére. Csillag bűvölt szeretettel testemet is át festetted, a virágok minden színében hajamba rózsa szirmokkal tündér lány lettem örömödre, úgy ahogy te szereted. Szavaim is tiéd lettek, csak neked rebegtek csókos dalt zenéltek az éji kékben és mosolyt csaltál ajkamra oly csókos pelyheket, ringattad szelíden őket a szélnek fodros zugában, míg illatoktól bódultan magadnak formáltad. Amerre jártam, örömödben rózsákat szórtál elémbe és csak egy szavamba telt máris hullott fejemre harmattal teli lila színben a Holdnak fénye úgy ahogy te elképzelted és Világ körül repültél velem elseperve a fellegeket, mert csak neked lettem [W.B.].

Oly csodás emlék bujkál szívemben, oly kedves, békés zsongás, míg ajkamon a mosoly édes borzongás, valami emlékeztet rád, lehet a kinyílt hóvirág, vagy lehet a kék vizek zúgása, vagy talán, az éppen égen húzó darvak, halk szárny csapkodása. Mert minden rád emlékeztet vérünk lobogott a tűzben ölelkezve, s kezemben volt lelkednek élet ereje és bíborban szikrázó csillagod sodorta magával az ajkad, hogy a szám elérje. Ma csak boldogságunk csendje, kong a sötét estben és vágyaim csak izzanak, szerelmünk belehal a csendbe, ma már csak minden homály, mi körül fog lassan, s lelkembe visszaszáll a néma borzadály. 

Szívemben vagy, ha égre tekintek csillag szemmel, ha a hold ragyog kékes füstösen, szerelemmel. Veled vagyok nincstelen éjeken bár fojtogat a köd , finoman fogom eltévedt kezedet tiéd a jövőm. Hallom , ha az ég haragosan játszik az űr fenekén , hallom messziről finom sikolyod mi bennem él. Bármerre mész utadon követlek szorosan foglak, ha tombol a szél és elfújja kedved vigasztallak. Hallgatom halkan a tenger zúgását magányomban , hajnalkor eltűnnek ezer csillagok , marad csillagod. Tüzes lángok mardossák arcod vized vagyok , vad haragos orkánok tombolnak oltalmad vagyok. Szavad fülembe cseng dallamosan nem hiába , csábos szavaim hangodat tompítják száll a vágyam. Ha ringat a hullám, kavicsos parton pázsit vagyok , keblemre rátalálsz és ringat majd dalom , múltamat föladom. És ha kéjt hoznak az istenek hozzám üdítlek csókokkal , e szép változásban megújul kedved mindig tiéd leszek .

Mi volna, ha nem volnék, én neked, ki tartaná az oszlopot testednek, bús hangom kihez szólna, ha nekem senkim sem volna, balga táncunk kivel táncolnánk, ha nem lennénk barátnak barát fejünkön ki hordana koronát,ki választana királynak,királylányt, éneket ki énekelne, mesélni kinek volna kedve, ha te nem volnál nekem életemben? Szerelmet ,kinek vallanék, ha csak egyedül lennék, örvendjünk egymásnak kedvesem,mert ez                                                         egy igazi szerelem. [W.B.]  [Jogi vedelem alatt all }

Megrekedő időben vágyad áll cserepes ajkad szítja magát , s nem látod a színek világát és szellő sem kergeti magát. Hordozod magadban kéretlen tetszetős módon őrzött léted , kitágult pupilláddal ráébredsz külön világba reteszelted éned. S belefáradsz az ürességbe nyugodt perceid ütemes tervébe nincs mit osztanod kimérten fátyolos torokkal némán nézed a szenvedő Világnak fortyogását , mi bélyeget nyomasztott testedre , bár összefogod a kapzsiság átkát ami neked maradt , oltalmazásra. Szólni sem tudsz , öledbe takarod összedőlt terveid apró darabját ,  füledbe cseng a földnek zenehangja miközben egyedül állsz a holt ágban.      {W.B

Szerettem a nagyvilági életet ,                                                             hol elkábul az életunt csendje hol vicc ,kacagás üti meg fülem gyötrő  zsivajtól szédül fejem. Hol rohannak az órák ,percek örök vígság .hemzseg dőzsölve folyik a bor reggeltől  késő  estig zajos zeneszó  zendül messzire. Ragyogó csillogó teremben hangzik sok ékes cifra beszéd jótékonyság harcol az erénnyel a sok tarka szó  beszél -beszél. Boldog vagyok ,hallgatlak téged oly áhítattal és annyi gyônyôrrel csüngök minden szavadon szenten és forgunk körbe-körbe a  zenére. Ma már csak emlék,hiába őriztem fényedet ,könyörgő szeretettel , magamban  itt bent búsan merengek jó  lenne  veled táncolni a csendben .[W.B.]

Reménytelen az igazi boldogság , ahogy mélyen tántorodik a Világ, vad ,dühös ,haszontalanság ahol mindenki csak óvja az igazát. Szerényen vagy alig kevélyen mindig győz a rossz a jó felett sunyi hitben álnok csalásban lázas szenvedélyek nyomában . Az erkölcs eltért az emberségtől csalásokkal kihullt emberség kezéből hitványul, veszettül az álnokság Világunk csapdáját ássa magának. Dönteni nehéz ,ha roggyan a jóság birtoklást nyer mindenféle rosszság , por és hamu lesz egyszer majd a Világ, marad csak az őrült zsarnokság. Mint akiket rongyosan árokba dobtak emberi sorsunkról mások alkudoznak oly semminek,átlátszónak látnak bár szentjei vagyunk eme Világnak, hol nem látni már csak puszta eget, hol hitványan pusztítanak vad ebek , mert nincs kiút sose békéhez sem, amíg közös érdekekért egyezkednek.[W.B.]

Búcsúzni jöttél és sírsz a síromon minden évben ezen a napon tudom, bár sűrű homály takarja fehér arcom beszélj hozzám ,könnyeid felitatom. Ne sirass nem távoztam ,itt vagyok egy másik úton van az új honom ne légy oly ünnepélyes ,jól vagyok lelkemben minden nap rád gondolok . Tudom hogy fázol és kint hull a lomb hogy egyre rám gondolsz én hasonlón régen ketten álltunk akkor ott a hídon- csak engem hívott a szó ,adott új Világot. Ne hozz síromra annyi krizantémot tudod jól nem volt kedvemre való , gyertyát se gyújtsál ,csak ha fázol engem melenget mosolygós arcod. Ma annyian sírtak itt ,templomok harangoztak , gyertyák az oltáron kialudtak, csonkig égtek kanócok ne sirass többé engem én jól vagyok. Búcsúként kérlek látogass sokszor virág nélkül gyere mikor csend honol majd átölelem lelked, amíg imádkozol te öleld át keresztem amíg én alszom .[W.B.]